Tavasz

11. fejezet

11.

Dávid pár másodperc fagyás után kapcsolt. Elkapta Csilla karját, behúzta a lakásba, mielőtt a nő felocsúdhatott volna. Nem akarta kockáztatni, hogy a lépcsőházban akadjon ki, a szomszédai füle hallatára. Jól tette. Csilla egyikükről a másikra pillantott, látszott, hogy ezúttal kibillent a nyugalmából.

– Meg se próbáljatok azzal etetni, hogy félreértem! Itt aludtál, ugye?

A kérdést Árminnak címezte. A fiú szótlanul bólintott.

– Azért ez elég erős, nem gondoljátok? Négy hónapig hülyítesz, aztán lefekszel a fiammal? Tudod, hogy hány éves, nem igaz?

Ezúttal Dávid felé fordult. A férfi mély lélegzetet vett, hogy megvédhesse magát, Ármin azonban gyorsabb volt.

– Mondjuk kérdezd meg, ki volt előbb.

Csilla szeme hatalmasra tágult a meglepetéstől. Dávid neheztelve pillantott Árminra, a fiú azonban állta a tekintetét.

– Ezt nem így kellett volna.

– A hazugságban te vagy a profi, nem én.

– Ez fájt – sziszegte Dávid. Ármin lehunyta a szemét, és az ajtókilincsért nyúlt. A keze remegése árulta el Dávidnak, hogy mennyire feldúlt. Attól még haragudott, amiért rajta töltötte ki a mérgét.

– Kiszellőztetem a fejem.

– Visszajössz?

– Persze.

Dávid figyelte, ahogy az ajtó becsukódik a fiú mögött, és valahol megértette. Ezt a helyzetet neki kellett tisztáznia, ő keverte bele magukat. Nem neheztelt a menekülésért.

Kínos volt, ahogy álldogáltak egymással szemben. Dávid várt, nem akart ő lenni, aki belekezd, Csillának azonban össze kellett szednie magát a sokk után. Dávid őt sem hibáztatta ezért. Leginkább magát hibáztatta, mindenért.

– Te nem általánosságban beszéltél, amikor azt mondtad, nem vagy rá felkészülve, hogy valaki pótszülője legyél. Olyan furán mondtad, most értettem meg.

Csilla megcsóválta a fejét. Dávid tisztelte, amiért nem pofozza fel, nem kezd hisztériázni. Volt olyan barátnője, aki már a szakítás miatt nekiesett.

– Nem fogsz szórakozni a fiammal – jelentette ki Csilla, Dávid azonban megrázta a fejét.

– Nem szórakozom.

– Ezt kicsit nehezen hiszem el.

Dávid a falnak dőlt. Szívesen behívta volna Csillát, hogy egy kávé mellett beszéljék ezt meg, de attól tartott, ezzel pont elijesztené.

– Nézd... – Megakadt. Sosem beszélt erről senkinek, még Árminnak sem, pedig reggel nagyon sokat beszélgettek. Nehezen jöttek a szájára a szavak, sosem értett hozzájuk. – Hónapokig próbáltam kiverni a fejemből. Nem megy. Életemben egyszer voltam szerelmes, és... nem akarom újra elengedni. Nem bírom. Tarts önzőnek, nem érdekel! – fakadt ki. A lényeg kint volt, a többi már nem izgatta, így a konyha felé intett. – Üljünk le, jó? Ármin mindjárt visszajön, és... tisztázunk mindent.

– Honnan tudod ilyen biztosan, hogy visszajön? – kérdezte Csilla bizonytalanul.

– Ha felhúzza magát, megy egy kört, aztán visszajön. Veled nem ezt csinálja? – sandított hátra a válla felett Dávid, hogy Csilla követi-e. A nő végül felsóhajtott, és megmozdult. Elfogadta a kávét.

Ármin keze a mobilra szorult, mintha az élete múlna rajta, hogy a vonal másik végén végre jelentkezzen a hívott fél. Nos, ha az élete nem is, az idegei biztosan ezen múltak.