Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azon a télen már november vége óta havazgatott. Amikor a fiúk hazautaztak a szünetre, éppen nem esett, de még látszódtak a legutóbbi eset maradványai. Taehyung a vonaton felidézte magában a gyermekkori, ropogós, fehér karácsonyokat, amikor a kis lakásban együtt ünnepeltek hetesben, Mamával és az éppen aktuális kutyával együtt. Sokan voltak állandóan, de jól megfértek egymás mellett. Az otthona mindig is egy zsúfolt kis fészek volt, de szeretett visszarepülni belé.
Amióta kollégista lett, de főleg azóta, hogy Mama meghalt, sokat változtak a dolgok, de a hangulat ugyanaz maradt. Valamennyire az ünnepi forgatókönyv is megmaradt, csak Mama helyét Eon Jin vette át mézeskalács fronton, egy ideje már Podo kapott rénszarvasfüleket, és az ajándékok száma is szinte nullára csökkent. A Kim családban sokkal többre tartották a társaságot, azt hogy ilyenkor igyekeztek minél több dolgot együtt csinálni. De nem kell semmi extrára gondolni, csak beszélgetésre, filmnézésre vagy a mutogatós játékra. Az biztos viszont, hogy jól érezték magukat.
A meleg lakás, a kinti fehérség és a fahéjillat ellenére Taehyung mégis erősen hiányolt valakit ezúttal. Mama már soha többet nem lehetett velük, és ezt kénytelen volt elfogadni, de azt kérdezte magától, hogy Jungkooknak vajon lenne helye közöttük. Neki nagyon tetszene, ha az összes számára fontos ember (és kutya) egy helyen tölthetne néhány napot. Nem foglalkoznának semmilyen problémával, csak jókat ennének, sokat nevetnének és nem kellene elválniuk egymástól Jungkookkal sem. Még a szíve is belefacsarodott ebbe az álomba, hiszen annyira vágyott rá. Kis vigaszt csak az nyújtott neki, hogy talán majd egyszer.
Említett Jungkook azonban ekkor még csak egy karácsonyi díszbe öltöztetett előkelő étteremben tudott üldögélni, és nem szerelme mellett a a daegui kis lakásban. A sikeres érettségijét és az egyetemre való bekerülését ünnepelték négyesben. Ő persze kedvesére gondolt: vajon mit csinálhat nélküle a nagyvilágban? Viszont édesapja, bár még a nagykorúságáig két évet kellett várni, ünnepélyesen feltette neki a nagy kérdést a jövőjére vonatkozóan. - Van valami elépzelésed arról, hogy az egyetem után hogyan szeretnéd folytatni? Ő pedig előadta. Még jó, hogy átgondolta előtte, szinte érezte. A szülők elégedetten hallgatták kisebbik fiúk terveit, és máris büszkék voltak tehetséges és ambiciózus gyermekükre. Aki majd dicsőséget hoz a családra, satöbbi.
Ha valaki Jung Hyun miatt aggódik hogy miként éritette őt öccse családi sztárolása, hogy érzett-e féltékenységet, esetleg dühöt, annak elmondom, hogy szerencsére nem. Nem volt szereplési vágya sosem, inkább sajnálta az az öccsét, hogy ilyen nyomás nehezedik rá. Amikor már nagyon nyomultak az ősök, meg is jegyezte kissé ironikusan: - De ha valamilyen véletlen folytán nem lesz Kookie-ból hatalmas sztár, azért túl fogjuk élni? Kookie csak mosolygott a nemlétező bajsza alatt. Ő tudta, hogy az lesz.
Az ország másik szegletében ekkor, egy karácsonyi díszben pompázó ötödik emeleti lakásban Taehyung is a családjával beszélgetett. Ott a szülők nem szegeztek neki semmiféle kérdést egyetemista fiuknak a jövőjére vonatkozóan, ott ő maga adta elő a terveit. Hogy tanítani szeretne nagyon tetszett mindenkinek. Eon Jin csak ámuldozott a bátyján, aki nyilvánvalóan annyira okos, hogy másokat is képes tanítani, Min Gyu pedig arra gondolt, hogy egy tanár mindig jó a háznál, és ő biztos nem lesz az.
