Tavasz

13.fejezet

13.

Ármin alig bírt a filmre koncentrálni. Dávid keze a combján szinte égette, a férfi bőrének illata megrészegítette. Nyilvánosan persze ennél jobban nem akart és nem is mert hozzáérni, de így is élvezte, hogy nem a négy fal között vannak. Még sohasem randizott igazán. Miután a férfi kidobta, kedve sem nagyon volt ahhoz, hogy bárkit is keressen, mire pedig túltette volna magát a csalódáson, Dávid újra feltűnt, csontig felszaggatva lelkének sebeit. Utólag már majdhogynem hálás volt ezért, mert végül a férfi csak elismerte, hogy kell neki...

Reszketeg csókot nyomott Dávid nyakára.

– Ha tényleg azt akarod, hogy viselkedjek, ne provokálj! – szólt rá Dávid, mire Ármin halkan kuncogni kezdett, de megismételte a mozdulatot. Érezte, hogy Dávid jólesően megborzong.

– Holnap suli után felugrom, és azt csinálsz velem, amit akarsz.

A férfi lehunyta a szemét, és Ármin úgy sejtette, az önuralmáért küzd. Kicsit elhúzódott, mielőtt túlzásba vihette volna a vágykeltést.

– Az nagyon messze van – mondta a férfi, és ezúttal ő bújt Árminhoz. Ezen kívül azonban semmi mást nem tett, csak fogta a kezét. Ármin azt kívánta, bár soha ne érne véget a film.

Alig kezdődött el a stáblista, amikor Dávid felemelte a fejét a fiú válláról, ismét a szájához húzta a kezét, újabb csókot lehelt a tenyerébe.

– Menjünk!

A kocsiban végül egymásnak estek. Ármin magát is meglepte vele, mennyire elragadta a hév, mert bár viszonylag takarásban voltak, bármikor megláthatták őket. Mégis csak akkor tudatosodott benne igazán, mit csinál, amikor Dávid lefogta a kezét az első nadrággomb után.

– Hagyd ezt abba, kérlek, mielőtt...

A férfi nem fejezte be a mondatot, de erősen szorította Ármin csuklóját, amitől a fiúban belobbant a játékosság. A férfi nyakához hajolt, végighúzta rajta a nyelvét.

– Nem kéred a szám? – suttogta a fülébe, kiélvezte, hogy Dávid beleremeg a szavaiba. Már érezni vélte a hajába maró ujjakat, a torkát feszítő nyomást...

– Ha így folytatod, soha többé nem viszlek moziba – nevetett a férfi, és végleg eltolta magától. Ez Ármint is kijózanította valamelyest. Visszahúzódott a saját térfelére, és a biztonsági övért nyúlt. Melege volt, a vágy minden sejtjében tombolt.

– Nem akarok hazamenni – sóhajtotta, Dávid azonban rámosolygott.

– Holnap délutánig kibírod. Meg én is – tette hozzá vigyorogva, de azért látszott rajta, hogy nehezen koncentrál a vezetésre.

Hosszasan búcsúzkodtak. Későre járt, így Dávid Ármin minden tiltakozása ellenére a házig hozta. A fiúnak azonban továbbra sem akaródzott kiszállnia az autóból. Az suhant át az agyán, hogy ha mások lennének a körülmények, talán behívná a férfit, felrángatná a szobájába... Aztán rájött, hogy akkor sem tenné. A gondolat, hogy a családja tagjaitól egy-egy fal választaná el őket...

– Jó, tényleg megyek – motyogta, majd erőt vett magán, és kinyitotta az ajtót. Még visszafordult. – Holnap, suli után.

– Alig várom.

Elkéredzkedett ugyan, mielőtt elindult otthonról, de az anyja ezúttal nem kérdezte, hová megy, ő pedig magától nem árulta el. Mégis készületlenül érte, amikor Csilla megszólalt a konyhából, amikor a szobája felé tartott.

– Dáviddal voltál?

Ármin megtorpant. Néhány másodpercig merengve álldogált az előszoba közepén, aztán mélyet sóhajtott, mielőtt bemerészkedett az anyjához.