Tavasz

1. fejezet

1.

– Köszönöm, hogy lejöttél velem.

– Nagyon szívesen.

Ármin a zene ritmusára dobolt a doboz oldalán. Nem lepte meg, hogy a diszkóban simán kiszolgálták, pedig a bejutásnál még elkérték tőle a személyit. Pontosan ezért érkezett társaságban, és roppant hálás volt Dávidnak, amiért elkísérte, mert egymaga biztosan nem mert volna csak így nekivágni az éjszakának. A barátai... nos, őket végképp nem hívta volna el. A férfi jelenléte viszont szavatolta, hogy senki sem kekeckedik, legalábbis Ármin nagyon reménykedett ebben. Amióta csak megismerte Dávidot, ösztönösen rábízta magát, legyen szó tanácsról, vagy mint jelen esetben, tettekről.

A neten találkoztak pár hónappal korábban, amikor a regisztráció után a férfi megpróbálta felszedni. Persze Ármin hamar lebukott, hogy fogalma sincs, mit művel, Dávid azonban beszélgetni kezdett vele, minden hátsó szándék nélkül, Ármin pedig szépen lassan a bizalmába avatta úgy is, hogy nem tudhatta, megérdemli-e. Amikor végül úgy döntött, ismerkedni szeretne, addig rágta a férfi fülét virtuálisan, amíg bele nem egyezett, hogy kicsit megmutatja neki az éjszakai meleg életet. A probléma azonban hamar kiütközött az este folyamán, nagyjából akkor, amikor találkoztak. Ármint ugyanis személyesen még inkább megérintette Dávid varázsa, rengeteg energiájába került, hogy ne látszódjon rajta, milyen áhítattal csüng a szavain.

– Így ketten nem túl sok értelme van ugyan, de legalább látsz ilyen bulit is – mondta a férfi. Ármin ismét beleborzongott a közelségébe, de másképp nem tudtak volna beszélgetni, ebben a zajban még az üvöltés is suttogásnak hatott. Legszívesebben legyőzte volna az apró távolságot, hogy ujjait Dávid szőkésbarna hajába meríthesse, mélyen beszívhassa a samponjának illatát...

A fiú kortyolt a sörből, mielőtt válaszolt, hátha az lehűti. Persze hiú ábrándnak bizonyult, hiszen az alkoholt a gátlásai levetkőzése miatt akarta meginni, és egészen jó úton haladt a cél felé akkor is, ha kicsit másképp tervezte. Közben azért nézelődött, a tekintete szinte rátapadt egy-egy srácra, és még mindig nehezen hitte el, hogy nem kell vigyáznia arra, kit bámul meg. A szabadság elbódította.

– És tetszik valaki?

Ármin a férfira pillantott, aztán vállat vont. Akadt, aki tényleg magára vonta a figyelmét, de az ismerkedéshez nem értett, sőt egyenesen fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá. Ráadásul tagadhatatlanul senki sem mozgatta meg annyira, mint Dávid, ezt pedig nem vallhatta be a világ minden kincséért sem.

– Na, csak nézz ki valakit, és táncolj vele!

A fiú most először érezte, hogy ez egy végtelenül rossz ötlet. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárkihez így ismeretlenül odamenjen, és leszólítsa. Sebesen megrázta a fejét.

— Nem hiszem, hogy menne.

Dávid állkapcsa látványosan megfeszült.

– Akkor mit keresünk itt?

Ármin elfordult, és a táncolókat figyelte. Rosszulesett neki a kérdés, még akkor is, ha jogos volt Dávid részéről, hiszen ha már az ő idejével szórakozik, tényleg jobb lenne, ha fel is mutatna valamit. Mégsem bírta rávenni magát.

– Nem tudom, hogyan kezdjek hozzá – vallotta be szégyenkezve, az igazság felét megosztva, mielőtt újra a férfira nézett. Dávid elnéző mosollyal fogadta a szavait, és Ármin biztosra vette, hogy pontosan erre számított.

– Van vesztenivalód? – kérdezte, de amikor Ármin nem felelt, a tömeg felé intett. – Jó, tudod, mit? Táncolok veled, aztán meglátjuk, feltűnsz-e valakinek, aki kicsit bátrabb nálad.