Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Jungkook a nagyapja után kapta a nevét, de a család csak Kookie-nak nevezte. Ő büszkén viselte, bár régies hangzású volt, és ráadásul azt jelentette, hogy a nemzet pillérei. Mondjuk ez soha nem akart lenni, de mindenesetre megtisztelő volt. Azért törölte a hírest is az énekes mellől, mert hírnévre nem vágyott soha. De valahogy ez sem felelt meg teljesen a valóságnak. Álmodozott arról, hogy egyszer hatalmas sztár, világhíres énekes lesz, de úgy, hogy az emberek csak a távolból imádják őt, és lehetőleg ne kelljen velük közvetlenül kommunikálnia.
Amúgy is az éneklésen volt a hangsúly, azt nagyon szerette. Sok érzelmet meg tudott vele élni és úgy hitte, hogy ki is tudja azokat fejezni. Egészen kis korában azzal szórakoztatta önmagát, hogy ugyanazt a dalt elénekelte boldogan, szomorúan vagy éppen dühösen, és rendkívül elégedett volt magával. Szerette a saját énekhangját, és az is hamar kiderült, hogy abszolút hallása van, ami azért nagy előny tud lenni egy énekesnél. A híresség és a hírtelenség között ugyan nem jutott dűlőre, de azt tudta, hogy a zene a mindene, és hogy ezzel kell foglalkoznia.
Olyannyira biztos volt magában hogy 13 éves korában még egy tehetségkutató műsorba is jelentkezett. Persze rettenetesen izgult, és be sem válogatták, valószínűleg pont ezért, hiszen a szorongás ordított róla. A kudarc elkedvetleníthette volna, de az, hogy a meghallgatás után hét ügynökség is megkereste, azt bizonyította a számára, hogy van benne valami. A hét névjegykártya a rokonok és a tanárok dícsérő szavainál is meggyőzőbb volt. Végül azonban az egyik ügynökséggel sem bonyolódott viszonyba, mégpedig azért, mert történt valami, ami az egész tehetségkutatástól elvette a kedvét.
Az egyik cég ugyanis arra kérte, hogy jelenjen meg egy hotelszobában a próbafelvételek elkészítése végett. A szülei persze azonnal megtiltották neki, hogy elmenjen, nem mintha akart volna. 13 évesen már ő is tisztában volt a kérés, mondjuk úgy, hogy furcsaságával, és még azt a benyomást is keltette benne, hogy az egész zeneipar gusztustalan. Még azt a kis kedvét is elvette, amit nagy nehezen fel tudott mutatni. Maradt tehát a továbbtanulás minden bizonnyal lassabb és unalmasabb útja, ami azonban kevésbé tűnt gusztustalannak.
Az ország legelismertebb művészeti szakközepébe könnyedén bekerült, első körben felvették. Aztán teljesen találomra döntött a kollégium mellett. Nem a legjobb helyen állt, nem a legmenőbb volt, és kicsit többet is kellett fizetni érte, mint amennyit megérdemelt volna, de ő valamiért ide akart jönni. Később persze egyértelműen a sors kezének tulajdonította a döntését, de akkor még csak kamasz szeszélynek tűnt. A családja anyagi szempontból nem állt rosszul, tehát a szülei szó nélkül utalták a kívánt összeget. Nekik amúgy is elég volt, hogy kisebbik fiuk a legnevesebb művészeti iskolába fog járni.
Hogy szépen fejlett introvertáltként mennyire inkább magában szeretett lenni, még a fenti vívódásnál is jobban mutatják a korai párkapcsolati próbálkozásai. Illetve próbálkozása, merthogy egy alkalomról volt szó. Az illemtudó 14 éves Kookie ugyanis tudta, hogy az ő korában a fiúknak már barátnője van. Lényegében mindenki járt valakivel a környezetében, így érezte magán a férfilétezés súlyát, és beszerzett magának egy barátnőt. Jóképű fiú lévén választhatott az érdeklődők közül, és rövid gondolkodás után egy Sewon nevezetű lánynak szavazott bizalmat.
