Tavasz

25. fejezet

25.

Ármin mindent megtett, hogy a tananyagra koncentráljon. Relaxációs zene szólt, a lelkét is kiöntötte korábban Gerinek, legalább fél órát beszéltek telefonon, a gondolatai mégis úgy cikáztak összevissza, hogy háromszor kellett elolvasnia egy-egy mondatot, akkor sem fogta fel. Frusztráltan csukta be a könyvet, letette az asztalra, körbejárt a szobában, hogy megmozgassa magát. Teljesen kinyitotta az ablakot, hogy beengedje a friss levegőt, aztán fogta magát, és kimászott a tetőre.

Kimerítették az elmúlt hetek. Úgy érezte, folyamatosan harcolnia kell, a saját érzéseivel, Dávid démonaival, az anyjával, az apjával, és még más nem is tud a kapcsolatukról. Előre rettegett attól, mi lesz, ha ennél jobban előbújik. Attól félt, nem bír el ennél többet.

Korábban sokat elmélkedett a coming outon. Történeteket olvasott, elképzelte, hogyan fog a szülei elé állni, főképp, miután találkozott Dáviddal. Persze tisztában volt vele, hogy a férfi rejtőzködik, és még ha halvány esélye is volt rá, hogy végül elfogadja őt, tudta, hogy egy darabig biztosan szóba se jöhet a nyíltság. Aztán persze minden összeomlott, többször és sokszorosan.

– Ha leesel, kitekerem a nyakad.

Ármin megugrott meglepetésében, majdnem elveszítve az egyensúlyát. Csilla élesen szívta be a levegőt, ezt még a kinti zaj sem bírta elnyomni.

– Ennek a fenyegetésnek semmi értelme sem volt – közölte vele Ármin, figyelmen kívül hagyva, hogy majd kiugrik a szíve.

– Azért visszamászol?

Ármin kelletlenül tett eleget a kérésnek. Amikor lehuppant az ablak másik oldalán, Csillát az ágya szélén ülve találta, a nő azonban elszakította tőle a tekintetét, amint meggyőződött arról, hogy biztonságban van.

– Mit szeretnél?

Ármin számára sutának tűnt a kérdés, de már kint volt, nem vonhatta vissza. Csilla sóhaja türelmetlenségről árulkodott.

– Sikerült tisztáznotok apáddal?

– Fogjuk rá.

– Akkor jó – felelte Csilla, de nem mozdult, a csend kezdett hosszúra és kényelmetlenre nyúlni, Ármin pedig tudta, hogy neki kell beszélnie. Nem akaródzott.

– Bemutatom neki Dávidot.

Az anyja végre ránézett, az arcán annyi érzelem tükröződött, hogy Ármin önkéntelenül hátrált egy lépést, mielőtt hadarva újra megszólalt.

– Most haragszol? Utálsz? Őt utálod? Dávidot utálod? Menjek a közeledből? Anya, nagyon ijesztően nézel...

Csilla a tenyerébe hajtotta a fejét.

– Tudod, elképzeltem, milyen lesz, amikor először lesz valakid – kezdett bele halkan, bizonytalanul, az ujjai tompították a szavai csengését. – Persze akkor még eszembe sem jutott, hogy férfi lesz az illető. Elképzeltem, hogy félősen elmondod, tetszik valaki... hogy végül elhozod hozzánk, én főzök valamit... és utálni fogom, ha esetleg felviszed a szobádba, mert tudni fogom, hogy nem csak beszélgettek, de... Ez mind kuka. Persze történhetett volna máshogy, nem az a bajom.

Ármin óvatosan közelebb lépett, Csilla vállához ért. Nem merte megsimogatni, beérte ennyivel.

– Hanem hogy teljesen kimarad?

– Talán. – Csilla megvetően felmorrant. – Nos, apád azért megkapja ezt a részt.

Ármin elengedte az anyját. Arrébb sétált, leült a székébe, onnan nézett tanácstalanul Csillára. Nem tudta, mit tehetne, mert mindennel csak rosszabb lett eddig.