Tavasz

21. fejezet

21.

Ármin már bánta az ígéretét, hogy a hétvégét az apjával tölti. Jó, nem a teljeset, de így is zavarta, hogy sok esik ki a Dáviddal közös idejéből, amit a tanulás egyébként is megtépázott. Emiatt nyűgös volt, és ingerült, pedig máskor mindig várta a találkozást. Csilla ráadásul amint megtudta, hogy hova készül, tüntetőleg még csak hozzá sem szólt, egészen tegnap óta, ami az előző összezördülésük utáni hangulatot tovább fokozta. Ármin legszívesebben Dávidhoz cuccolt volna, ha nem akasztja ki vele a férfit. Így viszont fel sem merte hozni.

Fél órája érkezett, azóta felmérte a változásokat. Az apja fél éve kezdett renoválásba, bár Ármin álláspontja szerint egyedül azért csinálta, hogy a saját ízlésére alakítsa a házat, mert egyébként teljesen rendben volt. Talán ő ugyanezt tette volna, ha új életet akart volna építeni. A nappali például kifejezetten otthonosnak hatott, Ármin hátradőlt a kényelmes fotelben, miközben a narancslevet iszogatta, amit mindig kapott. Az apjánál valószínűleg gyerekkorából beragadt, hogy szereti, ő pedig nem ábrándította ki, hogy azóta változott az ízlése.

– Nekem úgy tűnik, valami nagyon nyomaszt.

Az apja hamar kiszúrta, pedig általában rosszul olvasott a jelekben. Ármin azon gondolkodott, ha ennyire nyilvánvalóan kikészült, akkor tényleg kezdenie kell a helyzettel valamit. Egész héten a suliban is alig bírt koncentrálni, egyfolytában összevissza cikáztak a gondolatai.

– Elég sok minden van rajtam – felelte, és bár sejtette, hogy ezzel még jobban felkelti az apja kíváncsiságát, nem igazán akarta elterelni a témát.

– Micsoda? – Ármin vállat vont, az apja pedig felvette azt a komoly arckifejezést, amitől gyerekként úgy érezte, rossz fát tett a tűzre. – A húgod azt mondta, nem beszéltek anyáddal.

A fiú erre nem számított. Hirtelen haragot érzett a testvére iránt, amiért beleüti az orrát a dolgába, pedig neki aztán végképp semmi köze hozzá.

– Beárult?

– Nem árulkodás volt – nyugtatta az apja. – Nem érti, mi történt. Csilla azt mondta neki, ez felnőtt dolog, és nem értené. Persze ettől még kíváncsibb, és én is szeretném tudni, ha baj van.

Ármin gyorsan megrázta a fejét. Ebbe eddig bele sem gondolt, hogy a család többi részére milyen hatással van a néma marakodás az anyjával. A testvérei faggatták ugyan, min vesztek össze, de azt hitte, sikerült leráznia őket. Ezek szerint jó nagyot tévedett.

– Ez nem olyasmi, amin segíthetsz – vágta rá, az apja azonban nem hagyta magát. Közelebb hajolt, minden egyes gesztusa arra ösztönözte Ármint, hogy legyen vele őszinte, de valami visszatartotta.

– Hátha.

– Apa, nem tudsz vele mit kezdeni, hidd el nekem.

– Mit csináltál?

Ármin haragosan szusszant. Ezt a beszélgetést nem várta, amikor a közös idejüket tervezte, még halogatni akarta az előbújást, nem készült fel rá lelkileg. Menekülni vágyott, de sejtette, hogy nem lesz rá esélye, ettől még frusztráltabbá vált. Ráadásul sértette a feltételezés, hogy ha gond van, csakis ő tehet róla.

– Figyelj, anyád szeret téged, szóval ha ennyire rossz a helyzet, valami komoly történt. Így van?

– Nem.

– Ármin – kérte halkan az apja, a fiú pedig megtört.

– Meleg vagyok.

A két szó úgy bukott ki Ármin száján, mintha valami súlyos dolgot közölt volna. Az apja rögtön elhallgatott, a döbbenet az arcára volt írva, Ármin pedig zakatoló szívvel várt. Ennyit arról, hogy puhatolózni fog, mielőtt előáll az igazsággal.