Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Taehyung annyira próbálta rendbeszedni a saját életét, amennyire csak a torkán kifért. Ő okozta az egész felfordulást, ő neki kellett vállalnia a teljes felelősséget is mindenért. Vállalta.
Ez rendben is volt, nem picsogott és nem vergődött a megbánásban. A korrekt viselkedést szépen megtanulta a szocializációja során, a hiányosság talán ott állt elő, hogy azt viszont nem tanulta meg, hogy esetleg ne okozzon felfordulást elvi okokból. Az elvek szép dolgok, meg minden, de nyilván már Spártában is húzták a szájukat néhányan, csak arról nincsenek források. Nem kell, persze eladni magadat egy szelet csokiért, de igenis vannak olyan helyzetek az életben, amikor a rugalmasság sokkal nagyobb erőről tanúskodik, mint az elvhűség. Attól biztosan nem lett volna rosszabb ember, ha azt mondja szerelmének: " Nézd, baby, ez nem fog menni. Biztos, hogy idolként akarsz majomkodni, ahelyett, hogy bemutatnál engem otthon?" De akkor sem állt volna meg az élet, ha azt mondta volna, hogy "Elsősorban mégiscsak magunkért kell felelősnek lennünk, úgyhogy húzzunk el ebből az országból, és próbáljunk szerencsét ott, ahol emberszámba vesznek minket."
Ezekre az ingoványos területekre azonban Taehyung még nem tudott elmerészkedni a húszas évei elején. Maradt az áldozat és az elvek dicső magaslatán. Hogy közben nem tudott beforrni a szívében tátongó nyílt seb, és Jungkookéra inkább nem is mert gondolni, azt más kérdésnek hitte. Teljesen hibásan.
Hosszú órákat töltött nap mint nap az emlékezéssel, nem akart elfelejteni semmit. A tavaszt közös képeik rendezgetésével és újrarendezgetésével töltötte, és várta a híreket arról, hogy a popzene világában feltűnjön egy új, ragyogó tehetség neve, bár még korai lett volna szerinte is. Az otthoni létezés arra tökéletes volt, hogy valamelyest megnyugodjon, szülei és Eon Jin biztonsági hálóként álltak alatta, így mindig komolyabb baj nélkül zuhanhatott a semmi felé a legnehezebb időszakokban. Elkapták őt és mindig talpraállították. Gyakran felkereste Mamát is, de mondandója nem volt sok. Inkább csak vele akart lenni. Jeong Gyuval azonban nem találták meg a közös hangot újra, sőt semmilyen hangot sem találtak egymás irányába. Teljes mértékben ignorálták a másikat.
Taehyung természetesen érzékelte az ebből fakadó családi feszültséget, és hibásnak érezte magát miatta. Emiatt is az egész fülledt nyarat a farmon töltötte, és a szüleinek segédkezett, de emberek közé sem vágyott egyáltalán. Sokkal jobban elvolt magával és az emlékeivel. Az ősz nagy részét is ott töltötte, gyakran teljesen egyedül és jazzt hallgatott. Gondolatban Jungkook is vele volt, újra és megbocsátott neki. Sokat beszélt vele, ha valaki látta volna, hogy almaszedés közben be nem áll a szája, azonnal megpróbálta volna elhelyezni egy elmegyógyintézetben. Szerencsére senki sem tartózkodott az 50 kilométeres körzetében.
Taehyung rengeteget dolgozott, metszet és szedett, pakolt és szortírozott, amire szükség volt. Minél több elfoglaltságot talált, annál jobb volt. A munka hevében aztán egyszercsak elszakadt a karkötője, amitől halálra rémült, hiszen úgy vigyázott rá, mint az életére. Dobogó szívvel szedte össze a fehér gyöngyöket, jó negyedóra alatt mind a huszonkettőt megtalálta, csak a fekete nem mutatkozott sehol. Egészen sötétedésig kutatta kétségbeesetten, de nem akadt a nyomára. A veszteség aztán rányomta a bélyegét törékeny kedvére is, de értette az égi jeleket: elveszítette hát Jungkookot.
