Tavasz

16. fejezet

16.

Dávid kissé nyugtalanul toporgott. Bármennyire magabiztosan is állt elő az ötlettel, míg Árminra várt, minden egyes perccel egyre nagyobb hülyeségnek gondolta az egészet. A fiú késett, úgyhogy mire végre megérkezett, a férfi teljesen elbizonytalanodott. Álldogált a pénztártól nem messze, hallgatta a Városliget zaját, amibe zavaróan beleszövődött az építkezések hangja. A távolban ismét feltűnt egy trolibusz, ő pedig reménykedve leste, rajta van-e Ármin. Ezúttal nem kellett csalódnia.

– Sokat vártál?

– Nem annyira.

Ármin hozzá lépett, megölelte. Ahogy a fiú két karja köré zárult, Dávid mintha transzba került volna, a végtagjai nem engedelmeskedtek. Ármin azonban nem várta meg, míg viszonozza a gesztust, már el is húzódott, az egészet annyira ártatlanná téve, mintha nem is szerelmi viszony fűzné őket össze.

Két napja nem találkoztak, Dávid azon merengett, valóban jó ötlet volt-e, hogy állatkertbe hozza a fiút. Túl sokan vették körül őket, pedig nagyon szeretett volna ennél bensőségesebb érintést.

– Hogy vagy?

A kérdés sutára sikeredett, hiszen folyamatosan beszéltek vagy üzenetet váltottak, nagyjából tudta, mi van a fiúval. Ármin gondterhelt sóhajára azonban nem számított.

– Anya még mindig alig szól hozzám.

Ezt például elhallgatta.

Dávid nem mondott semmit. A kasszához ment, megvette a jegyeket, Ármin felé nyújtotta az egyiket. A fiú rámosolygott, a bejárat felé intett, aztán percekig egyikük sem beszélt. Dávid nem merte faggatni Ármint, meg akarta várni, míg magától folytatja, de miután ez csak nem történt meg, végül kénytelen volt rákérdezni.

– Egyáltalán nem?

– Tessék?

Árminon látszott, hogy a gondolatai rég messze jártak, így Dávid pontosított.

– Csilla egyáltalán nem szól hozzád?

– Ha nagyon muszáj, akkor igen. Csak hát se egy mosoly, se érdeklődés. Még a suliról sem faggat. Geri azt mondja, adjak neki időt, mert azt kérte, de nehezen bírom.

– Érthető.

Dávid Árminra sandított. A fiú tekintete ide-oda cikázott, az elágazásnál pedig megtorpant. A mosolya szinte szikrát vetett, amikor Dávidhoz fordult.

– Amúgy a kedvenceim a fókák. Neked? – Nem várta meg a választ, megindult az említett irányba, közben folytatta. – Nem hiszem el, hogy ide hoztál randizni! Imádlak, komolyan!

Dávid minden aggodalmát elmosta az utolsó két mondat. Mintha minden porcikája vidámsággal telt volna meg a fiú szavai nyomán, ettől viszont teljesen zavarba jött. Nem akarta bevallani Árminnak, hogy először szervezett olyan programot, ami nem étterem vagy mozi. Korábban sosem hitte, hogy jó helyszín lenne, hiszen nehéz közel kerülni egymáshoz, túl sokan veszik körbe őket, Árminnál azonban nem számított. Ők már eléggé megismerték egymást...

– Nem baj, hogy fordítva csináljuk?

Elnémult, amint ráébredt, mit mondott. Ármin enyhe meglepetéssel az arcán fordult felé, majd lassan megrázta a fejét. Végül elnevette magát.

– Én sem vagyok túl profi a randizásban, emlékezz. A tanárom pedig egyből egy éjszakai buliba vitt. Nem normális a pasi, nem igaz?

Dávid szóhoz sem jutott, aztán elvigyorodott. Az tény, hogy sok mindenre megtanította azóta a fiút, csak hát az érzelmi része számára ugyanannyira ködösnek bizonyult...