Bánat és Szikla

2. Grayson

Feküdtem és még rohadtul nem éreztem a reggel hívó szavát. De ágyban voltam, aludhattam még ha az eszmélés már vonta is maga után azt a kellemetlen kóválygó érzést. Nem akartam ébredni, de valami hülye zaj mégis kiverte a szememből az álmot. A másik oldalamra fordítottam a fejem, ahonnan egy világos szempár pillogott rám. Nem az a mély, az a mostanában mindig olyan szomorú barna, amit megszoktam. Felnyomtam magam, és körbe néztem. Halványan derengett valami, de a lényeg nem volt tiszta.
–Mit keresel a csajom ágyában? – szegeztem a kék pillantásnak.
–Ha tényleg barátnőd van akkor most nagyon sajnállak – érdekea módon ezt mind kárörvendés nélkül sikerült mondania. De ezt az egészet most akkor sem értettem. Felültem. Rám tört az émelygés és a barátja, a hasogató fejfájás.
Mennyit ittam tegnap? Sokat. Kibaszott sokat vedeltem.
A lány mellettem, még mindig hason feküdt egy trikóban és egy tangában. Tetszett a feneke, a tekintetem azonnal meg is akadt rajta, de nem időzött ott vállalhatatlanul sokat.
–A lány, a barátnőd? Aki itt volt?
Emésztettem a kérdést, ezt a reggelt és közben még a szilánkokból is próbáltam valamit összekotrorni, hogy mi is történt tegnap.
–Volt? – esett le végre, hogy mit mondott.
–Elment. Nem rég... – mutatott az ajtó felé.
Kiugrottam az ágyból és a háló felé siettem. Egyik mozdulat sem esett jól, de főleg a hirtelenkedés nem. Kopogtatás nélkül rontottam be. A szoba üres, a takaró csak az ágyra dobva, ahogy én szoktam hagyni, és amiért általában haragszik is.
–Bassza meg! – káromkodtam és miután felfogtam, hogy csak egy alsó van rajtam kezdtem érezni a helyzet súlyosságát.
A fekete hajú hálótárs ártatlan szemekkel nézett rám.
–Ha jól sejtem, most mennem kell – közölte és nem tűnt sem különösebben meglepettnek, sem feldúltnak. Viszont én helyette is az voltam.
–Bocs... – a neve nem jutott eszembe, pedig rémlik, hogy beszélgettünk.
–Amanda –segített ki, majd hozzátette. – Mint az anyukád.
–A nevelő – helyesbítettem miközben a farmeromat rángattam fel és már a pólómat kerestem. –Beszéltetek?
Furcsállva a kérdést fontolta a választ, én meg egyre idegesebb lettem, hogy húzza az időt.
–Nem ismerem a nevelő anyádat.
Kellett egy másodperc mire kapcsolt az agyam.
–Nem. Baileyvel, a lánnyal, aki elment.
–Nem beszéltünk. Baszki tényleg a barátnőd?
Erre nem igen tudtam felelni. Nem az, de a köztünk lévő kapcsolat túl bonyolult volt ahhoz, hogy lüktető fejjel belemenjek a boncolgatásába.
–Meg kell keresnem– közöltem, hogy jelezzem, lassan tényleg el kell hagynia a házat.
– Még pisilhetek? – kérdezte és ő is belebújt a passzos bőrhatású nadrágjába.
– Persze! Menj csak – mutattam a fürdő felé és míg eljutott ismét visszatévedt a tekintetem a fenekére.
Közben a telefonomat is előkerítettem, és egyből hívni kezdtem Baileyt. Kicsörgött, aztán meghallottam a csengőhangját ahogy a hálóból kiszűrődik.
– A picsába! –káromkodtam el magam. Aszpirint kerestem aztán ittam egy kis vizet.
– Bajban vagy? – kérdezte az Amanda nevű amikor újra a nappaliba lépett, tisztább arccal az este elkent sminkjének egy részét lemosta. De a világító szemei még mindig sötét keretben voltak. Nem állt rosszul neki.
–Mondjuk – feleltem.
–Sajnálom. Kimagyarázlak, ha gondolod. Elvégre én tehetek róla...
Megingattam a fejem. Ez is kifejezetten szarul esett.
–Meg kell találnom.
– Segítek!
– Nem kell köszi! –vágtam rá, azt hiszem ő csak ronthat a helyzeten. Így sem tudom, mi a faszt fogok mondani, hogy egyáltalán még hozzám szóljon.
– Oké, vágom! – mondta toporogva. – Tényleg sajnálom, hogy ilyen szart kavartam, és innen már tudom, hogy ez is csak csepp a tengerbe, de köszi, hogy itt aludhattam. Nem tudom mire emlékszel, de biztosíthatlak tökéletes úriember voltál.
– Ja, gondolom... – jegyeztem meg ismerve magam, milyen kibaszott úriember is tudok lenni részegen. De most ez a része nem érdekelt. Arról tökéletesen meg voltam győződve, hogy semmi sem történt, hogy nem keféltem vele. Most minden idegszálam arra volt kiélezve, hogy előkerítsem Baileyt.
Amanda pulcsit húzott, aztán a cipőjét, kicsit gáz volt, hogy így ki kellett dobnom, de nekem mennem kellett egyedül itt hagyni meg nem akartam.
– Figyelj... Nem udvariasságból mondtam, hogy segítek megkeresni a barátnődet – ajánlotta fel.
Sziszegve beszívtam a levegőt, utána válaszoltam.
–Szerinted okos ötlet?
– Valószínűleg nem az. De... még segíthet.
– Tényleg... Kösz meg minden, de... egyedül is megtalálom.
– Rendben – emelte fel a kezét. – Én felajánlottam.
– Amúgy... – kezdtem amikor már kifelé haladtunk. Szegény lánynak egy pohár vizet nem adtam, de a lépcsőn lefelé azért megkínáltam egy szál cigivel.Ha már olyan úriember vagyok.... Elfogadta. – Miért is aludtál nálam?
A saját gyújtójával gyújtotta meg a cigit.
–  Mert nem akartam ott lenni a nagyanyám virrasztásán. Jobb ötletnek tűnt bebaszni és kerülni a házat.
– Kurva élet – csúszott ki a számon. Valami derengett. – Idős volt? – pedzegettem, hogy ne kelljen telibe valami sértőt vagy fájót kérdeznem.
– Ja, mint a nagyszülők általában... – vigyorodott el. – De gondolom arra vagy kíváncsi, hogy mibe halt meg, igaz?
– Ja – feleltem.
Amanda jó mélyet szívott a cigibe és az egyik szemét becsukta, hogy ne menjen bele a füst, majd kifújta.
– Tüdőrákba.
Elnyíltak a szemeim, de a torkomra akadt a szó. Tompa voltam hozzá, hogy kitaláljam vajon palira vesz-e. Kacsintott egyet, ami még jobban elbizonytalanított.
– Jól van, akkor én megyek. Kösz még egyszer! És bocs is még egyszer! Remélem sikerül kidumálnod magad! – mondta majd azt se várta meg, hogy nyikkanjak egyet. Intett és sarkon is fordult.
Egyedül maradtam a rohadt kellemetlen másnapommal és elindultam a vegyeskereskedés felé, hátha csak oda ugrott le. Majd számba vettem minden helyet, ahol lehetett, és készítettem magam, hogy ha nem kerítem elő, az apjához is be kell, hogy csengessek.
A kibaszott hülye fejem egyre jobban fájt, azt hiszem inkább attól, hogy lassan kifogytam a lehetőségekből, és rohadtul aggódtam miatta.
Nem tudom mit gondolt, nem tudom, hogy felzaklatta-e, de ahogy ott hagyott mindent...
A faszomért kellett úgy elrohannia! Meg a faszomért voltam ilyen kibaszott idióta!
Csak jártam az utcákat és adtam még egy esélyt a szerencsémnek hátha időközben hazament. Vagy valami... Idő közben ezerszer hívtam, de semmi. És már sejtettem, hogy a lakásban sem fogom megtalálni. Káromkodtam, dühös voltam, magamat vádoltam amikor megláttam az ismerős fakózöld pulcsit a padon kuporogni.
Kurva élet... – sóhajtottam és több tonna súlytól szabadultam meg. Már nem hittem, hogy tényleg megtalálom. Nem hittem, hogy maradt azok után, amit gondolhatott.
De a valóság sokkal rosszabb volt.
Miután beszéltünk miután magyarázkodtam és ő próbálta teletömni a fejem a baromságaival, elvonult a szobámba, én meg az ő ágyára ültem és néztem magam elé a semmibe. Éhes voltam, szarul voltam minimum dühöngeni akartam.
Nem tudtam mit kezdeni ezzel, azt se, hogy fordítsam a javamra. De végül kopogtam és beléptem ő meg az ágyon feküdt és azt hiszem hasonlóan magányos lehetett, mint én.
–Légyszi csinálj valami kaját, mert kurva szarul vagyok... – könyörögtem, és ő ellágyult tekintettel rögtön ugrott.
– Igazából én is – ismerte be. – Még nem ettem.
Ezért is mérges lettem. De inkább már tovább akartam lépni egy viszonylag elviselhető állapotba.
El akart sétálni mellettem, ki az ajtón, de nem bírtam ki, utána nyúltam és megöleltem.
– Kicsit legyünk így. Szükségem van erre...
Bailey nem keresett kibúvót, csak a mellkasomnak dőlt. Belélegeztem a hajának szokatlan illatát.
– Azt hiszem nekem is– lehelte. Szégyenkezést hallottam ki a hangjából, amit nem értettem. De fordítani akartam ezen az istentelen állapoton, ezért csak jobban öleltem és az arcom az új helyes frizurájába fúrtam. –Megfürödhetnél, mert olyan a szagod mint, valami kocsmatölteléknek – kuncogta. Nem éreztem, de el tudtam képzelni...
–Jó– dünnyögtem és nem akartam még elengedni. Percekig álltunk így. Azzal hitegettem magam, hogy neki is jó, nem csak nekem.
Mire megfürödtem és otthoni kényelmes cuccba öltöztem, ami nálam pólót és edző nadrágot jelentett, ő már a konyhában oda is tette főni az ebédünket. Levest készített, és épp, a hűtőt mustrálta, mire lesz még szüksége.
–Segítsek? – ajánlottam, ő meg bólintott és már sorolta is, hogy mit csináljak. A másnap ellenére lelkesen aprítottam. Még lógott a levegőben az a kemény téma, amit félbe hagytunk, de nem szívesen mentem volna megint bele. Kedvetlennek tűnt és nyomasztott, hogy fingom se volt mit tehetnék, hogy jobb kedvre derítsem.
–Sajnálom – bukott végül ki belőlem. –Nem kellett volna itt hagynom téged. Csak nekem is kemény volt a tegnap és muszáj volt kiengedni a gőzt...
–Nem haragszom érte – nem úgy mondta, mint aki ferdít, vagy csak úgy oda veti, hogy szabaduljon, bíztam benne, hogy komolyan gondolja. De olyan kicsit érdektelen is volt, és ez volt a legrosszabb. Még azt is jobban viseltem volna, ha dühöngeni kezd. De ez a csendes belenyugvás kikészített.
–Haragudj, egy fasz voltam! Melletted kellett volna maradnom.
–Vagy magaddal vinned... – tette hozzá mellesleg.
Meghökkentem. Leesett. Neki is szar volt. Neki is szüksége lett volna rá, hogy lerészegedjen.
–Mindjárt jövök! – szóltam és már rohantam öltözni, aztán leugrottam a kisboltba. Gyorsan megjártam, negyedóra alatt fordultam, de ennyi idő neki is elég volt hogy letudja azokat a feladatokat, amiket egyébként rám osztott.
Kipakoltam az asztalra, amiket hoztam, és kérdő pillantással néztem a többé nem szőke lányra. Bailey a töményért nyúlt, lecsavarta a tetejét és minden előjáték nélkül húzott egy emberes kortyot belőle.
–Hé, hé! Azért ne ész nélkül! – mondtam és magamhoz ragadtam az üveget. Még mindig cefet szarul voltam, de egyrészt kutyaharapást szőrével, másrészt meg nem fogom hagyni, hogy egyedül piáljon.
Én is az üveg szájáról ittam az első kortyot a többihez meg két poharat tettem az asztalra. Nem volt feleses, így jobb híján a vizes maradt. Bailey azonnal nyúlt az üvegért és töltött magának.
–Az egy kicsit sok lesz – jegyeztem meg, mosolyogva, tekintve, hogy jó félig öntötte.
–Most azért, hoztad, hogy igyunk vagy mindenbe bele akarsz kötni? – vonta fel a tökéletes ívű szemöldökét.
Felemeltem a kezem védekezőleg és megingattam a fejem.
–Oké, csak mondtam.
Újabb korty gurult le az üres gyomrába.
Kurva szarul lesz – vontam le, de már még egyszer nem fogok szólni. Inkább egy pohár vizet is tettem elé.
– A többiek most biztos valami egyetemi bulira készülnek – kihallatszódott a keserűség a szavaiból.
–Vagy magolnak a vizsgára – tettem hozzá.
– Te sem magolsz – vágott vissza.
–Ahogy bulizni se megyek.
–Mondjuk tegnap voltál – újabb adag whiskyt küldött le.
Kicsit fintorgott, de ez belefért,  ha azt nézzük, hogy ez volt a harmadik felese.
–Bulizni akarsz? Ha igen ezt mond, ne célozgass!
–Nem akarok – visszakozott és lesütötte a szemét.
–Elmenjünk valahová? Szeretnéd? – próbáltam szelídebben.
–Nem – felelt és mintha egyre jobban kedvetlenedett volna.
–Vagy hívjunk át valakit? Mit akarsz? –faggattam.
–Semmit! Grayson hagyj már! – az indulatait az alkoholnak tudtam be. Lehet csak áltatás volt de így könnyebb volt most.
–Ebből mikor lesz kaja? – kérdeztem és felemeltem az edény fedelét, majd azonnal ejtettem is vissza, mert az a szar megégette az ujjam.
–Bassza meg! – káromkodtam.
A kis barna meg egy konyharongyot dobott a tetőre és úgy emelte fel. Rutinosan belekóstolt én meg lestem hogy mit ítél.
–Még egy fèl óra biztos kell neki.
–Éhen halok – sóhajtottam.
–Ott a hűtő egyél akkor valamit!–vágta hozzám sértetten.
Már meg sem mertem mukkanni, inkább ittam. Hirtelen sugallattól vezérelve a telefonomon kezdtem pötyögni. Nemsokára elárasztotta a konyhát a rockzene.
–Így olyan mintha buliznánk – mosolyogtam.
– Nem olyan – tört le közben megkavarta a levest.
–De, olyan privát házibuli – mondtam és finoman megcsíptem az oldalát. Bailey megugrott és végre egy kicsit mosolyra húzódott a szája. Egyóra múlva ettünk, és még többet ittunk. A nappali padlóján ülve pörgettük a megüresedett üveget.
– Tényleg nem csináltál még ilyet? – kérdeztem, hihetetlennek tűnt, hogy valaki az ő korában még nem játszott egyszer sem ilyet.
– Tudod, inkább az lep meg, hogy te már igen! – kuncogott.
Elhúztam a számat és megpöcköltem a homlokát.
–Inkább pörgess!
– Van értelme, ha csak ketten vagyunk? – nézett rám kérdően majd kitört belőle a nevetés.
– Nem sok – láttam be és a kanapénak dőltem.
– Akkor felelsz vagy mersz?
– Ümm... Merek.
– Nyilván – jegyezte meg és feltápászkodott.
– Hova mész? – szóltam utána amikor láttam, hogy a konyhába igyekszik kissé labilis mozgással. Nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Bejött a csaj. – És miért is nyilván?
– Hát mert Grayson Wellis a tettek embere nem?
– Fasz tudja... – estem gondolkodóba.
Három perc múlva visszatért egy nagyon gyanús rózsaszín tartalmú pohárral.
– Ez meg mi a tököm? – méregettem.
– Azt mondtad mersz... Idd meg! 
– Lószart! – vágtam rá ütemből.
– Miért azt gondoltad azt kérem, hogy megcsókolj, vagy ilyesmi? – nevetett konkrétan a képembe.
Hát nem gondoltam, hogy ennyire kreatív lesz, ha szivatni kell.
– Mit raktál bele? – kérdeztem fintorra húzva az orrom sejtve az elkerülhetetlent.
–Hidd el, nem akarod tudni! – nevetett újra.
– Jól van bazd ki, add ide! – mondtam és kivettem a kezéből. Gondolkozás nélkül emeltem a számhoz és egy kortyot nyeltem belőle.
Rosszabbra számítottam, de a kétségek miatt még így is fordult egyet a gyomrom. Igazából gyógyszer íze volt. Vagy valami olyasmi, mint amit gyerekkoromba kaptam.
– Mi ez?
Megvonta a vállát.
– Szörp egy kis tejjel... –vigyorogta.
Szarul hangzott, olyan távol állópárosnak, de nem volt gáz, lehetett volna durvább. 
– Oké, kis szörnyem, most te jössz! Felelsz vagy mersz?
Bailey bizonytalanul fontolgatta a választ.
– Felelek.
–Gondoltam – vágtam vissza. Nem kérdezte miért. Egyértelmű volt, hogy egy ilyen húzás után félt a bosszúmtól.
– El tudnád képzelni, hogy megcsókolj? – kérdeztem pofátlanul.
– Nem kell elképzelnem, volt már ilyen– tért ki.
–Ez nem válasz.
–De. Válasz egy hülye kérdésre – mondta és ivott a poharából. – Kérdezz mást!
–Szerettél csókolózni velem? – vigyorogtam.
–Mi van már? Tényleg nem tudsz mást kérdezni?
–Figyelj, én beleittam a kotyvalékodba, neked meg csak válaszolnod kell!
–Szerettem. A barátnőd voltam, szerettelek!
–És már nem? – csaptam le rá.
–Csak egyet kérdezhetsz! Én jövök! Felelsz vagy...
–Felelek! –szakítottam félbe, mert minél inkább a saját körömet akartam.
–Tetszett a lány?
–Milyen lány? –játszottam a hülyét.
–Pontosan tudod, hogy melyik!
Jó hogy tudtam, túl friss volt az élmény.
–Nem volt csúnya – adtam a választ.
–Szóval tetszett– állapította meg.
–Csak mint neked Scott Healey – vontam vállat.
–Miért a lány is valami megközelíthetetlen híresség?
–Nem, de... – éreztem, hogy kutyaszorítóban vagyok erre nem lehet normális választ adni. Helyes csaj volt, de attól mèg nem érdekelt. – Felelsz, vagy mersz? – dobtam be, Bailey meg idegesen cisszegett, aztán ivott. Én is ittam. Most kellett. Nem felelt azonnal tudta mit fogok kérdezni, de rohadtul kíváncsi voltam, hogy kitér-e.
–Merek – sejtettem.
–Csókolj meg.
Vágytam rá, az alkohol kiütötte a gátlásaimat és úgy éreztem amíg nem szexet kérek, addig rendben lesz. Megforgatta a szemeit, de volt annyira részeg, hogy belemenjen. Hozzám hajolt és adott egy rövid csókot. Nem volt nyelv, semmi nyál, de belepusztultam volna, ha nem nyúlok utána. Mohóbban csókoltam vissza. Mélyebben, hosszan, addig amíg önként az ölembe mászott. Végig simítottam a combján ettől közelebb csúszott hozzám. Ha nem lettem volna olyan mocskosul részeg, akkor már attól elmentem volna, hogy a kezét a pólómra csúsztatta és az alatta lévő piercinggel játszott. A nyelve érzéki táncot járt a számban. Imádtam az ízét azt a duzzadt lágy ajkát, azt ahogy használta. Az istenverte kezem a pólója alá csúszott, a forró bőrére, és ha az alkohol nem tompít el annyira, akkor minden vágyam az lenne, hogy keféljek vele. A testem már túl volt azon a ponton, ahol engedelmeskedett volna nekem, vagy a vágyaimnak. Csak a puszta sóvárgás maradt, és a kábán felfogott tudat, hogy nem lök el.  A nyakát kóstoltam, habzsoltam, hogy engedékenyebb legyen. 
Ledöntöttem, rámásztam és telhetetlenül hámoztam le róla a ruhát. Kontrol nélkül hajoltam a mellére és hiába nem volt képes már felállni a farkam, őrülten élveztem a hangját ahogy belenyög gyengéd harapásomba. Hemperegtünk, és ő a használhatatlan szerszámomat masszírozta. Jó érzés volt, de leginkább az hogy mindent engedett, hogy viszonozta az érintéseket. Úgy éreztem, hogy kellek neki és a csökött szeszgőzös agyam nem közvetítette, hogy esetleg ennek is a piához lehet köze. Csak élveztem azt a törődést amit olyan sokáig megvont tőlem, és amire már iszonyúan éheztem. Aztán minden átkötés nélkül ellökött és a fürdőbe szaladt. Azt hittem rosszul lett ezért utána indultam de a jellegzetes hangok helyett sírás hangja hallatszódott ki. Bezárkózott. Háttal az ajtónak dőlve csúsztam le. Én is sírni tudtam volna, hogy nem értem ezt a nőt, hogy túl bonyolult nekem.
–Bailey... Engedj be – könyörögtem.
–Nem – sírta a túloldalról.
–Legalább mondd el, hogy mi bajod!
Éreztem ahogy a túl oldalról ő is az ajtónak dől.
Hallottam a hüppögést és a szipogását. Volt ötletem, hol kúrtam el.
–Semmit sem érek.
–Nekem mindent... Miért csinálod ezt?
–Neked sem jelentek semmit! –szólt ingerülten.
–Mi a francról beszélsz? Egész eddig ezt próbáltam bebizonyítani... – már kínlódtam, mert kurva nehezemre esett tolerálni az ajtót kettőnk között.
–Egy nyomorék vagyok... – nyöszörögte.
–Engedj be! –követeltem.
–Semmire sem vagyok jó. Már arra sem, hogy megdugj.
Erre felkaptam a fejem. Mi a faszomról beszél?
–Azt a lányt jobban kívántad?
Kurvára nem értettem, hogy miről beszél, de a keserves hangjába belefacsarodott a szívem.
–Vele akartál lefeküdni igaz? Itt sem kellene lennem... kurvára... csak teher vagyok.
Aztán leesett... és a szégyentől legszívesebben  elástam volna magam.
–Nyisd ki kérlek – könyörögtem neki.  Az ajtó túlfelén aggasztó csend honolt. –Bailey... – szólongattam, és a levertségem egyre csak gyarapodott. Nem láttam tisztán, kóválygott a fejem, de abban biztos voltam, hogy az, hogy nem felel, semmi jót nem jelent.
Nagy nehezen feltápászkodtam, majd bedörömböltem.
–Nyisd ki, vagy rád töröm azt a kurva ajtót!
Feszülten hallgatóztam és egyre jobban feszített valami baljós érzés, mert még csak neszezést sem hallottam.
–Bailey! – ordítottam be, és csüggedten vertem még egy utolsót az ajtóra.
Aztán kattant a zár, ő ott állt előttem, és a szemeiben volt düh, fájdalom és olyan kegyetlen reményvesztettség, amit most én is éreztem.
–Részeg vagyok – próbáltam kimagyarázni, miért nem működök rendesen. Nem sokszor de voltam már hasonló helyzetben. Akkor max. elmaradt a kézimunka, de ilyen még nem volt, hogy egy lánnyal mondjak csődöt. Ráadásul vele, amikor ő is akarta volna.
–Már nem kellek neked – sírta.
Magamhoz rántottam, hogy megöleljem, hogy bebizonyítsam, hogy nincs igaza.
–Túl részeg vagyok a dugáshoz – ismertem be.
Nem hitte el, mert próbált ellökni.
–A lány előtt nem volt ilyen... Már nem èn kellek...
Szánalmas volt ebből a helyzetből minden. Dühös lettem az alaptalan vádjaitól ugyanakkor szégyelltem, hogy egy impotens fasz vagyok. Aztán ő is sírt, részeg voltam és kurvára nem vágtam mi lehet most a jó lépés. Rettegtem ha rosszul lépek akkor vége. Végleg vége.