Szabadon (JeongGuk f.f.) - Befejezett

26. rész

JeongGuk szemszöge

- Ez most komoly?

Huppant le ágyamra Jimin miután közöltem velük, hogy hazamegyünk. Sem ő sem pedig Taehyung nem akartak elmenni. Bár azt nem értettem miért, de őszintén szólva a legkevésbé sem érdekelt. Én vagyok a főnök, szóval azt teszik amit mondok!

- Igen Jimin, komoly. Kezdj el te is szedelőzködni.

- Mi ez a hirtelen változás Gukie?

- Miért lenne hirtelen? És mondtam már, hogy ne hívj így!

- Hát eddig nem igazán akartál elmenni. Mi az oka amiért most hirtelen lelépünk? Talán történt valami amiről mi nem tudunk?

- Nem, semmi. Csak épp eleget voltunk már itt. Ideje visszamennünk a saját otthonunkba. Hiszen ott a szervezet és biztos Hobi is vár minket haza.

- Byullal történt valami igaz?

- Nem! -vágtam táskámat idegesen a földhöz- Miért kell minden egyes kibaszott döntésemhez Byult kapcsolnod!? Talán olyan képtelenségnek tűnik, hogy önmagamtól akarok elmenni?

- Őszintén? Igen. -lezsibbadtam, hah?- Bocs Guk de, mostanában minden kiadott parancsodnak vagy hirtelen jött döntésednek SaetByulhoz van köze. Főleg mióta itt vagyunk.

- Ez egy baromság.

- Tényleg? -állította le kezem a pakolásban- Szóval akkor azt állítod nem miatta adagoltad túl a drogot mi? Csak úgy véletlen beléd szúródott az a tű kb négyszer ugye?

- Ezt hagyjuk Jimin! -rántottam el kezem- Semmi közöd ehhez és örülnék ha végre leszállnál erről a kibaszott témáról, te is és a többiek is!

- Ahogy akarod. -indult el kifelé- De ha nekünk nem is, legalább magadnak valld be az igazat JeongGuk. Ne hazudj magadnak.

Miután becsapta magaután az ajtót az ágyra estem. Dühös voltam de egyben szomorú is. Tudom Jiminnek igaza van, de minek valljak be bármit is bárkinek ha úgysem úgy lesz ahogy én azt szeretném? Akkor meg minek? Szépen hazamegyünk és elfelejtem ezt az egészet és Byult is. Ez az egyetlen amit tehetek.

Mikor az utolsó dzsekimet tettem be táskámba egy abszolút nem várt személy robogott be az ajtón. Csak lestem, hogy „Ő meg mi a francot keres itt?”

- Gratulálok, te győztél. -mutatott rám roppant lenézően, hangja csak úgy csöpögött a gúnytól.

- Mi a faszom bajod van?

- Örülhetsz SaetByul nem engem választott.

- Ööö...aha... De nekem ehhez mi közöm is van?

- Az te idióta, hogy rájött.

- Oké most vagy te vagy képtelen a normális kommunikációra vagy én nem beszélem a Seoul-i nyelvet. Érthetően már baszod!

- Tudom, hogy láttál minket. Pontosan tudtam, hogy végig fogod nézni ahogy megcsókolom őt.

- És? Legyetek boldogok. Bocs de nekem erre nincs időm. -fogtam meg táskámat.

- Hát nem érted te hígagyú? -ütötte ki kezemből a szövet darabot- Nem is értem Byul mit komáz benned. -nézett rajtam végig fintorogva- Rájött erre és most utál emiatt. Szóval gratulálok, te győztél, SaetByul nem engem akar.

Meglepődtem. Mondhatnám, hogy nem ért váratlanul de akkor hazudnék. Erre aztán tényleg nem számítottam. Halovány mosoly jelent meg szám sarkában, de nem akartam előtte kiugrani a bőrömből. Aztán mielőtt túláradt volna bennem a happy feeling rájöttem, hogy bizonyára ez nem igaz, hiszen Byul utál engem és soha semmiféle esélyem nem lehet nála, még egy baráti viszony kialakításához sem. A valódi okot persze nem tudom, hogy miért dobta ki ezt a zsúrbubit de 100% hogy nem azért mert engem választott volna.