Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Akkor éjjel egyikőjük sem aludt. Nem voltak szavak sem. Két néma fiú feküdt a saját ágyában és bámult bele a sötétbe. Szerették egymást, mégis idegenek lettek. Csak szobatársak, akik egy légtéren osztoznak. Ők úgy tudták, hogy a falakat ők húzták fel maguk közé, a saját akaratukból, pedig nem ez történt. A világ szakította őket el egymástól. Önző és felelőtlen módon.
A külvilág még fricskát is mutatott nekik, amikor buszra szálltak a többiekkel együtt, hogy szórakozni menjenek Namiszomra. Hogy jól érezzék magukat, nevessenek és ökörködjenek, hiszen egy nagy boldog családot alkottak. Taehyung és Jungkook kerülték egymást, ami annyira nem is volt nehéz, hiszen sokan utaztak együtt. Ha mégis összesodródtak a pihenőknél, nem néztek egymásra. Taehyung attól félt, hogy abban a pillanatban, amikor találkozik a tekintetük, el fog gyengülni és azonnal Jungkook karjaiba veti magát. Jungkook pedig azért nem mert ránézni, mert már anélkül is az életéért küzdött. Jól bírta a fájdalmat, de ez soknak bizonyult már az ő számára is. Fizikailag bénította meg őt, ami történt. Minden ereje elhagyta, pedig rengeteg volt neki. A két fiú sokkal inkább hasonlított két élőhalottra, mint vidám diákokra.
Barátaik közül egyik sem tartott velük, bár az egyetemre bekerültek, mind felsőbb évfolyamra jártak. A fiúk egymás nélkül és nélkülük végtelenül magányosnak érezték magukat, miközben rengetegen vették őket körül. Olyanok voltak, mint két mozdulatlan, pici sziget a többiek vidáman hullámzó tengerében. Bár őszintén szólva kedvet sem érezték ahhoz, hogy elvegyüljenek köztük. Nem keresték senkinek sem a társaságát. Mindenketten kifelé bámultak a busz ablakán a semmibe, ráadásul két különböző busz ablakán, merthogy csak azt látták a virágba boruló természet helyén. Ugyanolyan ürességet, mint amilyet magukban éreztek.
Namiszom szigete pedig varázslatosan festett, még a legvagányabbak is elismerték, hogy nagyon szép. A kezdődő nyár buja zöldje és életteli harsány színei jó kedvet csináltak. Mondjuk nem nekik. A szállás egy tábor területén helyezkedett el, hatalmas fák között. 4-6 ágyas faházikókba osztották el a tanulókat. Senki sem várhatott luxuslakosztályt, és nem is azok voltak a szobák. Ágyakra és polcokra korlátozódott a berendezés, de amúgy is csak alvásra használták őket.
Jungkook öt osztálytársával osztozott, szerencsére egyikőjük sem volt túl nagy társasági ember, úgyhogy inkább foglalkoztak a saját dolgaikkal. Örült, hogy nem kell velük se beszélgetnie, se jópofiznia. Nem volt ilyenre alkalmas egyébként sem, most meg aztán pláne nem. Egyetlen dologra volt alkalmas, kibámulni a fejéből. De láthatott volna bármit, akár Szűz Mária is megjelenhetett volna neki, észre sem vette volna. Nem volt jobb így, külön, sőt egyáltalán nem volt jó így.
Az idősebbik három évfolyamtársával került egy szobába, akik viszont kegyetlenül szervezkedtek, hiszen segítők voltak. Egyébként Taehyung is, de csak robotszerűen teljesítette a rábízott dolgokat. Ha azt kérték volna tőle, hogy daraboljon fel egy egész sertést az ebédhez, rezzenéstelen arccal megtette volna, és még csak nem is vette volna észre, hogy mit csinál. Nem volt jobb így neki sem, külön, sőt egyáltalán nem volt jó így.
