Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Július első napjai egyben a félév utolsó napja is voltak. A nyári szünet a sarkon figyelt, ami vizsgákat és aztán a diákok hazatérését is jelentette.
A matematika és az egyéb hasztalan tantárgyak vizsgái nem izgatták Jungkookot, de az ének és a zenetörténet igen. Taehyungot ezzel szemben semmi nem izgatta. Ez alól csak kedvenc szobatársa volt kivétel, ám eleinte kizárólag baráti értelemben. Őszintén megkedvelte őt, az összes furcsaságával együtt. Sok dologban nem értette őt, de elfogadta és tiszteletben tartotta a másikat. Ha Jungkook depresszióba esett egy csak jó értékelés miatt, nem mondta neki, hogy "Te nem vagy magadnál, haver!", és nem is vigasztalta. Utóbbinak ugyanis sok értelmét nem látta. Helyette csak meghallgatta őt és megölelte. Biztos volt abban, hogy a harcokat mindenkinek egyedül kell megvívnia, csak úgy van értéke a győzelemnek.
És ha már a harcoknál tartunk, ott volt az övé is. Az iskola és a barátok kicsit elvonták ugyan a figyelmét a saját problémájáról, de álmatlan éjszakáin azért töprengett azon, hogy hogyan legyen a micsoda. Hogy kitől és egyáltalán kérjen-e tanácsot a coming out-jához, mivel időközben kiolvasta a neten azt is, hogy így hívják, ha valaki bevallja, hogy meleg. Az pedig, hogy ezt be kell külön vallani, vagy külön el kell mondani, megintcsak azt sugallta neki, hogy melegnek lenni egyfajta bűn. Hiszen azokat kell bevallani. Ha normális lenne, nem kellene külön szóba hozni, egyszerűen csak bemutatná otthon a barátját, ha odáig jutnának. Hát nagy kedvet ettől sem kapott hozzá. Mindenesetre a nyári szünetben lépéseket akart tenni.
Előtte azonban még kiélvezte az utolsó kollégiumi napokat, amelynek egyik fénypontja a barátokkal való búcsúbowling volt. Az, amire Jungkook végre elfogadta a meghívást. A hazautazás előtti estén kerítettek rá sort, és az egyik legnagyobb bowlingtermet választották hozzá. Taehyung és Jungkook együtt készülődtek. A szokásos koreográfiát követték: az idősebbik gyorsan lezuhanyzott, hiányos öltözetben kilibbent a fürdőből és öltözni kezdett. A vaníliaillat belepte a kis kollégiumi szobát. Mivel az újdonság miatt ezúttal elég izgatott volt, be nem állt a szája. Persze nem beszélgetni akart, inkább monológba fogott, amelyek a barátairól szóltak. Röviden jellemezte őket, néhány kis sztorival körítve a mondottokat.
Namjoonról közölte, hogy ő a főnök. Bár nem ő volt a rangidős, de nyugodt bölcsessége miatt leginkább rá hallgatott mindenki. A legidősebbik pozícióját Jin birtokolta, viszont túlságosan is szeretett hülyéskedni, így nem bizonyult vezető típusnak, sokkal inkább érzelmi támaszt nyújtott a többieknek. Ő gondoskodott róluk. Taehyung nevetve jegyezte meg, hogy gyakran úgy érzik, mintha Joon és Jin lennének a szüleik. Hoseok volt a csapat jókedve, de Jimin elmondása szerint ha a táncra került a sor, akkor nem ismert se embert, se istent. Az osztálytársai, ha hibáztak mondjuk egy lépést a koreográfiában, tőle jobban tartottak, mint a tanároktól. Jimin mindenkivel nagyon kedvesen és segítőkészen viselkedett, bármikor el lehetett érni, és Taehyungot is ő karolta fel az elején. Érdekes módon még Yoongi sem szól be neki, pedig ő volt a nagy kritikus és odamondó a csapatban. Ne beszélt sokat, de ha megszólalt, annak súlya volt. Nem rosszindulatúan egyáltalán, csak őszintén, és meg lehetett szokni a stílusát.
