Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egy éppen tizenkilenc és egy nagy erőkkel a tizennyolc felé haladó fiú ölelte egymást az ötödik emeleti kollégiumi szobában. Az egyik fenekéről már lényegében minden tojáshéj leesett, a másikén még nyomokban megtalálható volt. Persze azokon a fenekeken nem ez volt a legvonzóbb, az teljesen biztos.
Miután sajátos módjukon kifejezték az egymás viszontlátásából fakadó örömüket (és nem kezet ráztak), visszatértek a megszokott életükbe. Ráadásul az idősebbik egyemre kezdett járni, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy nem ugyanabban az iskolaépületben töltötték a napjaikat. A fiatalabbik viszont az érettségije évébe lépett, ami bizonyos kötelezettségeket rótt rá. Mindezekkel együtt Taehyung kicsivel több, mint három egész napig bírta, hogy ne beszéljen Jungkooknak a coming out-járól. Annyira büszke volt magára és főleg a szüleire, hogy el kellett mondania. Annyira nonszensznek tűnt, hogy ezt az örömét pont a szerelmével nem oszthatja meg.
Egymás karjaiban feküdtek az összetolt ágyaikon éppen, és csendesen elmélkedtek. Jungkook azon, hogy miért nem tanul, Taehyung pedig azon, hogy muszáj elmondania. - Azt nem is meséltem, hogy beszéltem anyáékkal - kezdte váratlanul. - Miről? - Elmondtam, hogy... meleg vagyok. Az ezt követő rettentően hangos csendben Jungkook szíve iszonyat gyorsan kezdett verni. Egyszerűen még egy "ah" sem tudott kijönni a torkán. - Nagyon jól fogadták, lényegében azt mondták, hogy "oké, és?" - folytatta az idősebbik, és próbált nevetni, de érezte, hogy szerelme feszült lett, amire számított is persze. Kellett azonban folytatnia. - Nagyon büszke vagyok rájuk és nagyon megkönnyebbültem attól, hogy tudják.
Jungkooknak felelnie kellett valamit, márcsak azért is, hogy egy kicsit kivergődgessen a saját kálváriájából. - Csodálatos szüleid vannak - jelentette ki, de annyira szárazra sikeredett, hogy most már Taehyung is kezdte rosszul éreznie magát, pedig pont egy szuper hírt osztott meg vele. Felült törökülésbe és Jungkook felé fordult. Szinte látta, ahogyan retteg a másik attól, hogy most mit fog mondani. Talán azt hiszi, hogy ugyanezt akarja kérni tőle is. Pedig semmi ilyet nem akart tenni. Meg kellett valahogy nyugtatnia őt. - Baby... - kezdte volna, de Jungkook közbevágott. - Tudod, az én szüleim nem ilyen jófejek. Ők belepusztulnának a szégyenbe.
Taehyung persze értette. A szülők egy része, valószínűleg a nagyobbik, így érezne. De ez annyira igazságtalan! - Tudom - felelte szomorúan. - Én nem vagyok képes megtenni velük - ingatta a fejét a fiatalabbik, de a lelke mélyén azt is tudta, hogy magával sem tudná megtenni. Utóbbit elismerni azonban rettentő nehéznek bizonyult. Nem is tette meg. - De akkor veled mi lesz? - kérdezte Taehyung, mert tényleg nagyon szerette volna megérteni Jungkook gondolkodásmódját. Ám azzal nem számolt, hogy szerelme nem átgondolni szokta a dolgokat, hanem érezni. És úgy azért nagyon más a hangfekvés. Jungkook őszintén felelt: - Nem tudom.
Taehyung szokás szerint próbált logikus következtetéseket levonni, ami persze hiba volt. - Egy ilyen kapcsolat számodra nem opció, igaz? - kérdezte halkan. Jungkook hirtelen nagyon izgatott lett. Levegőt sem kapott túl jól, és a látása is homályossá vált. - Ne mondj ilyet, kérlek! - fogta meg két kezével a másik karjait. - Csak azt tudom, hogy ha te mellettem vagy, akkor minden rendben van. Te vagy minden boldogságom. Taehyung persze tudta, és azt is, hogy ő is pontosan így van ezzel. Hirtelen az egész beszélgetés a lehető legnagyobb hülyeségnek bizonyult, aminek az égvilágon semmi értelme sincs. Csak mindketten zaklatottak lettek tőle. Az idősebbik nem is mondott többet, csak gyorsan átkarolta a másik nyakát, és magához szorította őt.
