Abban az évben március 3-án kezdődött a tanítás. Taehyung új szobatársra számított a szöuli kollégiumban, ahol már egy éve élte a diákok vidám életét, mert a régi, családjával együtt, külföldre költözött. És úgy is lett. Attól a naptól fogva egy má...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Egy hét telt el Min Jee ajánlata után, és Jungkook arra jutott, hogy ad egy lehetőséget. A szomorú valóság azonban az volt, hogy említett lehetőséget nem személy szerint a lánynak szerette volna adni, hanem az Életnek. Annyira kínálta magát, hogy tudni akarta. Ravaszan elhatározta, hogy megkísérti a Nagy Mókamestert, és elsétál a balesetihez. Ha a Sors tényleg úgy akarja, akkor Min Jee fel fog tűnni. Ha nem, akkor nem. Persze tudta, hogy ilyen véletlen összefutásnak random időpontban nagyon kevés az esélye, és őszintén szólva reménykedett is abban, hogy csak ellátásra várókat fog találni az ügylet közelében. Így legalább elmondhatja majd az öregotthonban, ahová kerülni fog egy magányosan leélt élet után, hogy nem rajta múlt.
Tizennégy évtől felfelé egy ilyenfajta eljárást magabiztosan lehet dedósnak minősíteni, és Jungkook is már régen betöltötte ezt a kort, szóval tisztában volt azzal, amit csinál. Sőt azt is tudta, hogy nem viselkedik korrekt módon Min Jee-vel szemben, de az vesse rá az első követ, aki mindig kizárólag helyesen cselekedett életében. Biztosan vannak olyanok is, jó nekik. Jungkook nem érzett lelkiismeretfurdalást a terve miatt két okból kifolyólag sem. Egy: nagyon kevés volt az esélye annak, hogy Min Jee feltűnik, kettő: érezte, hogy ha úgy alakul, Min Jee örülni fog neki. Várt még egy-két napot, aztán egy reggel, munka előtt elkanyarodott a kórház felé, gyalog.
Az ügyeletre beszirénázó mentőautók és az épületbe a lábukon belépő betegek látványa rossz kedvet csinált neki. Egyrészt mert a fizikai szenvedés ilyenfajta formája megviselte őt, másrészt mert eszébe jutatta ismét, hogy mindenkinek csak egy élete van. Még szerencse, hogy az orvosok, mint például Min Jee, tudnak segíteni, ha arról a bizonyos egy életről van szó. Jungkook igazat adott neki: jobb mindenkinek, ha nem jut a baleseti ügyeletre soha, pedig még nem is látott semmit. Természetesen nem állt meg a sürgősségi előtt nézelődni, csak elhaladt mellette, és már indult is a kis boltja felé, hiszen neki ott volt a helye.
- Jungkook - hallott meg ekkor azonban a háta mögött egy női hangot. Ösztönösen megfordult, és igen, Min Jee szólította őt. - Hogy kerülsz ide? Csak nincs valami bajod? - kérdezte tőle inkább idegesen, mint nem. Jungkook elkerekedett szemekkel nézett rá. Meghatotta ez a gyengéd aggodalom, és tudta, hogy meg sem érdemli. Valahogy azonban meg akarta köszönni Min Jee-nek, hogy mindannak ellenére, ami történt közöttük, aggódik érte. - Azt szeretném kérdezni, hogy még érvényes-e a vacsorameghívás - közölte, amivel, bár neki nem volt nyílt sebe és az élete sem került veszélybe, végül ő is igénybe vette Min Jee segítségét. A meghívás még mindig érvényes volt.
Ott, a traumatológia előtt aznap délelőtt kezdetét vette kettejük közös története. Jungkook tudni akarta, hogy az Élet milyen kártyákkal játszik, és az akkori talákozását Min Jee-vel felfedett lapoknak tekintette. Azt gondolta, rendben. Ha ő már nem lehet boldog azzal soha többet, akivel szeretne, akkor legalább megpróbál boldoggá tenni valaki mást. Randevúzni kezdtek, de nem rohantak. Lassanként egyre jobban megismerték egymást, és kiderült, hogy Min Jee valóban nagyszerű nő. Az az ideális, feleségnek való, akiben erős a gondoskodási vágy, de önálló és nem telepszik a másikra. Jungkook annyiszor maradhatott egyedül, amennyiszer csak akart, és maradt is, hiszen még a Min Jee-vel való találkozgatások idején is a galéria maradt a legkevesebb helye.
