Tavasz

28. fejezet

28.

Dávid még mindig alig bírt a vezetésre koncentrálni, pedig már percek óta elhagyták Ármin apjának házát. A fiú is gyanús csendbe burkolózott mellette, és bár Dávid nagyon kíváncsi lett volna, mi jár a fejében, semmi pénzért nem kezdeményezett volna beszélgetést, amíg nem rendezi kicsit a gondolatait. Igazából sikerként könyvelhették el a délelőttöt, legalábbis semmi fenyegetőzés vagy igazi kiakadás nem volt, Konrád mintha egész hamar beletörődött volna az elkerülhetetlenbe, ettől függetlenül Dávid úgy érezte magát, mint akit kifacsartak. Kivette az erejét az egész, pedig ez semmi sem volt ahhoz képest, ha a saját szülei elé kellett volna állnia.

A gondolat hirtelen ütött be, a semmiből, nem mintha korábban nem kerülgette volna, de most egyszer csak megint ott volt. Dávid érezte a torkát kaparó pánikot, a levegő nehezebben jutott el a tüdejéig, egy pillanatra le kellett hunynia a szemét.

– Zöld a lámpa – szólalt meg Ármin, kiragadva ezzel a merengésből. Mire felfogta, hol van, és mi történik, felharsant mögötte a duda, ő pedig villámgyorsan indított, és nagyon igyekezett innentől az útra koncentrálni. Érezte magán Ármin tekintetét, tudta, hogy a fiú kiszúrta, hogy valami baj van.

– Nem vagy éhes? – kérdezte, hogy elterelje mindkettejük figyelmét. Ármin szerencsére kapott a lehetőségen.

– Éhen halok! – árulta el. – Reggel egy falatot sem bírtam enni, annyira ideges voltam, sőt már este se nagyon csúszott semmi.

– Akkor eszünk valamit – döntötte el Dávid, és miközben azt próbálta eldönteni, hova menjenek, rájött, hogy nem a mozi az egyetlen, ahol még sosem jártak együtt. És mivel az első volt, Dávid meg akarta adni a módját. – Milyen ételeket szeretsz?

– A szokásos pizzéria nem jó? – értetlenkedett Ármin, mire Dávid megrázta a fejét.

– Gondoltam, elmehetnénk étterembe.

– Ó. – Ármin valami nevetésféle hangot préselt ki magából, mielőtt folytatta volna. – Sok pénz nincs nálam.

– Meghívlak.

– Rendben, azt hiszem – felelte a fiú, Dávid pedig kezdte kényelmetlenül érezni magát. Jó, hát a korkülönbséggel akadt még egy problémája. – Nagyjából mindent szeretek, szóval válassz te!

– Akkor olasz – döntötte el Dávid. Ez adott némi kapaszkodót, egy pici löketet, hogy némiképp ismét magabiztosabbnak érezze magát. Újra tudott koncentrálni, az ismerős útvonal segített, pedig viszonylag régen járt az étteremben. Kicsit aggódott is, hogy megvan-e még, de szerencsére feleslegesen, sőt volt szabad asztal.

– Hogy tetszik? – kérdezte Ármintól, miután a pincér felvette a rendelésüket, és visszavonult.

– Hangulatos – vágta rá Ármin, Dávid figyelmét pedig nem kerülte el a fiú zavara. Picit közelebb hajolt, lehalkította a hangját.

– Mi az?

– Randizunk – súgta vissza Ármin, és Dávid meg mert volna esküdni, hogy a fiú elvörösödött, pedig emlékei szerint még sosem sikerült nála ezt elérnie.

– Na és? Nem tetszik?

– Tudod jól, hogy tetszik – felelte Ármin mosolyogva, és kicsit hátradőlt, hogy a felszolgáló elé tehesse a kóláját. Bosszúsnak tűnt, amiért félbeszakították, Dávid pedig nem hibáztatta érte. Voltaképp neki sem volt megszokott a szituáció, lányokat bármikor elhozott étterembe, na de fiút? Talán egyszer, még évekkel ezelőtt, és villámgyorsan leszokott róla. Beérte azóta a klubokkal.

– Szóval csináljunk ilyet máskor is?

– Nem fogok tiltakozni, de... – Ármin ismét közelebb mozdult, Dávid akaratlanul követte a példáját. – Sajnos jelenleg csak természetben tudom vállalni a költségek visszafizetését.

Dávidból kitört a röhögés. Ha nem nyilvános helyen vannak, valószínűleg megcsókolja a fiút, de így visszahúzódott, és jobb híján ivott egy korty gyömbért, hogy lehűtse magát. Ármin néha veszélyes játékot játszott, de hazudott volna, ha olyasmit állít, hogy nem élvezi minden percét. Az ilyen flörtöket is, fényes nappal, józanul, egy jónevű étterem kellős közepén. Dávid sosem hitte, hogy eljön az a perc, amikor az ilyen pillanatokat normálisnak fogja találni.

– Mi volt a baj az előbb? – váltott témát Ármin, Dávidnak pedig hirtelen nem jött rá, miről van szó.

– Mire gondolsz?

– Amikor nem vetted észre a zöldet. Akkor csapódott le a beszélgetés apával?

Dávidnál régen ez lett volna az a pont, amikor bezárkózik, és egy semmitmondó válasszal lerázza Ármint, mostanra azonban túljutott ezen a ponton. Mégis nehezére esett beszélnie róla, többféleképpen megfogalmazta, mielőtt kimondta volna.

– Részben. Az jutott eszembe, hogy az én szüleimmel nem lenne ennyire könnyű dolgunk.

– Ez könnyű volt?

– Igen, Ármin, ez könnyű volt – erősítette meg Dávid. Ármin elkapta a tekintetét, az asztal lapját bámulta, Dávid pedig azon merengett, talán túl nyers volt. – Persze elhiszem, hogy számodra attól még nehéznek tűnt.

– Hagyd. Igazad van, szerencsés vagyok. A legnagyobb problémájuk, hogy a párom kétszer annyi idős, mint én, és nem az, hogy férfi. Valóban lehetett volna nehezebb – felelte Ármin lassan, vontatottan, de minden neheztelés nélkül, mintha csak magában tudatosítaná. Aztán rámosolygott az asztal felett, Dávid nem tudta hová tenni a gesztust.

– Mi az?

– Szerencsésnek érzem magam, amiért velem vagy.

Dávid lefagyott. Fogalma sem volt, mit kellene reagálnia, mit vár tőle Ármin, végül arra jutott, talán nem is ez a fontos, hanem hogy ő mit érez ezzel kapcsolatban. Talán azt kellene kimondania...

– Szerintem én vagyok szerencsés.

Árminon látszott, hogy ez váratlanul érte. Dávid inkább gyorsan elterelte a témát, mert ettől az egyetlen mondattól védtelenebbnek érezte magát, mint szerette volna.

– A nyarat hol tervezitek tölteni? Mentek nyaralni?

Ármin értetlenül bámult rá néhány másodpercig, mintha nem fogná fel a kérdést, aztán kissé megrázta magát, mielőtt válaszolt.

– Hát eddig úgy van, hogy apával is megyünk valahova, meg anyával is egy hétre. Miért?

– Arra gondoltam, hogy ha Csilla belemegy, eljöhetnél velem pár napra – osztotta meg vele az ötletét. Pár napja jutott eszébe, amikor a fiú nála járt, de akkor még épphogy körvonalazódott, nem akarta felhozni. Most elérkezettnek látta az időt. – Ha nem bánod, hogy az anyagi részét én állom.

Ármin meglepettnek látszott ugyan, de Dávid félelmével ellentétben nem kezdett el rögtön kifogásokat keresni.

– Neked nem jelent problémát?

– Jelenleg nem sok más opciónk van. Diák vagy.

– Zavar?

Dávid érezte, hogy a kérdés nem csupán a nyaralásra vonatkozik. Nem szívesen rontotta volna el a kellemes hangulatot, de nem akarta kerülgetni a kényes témákat.

– Maga a korkülönbség jobban zavar, mint hogy én fizessek mindent.

– Mondanám, hogy nem sokáig lesz így, de egyetemre szeretnék járni, a diákmunka meg nem fizet túl jól – vágta rá Ármin, mintha készült volna a válasszal, és Dávid arra jutott, hogy talán tényleg így történt.

– Sejtettem, hogy tovább fogsz tanulni. Ezen nem veszünk össze.

– Akkor jó, mert jelenleg tényleg csak magamat tudom adni ebbe a kapcsolatba.

Dávid a szájába harapott, hogy ne nevessen fel ismét.