Tavasz

18. fejezet

18.

Dávid felettébb nehezen viselte, hogy összezördültek. Az újra, vagy inkább végre megtalált boldogság túlságosan törékenynek tűnt, és ő féltette a múlt karcaitól. Bosszantotta, hogy elrontotta a kellemes napot, de soha többé nem akarta a szőnyeg alá söpörni a problémákat és a kétségeket, akkor sem, ha ez esetleg vitával jár.

Ármin hasát csókolta, megvárta, míg ismét lejön a magaslatról, ahová ő vezette. A fiú halkan, elégedetten szuszogott, az ujjait Dávid hajába merítette, lustán simogatta.

– Ez az engesztelés azért elég jól sikerült – szólalt meg nevetve. Felhúzta magához Dávidot, szenvedélyes csókot követelt tőle, a keze a férfi ágyékára siklott.

Dávid felnyögött. Eredetileg folytatni tervezte az előző beszélgetést, de hamar engedett a vágynak. Árminnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy ha valamit el akarna érni nála, igazából csak a kitartásán múlna. Dávid valahol a lelke mélyén már sajnálta, hogy a fiú erre nem jött rá korábban. Elég sok fájdalomtól kímélte volna meg mindhármukat, ha annak idején nem adja fel annyira könnyen. Ráadásul a testéhez is ösztönösen értett, Dávid nem sokáig tudott az önmarcangolásra koncentrálni.

– Szóval szeretnél elmenni táncolni? – kérdezte Ármin később, amikor már úgy ítélte, a férfi képes a szavaira figyelni. A balja továbbra sem állt meg, Dávid combját simogatta, érezhető szexuális cél nélkül, csupán az érintés kedvéért. A férfinak tetszett ez a kedveskedés.

Dávid átgondolta, mielőtt bólintott. Ezer éve nem volt szórakozni, legutoljára épp Ármin után, hogy elterelje a figyelmét a szakításról. Utólag elismerte magának, hogy az volt: szakítás.

– Igen, szeretnék, de ha nincs kedved, nem erőltetem – felelte, Ármin arcát figyelve, változás után kutatva. A fiú felsóhajtott, ezúttal viszont sokkal békésebbnek látszott, mint amikor fél órája szóba hozta neki ugyanezt.

– Jó, menjünk! – egyezett bele , sőt még egy mosolyra is futotta tőle. Dávid megkönnyebbült a reakciót látva. Igazság szerint ő maga sem tudta volna megmondani, miért akart annyira szórakozni, amikor remekül elvoltak kettesben is. Ezek a bulik ráadásul számára Ármin előtt és után is a pasizásról és az egyéjszakás kalandokról szóltak, soha nem hitte volna, hogy a párjával megy le. Azt végképp nem, hogy egyszer egy fiút fog annak nevezni...

– Nagyon bementél a fejedbe – jegyezte meg Ármin, ráébresztve Dávidot, hogy ismét elbambult. Ki tudja, mióta heverésztek szótlanul egymás mellett, élvezve a békét, miközben ő köröket futott belül, újra és újra darabjaira szedve az érzéseit.

– Te leszel az első, akit úgy viszek le, hogy nem csak az ágyamba akarom csábítani – vallotta be, mire Ármin rögtön felvillanyozódott. A fiú hevesen megcsókolta, majd felpattant, és a szekrényhez lépett.

– Sőt, még azt is engeded, hogy én válasszam ki, hazaérve mit szedek le rólad – fordult vissza hozzá, a szemöldöke csábítóan felfelé ívelt. Dávidnak eszébe se jutott vitatkozni vele. Lemászott az ágyról, Árminhoz sétált, de egyáltalán nem befolyásolta, mit vesz ki a szekrényből. Úgysem akart kifejezetten tetszeni senkinek, csak neki.

– Tehát teljesen rád bízom magam?

– Totálisan. Szóval elmegyek veled bulizni, táncolok veled, az ágyadba bújok, aztán délelőtt hazamegyek anyámhoz, és tisztázom vele a problémáinkat – jelentette ki a fiú. – Geri szerint amiatt sírt, hogy utálom.

– Geri az unokatesód, ugye? – kérdezett rá Dávid a pontosság kedvéért, hogy jól emlékszik-e, mielőtt valamit netalán félreért. Ármin mosolyogva bólogatott, aztán eltűnt a jókedve.