9. Hajók az éjszakában

205 30 8
                                    

A következő hetekben tehát Taehyung és Jungkook naponta két alkalommal szemetet szedtek, tavasszal pedig gyomot is húzgáltak a művészeti középiskola hármas számú kollégiumának kertjében, mosolyogva és szó nélkül

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A következő hetekben tehát Taehyung és Jungkook naponta két alkalommal szemetet szedtek, tavasszal pedig gyomot is húzgáltak a művészeti középiskola hármas számú kollégiumának kertjében, mosolyogva és szó nélkül. Még egy hivatalos figyelmeztetést sem kaptak, csak szóbeli megrovást még ott helyben, az igazgatói irodában. Hálásak voltak azért, hogy mindenkit megillet egy második esély. Ezúttal azonban azt is tudták, hogy többet nem hibázhatnak.

Amikor barátaik tudomást szereztek az ügyről, Namjoon csak csóválta a fejét. Jin hitetlenkedve nézett rájuk, nem akart hinni a fülének. Hoseok mosolyogva megveregette a hátukat, Jimin pedig felajánlotta a segítségét sok szemét és sok gyom esetére. Aztán mindenki érdeklődve nézett Yoongira, aki bólogatott.
- Ti tényleg nem tudtátok, hogy be van kamerázva a kert. Csak ti ketten, az egész Földkerekségen.
Elmosolyodott és kicsit ingatta a fejét. A többiek meglepve nyugtázták, hogy semmi irónia, semmi gúny, semmi semmi. Gyorsan témát is váltottak, mielőtt megváltozna a helyzet. Így már senki sem hallota végül, hogy még mit morgott maga elé:
- A szobák szerencsére nincsenek bekamerázva.

Az igazság azonban az volt, hogy a két fiú cseppet sem bánta, hogy kötelező jelleggel még többet kell együtt lenniük. Pedig ez eddig sem jelentett keveset. December közepére kizárólag a tanítási órákat abszolválták egymás társasága nélkül. Együtt keltek és feküdtek, együtt mentek és jöttek, együtt szedtek szemetet és húzkodtak gyomokat. Együtt ettek és tanultak, együtt jártak a barátaikhoz. Ahol az egyik volt, ott volt a másik is. Ezzel együtt fizikai szempontból is közelebb kerültek egymáshoz, és eleinte mégcsak észre sem vették. Olyan természetesen zajlott le az egész. Fordulópontnak a közös részegeskedés bizonyult. Azután, hogy Jungkook baráti alapon karba kapta Taehyungot, közük volt egymás testéhez. Nem volt idegen többé.

Hogy Jungkook néha Taehyung vállára tette a kezét, és úgy röhögte halálra magát valamin, hétköznapi eset lett. És előfordult fordított felállásban is. Hogy Taehyung hátulról megfogta Jungkook izmos karjait, és átnézett a vállán, naponta egy alkalommal biztosan megesett, csak azért, hogy kényelmesen szemügyre vehessen valamit, ami a másik előtt helyezkedett el földrajzi szempontból. És előfordult fordított felállásban is. Ezekkel nem is volt semmi gond, ki nem tesz ilyeneket a legjobb barátjával. Ugyanis közben azok lettek, és ezt mindketten érezték. A probléma máshol állt elő. Taehyung fejében. És főleg a testében. Nem, szerencsére nem került megmagyarázhatatlanul kellemetlen helyzetbe, de egy alkalommal komolyan úgy érezte, hogy baj lesz.

Hogy egészen pontosan milyen okból kifolyólag kellett Jungkook babaszagú nyakába hajolnia hátulról és a kivételesen rövidujjú póló által takart felkarjába markolnia, miközben a mit sem sejtő másik egy jobb időket látott pókot, illetve annak tetemét vizsgálgatta a tenyerén kollégiumi szobájuk magányában, azt ő maga sem tudta megfejteni. De amikor megtette, alsótestét olyan forróság öntötte el, közvetlenül deréktól lefelé, hogy a második világháborús légvédelmi riasztást megszégyenítő hangfekvésű, de szerencsére csak elképzelt hangok figyelmeztették őt. Nem a pók miatt értelemszerűen, bár a rovarokat sem csípte túlzottan.

Taekook (Befejezett)Where stories live. Discover now