Bánat és Szikla

9. Grayson

Csendben figyeltem, ahogy birtokba veszi a konyhát. Jó érzéseim voltak vele kapcsolatban hiszen két randit kibírt, ráadásul főzni akart nekem.
Mosolyogva dőltem a konyhaajtónak, amíg kipakolta a táskából a hozzávalókat. A haja rendezetlen hullámokban hullott a hátára, és megelégedésemre a füle mögé tűrte így láthattam a bőrét, a piros rúzst a száján, amit hamarosan úgyis lecsókolok onnan.
– Be kell vallanom valamit – pillantott felém.
– Ha nem azt, hogy igazából férfi vagy, akkor nem baj – feleltem reflexből, amire furcsálló arckifejezéssel és egy mosollyal válaszolt.
– Láttál bugyiban.
–De nem nyúltam bele – vontam vállat, erre megingatta a fejét és a zöldségeket a mosogatóba tette. –Szóval? – kérdeztem rá, mert úgy tűnt direkt húzza az agyamat.
– Szóval... Nem tudok főzni – mondta és most előszőr őszinte aggódalommal pislogott rám.
– Akkor merész ötlet volt, a harmadik randira ezt javasolni. Hacsak... – kezdtem és függőben hagytam.
– Hacsak?
– Hacsak nem volt annyira szar az első kettő, hogy most ki akarsz nyírni.
– Abból tudod, hogy rossz egy randi, hogy nem jár a csók. Te kaptál, nem? – sandított rám egy bátortalan mosollyal. Komolyan mondom, élveztem, ahogy csapongott a magabiztosság és a szégyenlősség között. Hogy izgatta mit gondolok róla, és aggódott, hogy a főzési tudománya elegendő-e számomra.
– Ha most adsz egyet, akkor elhiszem – léptem mögé, és a nyakába hajoltam. Erős parfümöt használt jellegzetes illattal, de nem találtam kellemetlennek rajta. Mindig beindította az agyam, hogy mit érzek és ezt az intenzív illatélményt egyértelműen hozzákapcsoltam.
– Ne siesd el – kérte amikor az ujjaim a pólója alá szemtelenkedtek, és egy aprócska helyen a puszta bőréhez értek. De a fejét a mellkasomnak döntötte, ami az ellenkezőjére bíztatott. Elhúztam a kezem, és a pólója fölött simítottam rá.
– Segítek főzni, nem most csinálnám először.
Aztán megbántam, mert a fejét felém fordította és ahelyett, hogy csókért nyújtózott volna kérdezett.
– Miért te tudsz főzni? Így már kurva rosszul jön ki, hogy én meg nem – bosszankodott.
–Nem tudok, csak besegítettem –feleltem.
Erre Amanda visszafordult a mosogató tálhoz.
– Gondolom nem anyukádnak.
Aha, elbasztam.
– Nem. De akkor most léphetünk is egyet – javasoltam, hogy még véletlenül se kanyarodjunk a Bailey téma felé, amit eddig sikeresen elkerültem. Nem lett volna kifizetődő excsajról dumálni, annál inkább mivel így is komoly küzdelem árán tudtam csak a háttérben tartani a gondolataim között. Hiába nem akartam, mindig mindenről eszembe jutott. Most is, ahogy Amandát cirógattam, az jutott eszembe amikor az összetört lányt figyeltem, és hiába sóvárogtam érte, nem érhettem így hozzá.
Erre a gondolatra, vissza is hajoltam az illatos nyakába és akármiről is beszéltünk eddig, belecsókoltam. A keze az enyémre simult és nem feszült be, nem próbált eltaszítani, csak egy lágy puha sóhaj szökött a vörös ajkai közül.
– Jól érzem, hogy terelsz? – búgta.
– Tudod, mi volt. Ne forszírozzuk... – válaszoltam és nem akartam elengedni, mert jó volt az a melegség, ami a mellkasomat kezdte elönteni.
– Nem sok mindent tudok – ellenkezett, de nem hagytam magam.
– És, ennyi pont elég is. Na mit főzünk? – kérdeztem inkább.
Amanda, akinek a neve még mindig a nevelőanyámra emlékeztetett – bár egyre kevésbé – sóhajtott és ahelyett, hogy szótlan mélabúba merült volna, kuncogott és felém fordult.
– Az attól függ... – kezdte lassan és a sötét pillái alól felnézett rám. – ...hogy mivel akarjuk eltölteni az időt. De én hajlok a pizza felé.
Oké, ezt most vettem és nem is pocsékoltam az időt, hozzáhajoltam és megcsókoltam. A hév miatt ahogy én nekiestem, ő pedig felkészületlenül fogadta, elsőkörben volt némi fennakadás. Nekem lassítani, neki pedig rám kellett hangolódnia. Nem ment nehezen. Öt perc múlva a kezem a zsebében volt, az övé meg a pólómat tolta egyre feljebb. Segítettem neki és gyors mozdulatokkal kibújtam belőle. A pillantása megállapodott a mellbimbó piercingemen, érdeklődő volt, de azt nem mertem volna biztosan állítani, hogy be is jön neki.
Csak egy villanásra ugrott be, hogy a szőke lány, mennyire díjazta és már éppen elmosolyodtam a gondolatra, amikor észbe kaptam. Szerencsére lelkesebb volt annál, minthogy gyanakodni kezdjen. Nem látott a fejembe, én  meg újra félretettem a múltat. A többi lánynál nem zavart, ha elkalandoztam, ha a bezárt szemeim mögött mást láttam, de vele igen. Volt annyira érdekes, hogy őt akarjam megismerni, és izgató, hogy rá vágyjak.
– Pedig azt hittem, már direkt az én kedvemért vagy ilyen konszolidált – kuncogta és finoman a két ujja közé csípte a bimbómat. Nem fájt, és ebből az érintésből sütött az önbizalom. Bíztató volt és izgalmas.  A szavait viszont nem értettem.
– Konszolidált? – kérdeztem vissza, és azon merengtem, mikor voltam én olyan legutóoljára.
Megérintette a fülem, mire rájöttem, hogy hol a hiba.
Lehajtott fejjel nevettem fel. Randi előtt az összes ékszert kiszedtem, hogy megtisztítsam. Hiába, de a test ékszerek, főleg a tágító egy idő után szagosodik. Számítottam arra, ha átjön esetleg tovább lépünk, és nem akartam, ha túl közel kerülünk, az a hülye szag kússzon az orrába. Szóval az ékszerek még mindig a tálban úsztak a fertőtlenítő lében, ahol néhány órája hagytam őket.
– Lehet, hogy egy kicsit izgultam – jegyeztem meg, és rámosolyogtam.
– Nem kell, így is cuki vagy!
A konyhát elhagyva a kanapén smároltunk tovább. Nem kellett az ölembe húzni, belemászott és kurvára tudta a dolgát.
– Egész jól haladunk – állapította meg. –Mondhatni tankönyvien – a végén olyan mosolyt villantott, hogy teljesen elaléltam. Mivel nem válaszoltam csak élveztem a látványt ő folytatta.
– A harmadik randin már a szexnél tartunk...
– Igen? – nyögtem, mert sejtettem, de nem mertem előre feleslegesen rákészülni. – Ez már olyan mintha járnánk – folytattam szédülten, mert az öle, szakadatlanul dörzsölt.
– Amikor először találkoztunk már akkor azt akartam, hogy az én pasim legyél – búgta, magabiztosan. Feljebb nyújtózkodtam és megcsókoltam. Annyira tetszett ez az egész, annyira akartam, hogy ez most jó legyen. Mégis azzal a csókkal együtt valami belém hasított. Fájt azért a szívem.
Nem hagyott gondolkozni, én meg engedtem neki, hogy boldoggá tegyen. Lecsúszott az ölemből és ahogy a lábam között térdelt már kapkodtam a levegőt mert az ügyes keze keresett, és már őröülten imádtam csak azért is, hogy fantáziálhattam róla.
– Úristen – sóhajtott fel – De szép farkad van – a dicséret után már éreztem is ahogy a szájába siklik ahogy a nyelve nedvesen simogatja, ahogy szívja, ahogy játszik vele.
– Amanda... – nyögtem, és beigazolódott a félelmem, a nevelő anyám nevét kiejteni miközben valaki szájában van a szerszámom, nem kifejezetten izgató. Inkább lohasztónak könyvelném az érzést. – Basszus – fújtam ő pedig megállt, mert feltűnt neki a változás.
– Nem jó? – hökkent meg, mert úgy tűnt neki is furcsa, hogy valakinek ne tetszen, amit csinál.
– De, csak... Kurvára kell egy becenév...
Erre elnevette magát.
– Amy. A nagymamám is úgy hívott. Az nem zavarna.
– Amy... – sóhajtottam mert közben visszabukott. Sokkal jobb volt, habár most a nevelőanyám helyett egy néhai nagymama úszott a képbe. Kellett vagy 25 másodperc is míg elengedtem, hogy vajon tényleg meghalt a nagyija, vagy csak ugratott.
Finom volt vele lenni, tetszett mellette ébredni, az, hogy nem kellett takargatnom a reggeli merevedésem, hogy bármikor megcsókolhattam, hogy nevetett, hogy nem akadt ki minden rosszul fogalmazott mondatomon. Hogy amikor nálam volt, nem pakolt, nem akart kényszeresen megfelelni, de tetszeni akart nekem. Velem akart lenni, úgy, mint az elején még Bailey is.
Alsóban meg egy pólóban mentem ki teát főzni, több szál is kóválygott a fejemben. A szalon téma köre volt az egyik. Ugyanis már kiválasztottam a jelentkezők közül a munkatársakat és a következő héten meg is nyitom a kapukat. A másik, a csírázó jó érzéseimet visszatartó másik. A bűntudat, amiért jó volt a szexi lánnyal, aki az ágyamban heverészett. Most ez volt az erősebb érzés és nyomott, mert egy ideje már nem hallottam a másik lányról, és nem hagyott nyugodni az a kicseszett gondolat, hogy mióta elengedtem drogot árul.
Az asztalhoz ültem és figyeltem a műsort, ami az újonnan vásárolt készülékből szólt. Amy hason fekve zombult rá. Szerette az ismeretterjesztő filmeket. Míg ő tévézett én dobozokba pakoltam a lelkiismeretemet. Muszáj volt, mert nem függhettem tőle.
– Mi a baj? – simogatta meg a vállam. Annyira elmerültem, hogy nem is láttam mikor sétált hozzám. Komolyan érdeklődve ült le mellém. A hosszú haja szépen fésülve hullott az egyik oldalon a mellkasára. Nem hitte, hogy észreveszem, de minden ébredés után kiosont, csak, hogy szépnek lássam. Felesleges volt, mert kócosan is tetszett. – nagyon elbambultál.
– Semmi... – feleltem, de a kék szemek továbbra is engem fürkésztek. Nem győztem meg.
– Szeretnél beszélgetni?
– Nem – vágtam rá igazságtalanul. Nem voltam benne biztos, hogy a kapcsolatunk készen áll-e arra, ami a fejemben van.
– Velem van valami problémád? Túl sokat vagyok itt?
Még jobban éledezett bennem az önvád, mert az én szarjaim miatt, már ő is magát marcangolja.
– Nem, dehogy veled semmi baj. Szeretem, ha itt vagy – igyekeztem eloszlatni a kétségeit.
– Akkor? Izgulsz a szalon miatt? Vagy a többi srác...
– Nem, illetve de. Amiatt is.
– Új lesz, kicsit idegen, de izgalmas – simogatta meg a kezem. De ezt a részét én is tudtam.
– Nem ez a baj ugye? Bailey? – rákaptam a pillantásom, amiért ennyire gyorsan jutott el erre a pontra. – Szóval Bailey... Beszélgetnünk kellene róla.
–  Nem tudom, hogy tudok-e úgy, hogy közben téged ne bántsalak meg.
– Basszus Grayson! – nevetett fel –Ez azért még így is elég szarul hangzott.
Most feszült volt az ő nevetése is, mert érezte, hogy itt most fordulóponthoz érkeztünk. Jó lett volna elsikálni, félretenni, de mint a barátnőmnek, joga volt az őszinte érzelmeimhez.
– Semmi olyan... csak aggódom miatta.
– Miért? Emiatt, most ne sértődj meg, de amikor láttam egy kicsit olyan... fura volt... Balhés?
Időt húzva hátra simítottam a hajam, ami majdnem ugyanolyan módon hullott vissza a homlokomba, mint ahogy a mozdulat előtt volt.
– Nem... – feleltem, de már ebben sem voltam biztos.
– Akkor? Ezt sem nagyon értem, hogy miért éltetek együtt, ha nem jártatok.
– Jártam vele. Korábban, aztán szakítottunk.
– Oké, eddig tiszta sor – nyugtázta és a keze továbbra is simogatott. – Te, vagy ő szakított?
– Ő.
Látszott az arcából, hogy számára nem ez volt a kívánatos válasz.
– Oké... Hát, van ilyen... 
Megvontam a vállam. Nem akartam tovább folytatni ez volt az a perem, amiről, ha leugrok már nincs visszaút.
– Kérlek folytasd, nem ez a ti történeteteknek a vége, ugye?
– Nem – sóhajtottam újra. – A szakítás után még egyszer összekeveredtünk, én újra akartam kezdeni, ő nem.
– Az hogy összekeveredtetek mit jelent? Lefeküdtél vele?
– Igen... – vettem egy nagy levegőt majd folytattam –... és teherbe ejtettem.
Néztem a döbbenetet az arcán ahogy mondana, de nem tud semmit.
– Van egy gyereked? – nyögte ki végül. – Vagy... lesz?
– Nincs... Bailey a harmadik hónapban elvetélt... – vallottam be letörten. – Nem is tudtam róla, hogy terhes. A tesóm futott bele a kórházban. Rögtön másnap átmentem hozzájuk, de... – Felidéztem a képet, ahogy a kocsi ülését teljesen beborított a vér. Még most is rosszul voltam tőle pedig ezt az élményt már számtalan módon próbáltam feldolgozni. De mindig oda jutottam, hogy neki mennyivel szarabb lehetett ezen keresztül menni. Most élénken kezdett bennem vibrálni minden, amivel már nem akartam többet foglalkozni. – Addigra már túl volt a műtéten.
Amanda csendben hallgatott, de nem tagadhatta le, hogy feldúlt, hogy talán őt is rosszul érintette ez a dolog.
– Azután költözött hozzám, mert nagyon megzuhant és brutál rémálmai voltak... Ott volt az akkor szinte újszülött kistesója... kicsinálta lelkileg.
– Nem tudom, hogy mit mondjak... Komolyan nem. Nem erre számítottam... A kurva életbe.... nem egy családi tragédiára... Annyira sajnálom! Biztos iszonyú nehéz lehetett neked... Még most is ugye?
– Annyira durva volt, nézni ahogy egyre rosszabbul van és nem tehetek érte semmit... Hogy igazából át sem érezhettem a fájdalmát mert még abból is ki akart rekeszteni. Holott mindent én rontottam el... Az egészet...
A lány akinek ezt őrült nehéz lehetett hallgatni bíztatóan megszorította a kezemet.
– Elköltözött, túl léptünk...
– Megértem, hogy nehéz ezt a terhet cipelni, de egészen biztosan nem te tehetsz róla!
– Én akartam az egészet, azt az estét is... Ő csak azért ment bele, hogy... Basszus... – fújtattam, mert túl sok minden bukott ki, olyan dolgok, amikről már azt gondoltam beheggedt sebek. Olyan bűnök, amikért már azt hittem vezekeltem. – Hogy többet ne bántsam. Túlságosan akartam őt, hülye voltam... és... és nagyon megaláztam...
Amanda továbbra is csendben nézett, Elhúztam tőle a kezem, hogy most beletemethessem az arcom.  – Én törtem össze, minden az én lelkemen szárad. Most meg drogot árul egy piti kis hülye gyerekkel... –fejeztem be, ezzel a számomra is irreális képpel. Tudatában annak, hogy ezzel most elrontottam mindent. 
– Hibáztál. Ember vagy Grayson... Mind hibázunk, felelőtlenek vagyunk és sebeket okozunk... Aztán tanulunk belőle. De nem vádolhatod magad mindenért. Téged ismerve egészen biztos vagyok benne, hogy az az este nem erőszak volt, és nem is egyedül voltál ott... Ő ugyanannyira felelős érte.
– Elcseszi az életét miattam! Egyetemre akart menni, ráadásul nem is egy kis szarra! Tele volt élettel, meg ambíciókkal, most meg... drogot árul... Érted?
– Nem te kényszerítetted rá ezt! Nem igazságos magadat hibáztatni érte. Ennyi erővel az anyját is felelőségre vonhatnád, hogy megszülte! Nem, te tehetsz a rossz döntéseiről. Főleg, hogy ebben az egészben te is sérültél...
Mentegetett, jól esett, és fájt is, hogy azt várja, hogy a szűnjek meg az a biztonsági kötél lenni, ami még tarthatja. Mert ha nem kötél leszek, akkor maradok az a szikla ami összezúzta.