Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Tete! - kiáltotta a negyvenes évei közepén járó, szelídarcú nő, amint átlépte a küszöböt. Mivel semmi reakció nem érkezett, elismételte magát. Letette a csomagjait, levette a kabátját, a cipőjét, és mire ezzel végzett, egy 17 év körüli fiú jelent meg a előszobában. - Szia, anya! - mondta a fiú, majd megpuszilta őt. A nő valamilyen oknál fogva nagyon izgatott volt.
Magához vett egy csomagot és kézen fogta a fiát, majd a nappaliba vezette őt. - Nézd, mit vettem neked! - mutatott fel neki egy vadonatúj piros téli dzsekit, amit a hatalamas zacskóból varázsolt elő. Tete csodálkozva vette a kezébe a darabot, egyáltalán nem számított meglepetésre. A kabát nagyon szép volt, a márkáján is látszott, hogy baromi sokba kerülhetett. Azonnal felpróbálta, és visszament az előszobába a tükörhöz. - Hú, anya, ez nagyon menő - forgolódott izgatottan, hogy minden szögből láthassa magát.
- Akkor tetszik? - kérdezte boldogan a nő. Tete majd kiugrott a bőréből. - Hogy tetszik-e? Szuper! - vigyorgott elégedetten. Azt azonban nem bírta megérteni, hogy miért kapta. A karácsony már rég elmúlt, a szülinapja is, és ennyi idősen már azzal is tisztában volt, hogy a családja nem azok közé tartozott, amelyek menő dzsekikre költik a pénzt. - Köszönöm szépen, de miért vettél nekem ilyen kabátot?
A középkorú nő rámosolygott a gyermekére. Szeretett neki örömet szerezni, sőt a másik kettőnek is, és nem riadt vissza semmiféle extra munkától sem, ha plusz pénzre volt szüksége hozzá. - Mert nagyon jól áll neked ez a szín - felelte mosolyogva és megsimogatta a fia arcát, aztán megölelték egymást. A valódi ok persze nem ez volt, de az nem is tűnt olyan lényegesnek. Az anya attól tartott ugyanis, hogy a fővárosi iskolatársak esetleg lenézik a fiát az egyszerű ruhái miatt, sajnálta, hogy az ő gyönyörű és tehetséges kisfia nem tud úgy csillogni közöttük, ahogyan megérdemelné.
Sajnos tisztában volt azzal, hogy sokak számára a látszat a legfontosabb dolog. Az emberek az alapján ítélkeznek, a valódi értékek senkit sem érdekelnek. Most azonban csak arra figyelt, hogy Tete örült az ajándéknak. Utóbbi egyébként azzal is egyetértett, hogy jól áll neki a piros szín. Tényleg kedvelte a harsány színeket, sőt a színeket általában. A pirosról pedig mindig azt gondolta, hogy tökéletes megfelelője a lelkének, amely szenvedélyes, de az utóbbi időben zaklatott is.
Most csak gondosan elhelyezte a dzsekit az előszobai fogason, és örömmel gondolt arra, hogy másnap ebben fog Szöulba utazni, hogy elfoglalja a szobáját a kollégiumban a tanítás kezdete előtt. A csomagjait már összeállította szép rendben, ahogyan édesanyja tanította, de belül feszült volt. Persze nem a tanévkezdés miatt, az nagyon nem hozta lázba, hanem amiatt, hogy tudta, beszélnie kellene a szüleivel. Olyan dolgokat értett meg az utóbbi időben ugyanis, amelyek felzaklatták őt, és szerette volna megosztani ezeket a felismeréseket valakivel. Könnyíteni akart a saját lelkén, és kihez fordulhatna ilyenkor, ha nem a szüleihez, akikben megbízott, és akikről tudta, hogy mindig számíthat rájuk.
