Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Szerda reggel Jungkook egy rektori értesítést talált az e-mailjei között. Mivel a rektor nem szokott levelezni a hallgatókkal, maximum a titkársága küldött néha teljesen érdektelen üzeneteket, hatalmasat dobbant a szíve. A levél csak egyetlen dolog jelenthetett.
Taehyung a karjaiban feküdt még, úgyhogy azonnal mutatta neki és együtt olvasták el. Az intézmény vezetője rendkívül udvarias stílusban arra kérte, hogy másnap délelőtt 10-kor hivatalos ügyintézés céljából keresse őt fel az irodájában. Elég egyértelműnek tűnt az, hogy a hivatalos ügyintézés mi lesz, mást nagyon elképzelni sem tudtak. Boldogan ölelgették és csókolgatták egymást, végre eljött a nagy lehetőség. Jungkook annyira izgatott lett, hogy kiugrott az ágyból és azonnal popsztárrá változott. Egy kis ásványvizes palack lett a mikrofonja és már énekelt is.
Az egész koreai popzene szülőapjának, PSY-nak a dalába, illetve dalaiba kezdett, rögtön a refrénekbe. Előbb a Gangnam Style-t, aztán a Daddy-t adta elő. Két teljesen értelmetlen és idétlen szám, amelyek hatalmas sikerek lettek. Jungkook még a vonatkozó koreókat is lenyomta melléje, Taehyung pedig gurult a nevetéstől. Imádta ezt a fiút, az ő popsztárját, aki tehetséges és szexi. Odavolt érte meg vissza, nem tudott ellenállni neki. - Ha majd az egész világ a lábaim előtt hever - kiáltotta boldogan Jungkook, és csak félig viccelődve -, meg fogják tudni, hogy én kinek a lábai előtt heverek.
Azzal az ágyon üldögélő Taehyung elé térdelt, és megfogta a kezeit. - Velem tartasz ezen az úton, kicsim? - kérdezte csillogó szemekkel, de tudta a választ. Tudta, hogy ők mostmár együtt mennek mindenhová, hogy őket nem választhatja el semmi sem egymástól. Taehyungnak is csillognak kezdtek a szemei, és abban a pillanatban hitte is, hogy úgy lesz. - Nagyon szeretnék - felelte mosolyogva, aztán könnyezni kezdett, de a mosolya nem tűnt el. Jungkook karba kapta és puszilgatni kezdte. - Akkor jó - mondta két puszi között. - Én veled akarok menni.
Taehyung később még sokszor visszagondolt erre a boldog- könnyes reggelre. Hogy is tudta volna neki elmagyarázni a saját félelmeit? Jungkook biztosan azt mondta volna mindenre, hogy majd megoldják. Hogy mindig van egy út. És ő akkor biztosan elhitte volna, hogy így is lehet. Titokban, ki tudja még meddig, hazugságban élve. Ha pedig mégis kiderülne a szerelmük, kedvese karrierjének annyi lenne rögtön. Miatta. Jungkook nyilván haragudna rá, ha nem is mondaná, hiszen annyira vágyik a sikerre, és az a szerelmüket is megölné. Elveszítenének mindent.
Csak egy módon lehet továbbmenni, neki kell félreállnia. Új szerelemre több esély van, mint egy másik ilyen szakmai lehetőségre. Ha Jungkook csak egy kicsit lett volna tehetségtelenebb, ha csak egy kicsit kevésbé vágyott volna a hírnévre, Taehyung nem is gondolkodott volna. De ez a szerelme álma, ő pedig segíteni akar neki a megvalósításában, nem pedig hátráltatni őt. És aztán, talán, egy nagyon távoli jövőben, amikor már "az egész világ a lába előtt hever", akkor talán újra egymásra találnak. Talán. Mire Taehyung eddig jutott gondolatban, már folytak a könnyei minden alkalommal. De csak ezt tehette.
