Tavasz

8. fejezet

8.

Dávid még órákkal azután sem tudott elaludni, hogy Ármin hazament. Nem volt benne biztos, mit érez, leginkább szégyent, a bizonytalansággal karöltve, megfűszerezve némi megkönnyebbüléssel. Sosem hitte volna, hogy a sírás ennyi fájdalmat képes kiszakítani a lelkéből. Egész életében azt hallgatta, hogy csak a gyengék roppannak össze, meglepte, mennyire könnyen elengedte ezt a berögzült gondolatot. Akkor és ott, Ármin karjában, úgy érezte, mintha kifolyna belőle a feszültség. A hibát a csóknál követte el, de annyira adta magát, a fiú olyan közel volt, és tudta, hogy még mindig nem közömbös iránta...

Sejtette, mekkora súlyt pakolt rá azzal a csókkal. Nem kellett volna, megbánást kellene éreznie, ehelyett majd eleped, hogy újra megízlelje a fiút... Nem akarta elhinni, milyen mélyre süllyedt.

Sosem csalt meg senkit. Most ráadásul le sem tagadhatná, hiszen családtagok, és annak az esélye, hogy ez nem derül ki, vészesen közelített a nullához. Pontosan ezért is írt Árminnak üzenetet, bár tartott a fiú reakciójától. Arra azonban nem számított, hogy válaszra sem méltatja, álmatlan éjszakát okozva neki.

Ezt nagyon utálta Árminban. Előtte sosem találkozott senkivel, aki ennyire képes lett volna kibillenteni a lelki egyensúlyából, esetenként csupán egyetlen szóval vagy gesztussal. A fiú azonban néha olyan húrokat pendített meg benne, amelyeknek a létezéséről sem tudott. Az volt Dávid szerencséje, hogy Ármin egyáltalán nem tudatosan tette, még nem ébredt rá arra, mekkora hatást képes gyakorolni. Dávid viszont hónapokkal ezelőtt pontosan látta, merre tartanak, kézzel-lábbal tiltakozott is ellene, arra azonban nehezen vette rá magát, hogy elküldje Ármint. Végül nem maradt más választása, mert a létező összes határon túlmentek, amiket felállított magának...

Másnap reggel két kávét ivott, mielőtt a munkahelyére indult, de így is majd elaludt vezetés közben. Talán két-három órát ha pihent, az emlékezete gonosz módon felelevenített mindent, ami Árminnal kapcsolatos volt. Egyre kevésbé tagadhatta, mennyire hiányzik neki a fiúval töltött időszak. Csak épp már akkor rengeteg érve volt a kapcsolat ellen, a lista ráadásul azóta bővült. Kifejezetten aggasztotta, hogy megint ezen rágódik, akárcsak néhány hónapja.

Visszanézte a tegnapi üzenetét. Ármin azóta sem reagált, és bár a férfi egy darabig arra fogta, hogy biztos még alszik, már rég iskolaidő volt, így nem áltatta tovább magát.

„Ez még az eddigieknél is nagyobb hiba volt. Kérlek, felejtsük el, és maradjunk a megbeszélteknél. Pár nap, és végleg eltűnök az életedből, ígérem."

Talán túl nyers volt. Esetleg túlságosan kétségbeesett, Ármin pedig lenézte érte. Dávid hamar elvetette ezt a lehetőséget, mert nem így ismerte a fiút. A találgatás viszont az idegeire ment, folyamatosan zakatoltak a gondolatai, a munkára abszolút nem tudott koncentrálni. Délután ráadásul felhívta Csilla, és kedvesen meginvitálta egy kávéra, amit kénytelen-kelletlen elfogadott, kifogás híján.

Örült neki, hogy nyilvános helyen vannak, így tarthat valamennyi távolságot. Csilla igazán tetszett neki, az sem zavarta, hogy három gyerek anyukája. Megfogta benne valami, amit nem tudott megmagyarázni, és kis híján felnevetett, amikor az jutott eszébe, talán a kisugárzása hasonlít Árminéhoz.

– Valami baj van?

– Nem aludtam túl sokat – felelte Dávid, és ezzel nem hazudott. Ármin szavai jártak a fejében, amikor hozzávágta, mennyire jó tettetésben. Keserűen adott igazat a fiúnak. A mosoly ott volt az ajkán, a fáradtság ellenére könnyedén csevegett, semmiségekről, érdektelen dolgokról, és most először merült fel benne, hogy mindig így csinált. Felszínes kapcsolatokat épített, a munkában, a szerelemben. Sosem engedett magához közel senkit, barátai sem voltak, csak ismerősei.