Bánat és Szikla

23. Grayson

Aamanda a hely előtt várt, olyan szigorú és ideges arccal, hogy sejthető volt még egy kiborulás.
-Azt hittem már vissza se jössz! -kezdte, de ha tényleg így van, ő sem várt volna. Tudta, hogy visszajövök.
-Ne! - fojtottam belé, mert tőle másra vágytam. Bailey hisztiét ma pont elég volt hallgatni.
-Ne? -hüledezett. -Ahogy felbukkan az a kis hülye, te nem látsz, nem hallasz és egyből ugrasz. Engem meg egy rohadt szó nélkül itt hagytál! És csak annyit mondasz, hogy ne?!
-Begurultam, és nem volt időm hozzád szaladgálni! - védekeztem, de igazából eszembe se jutott, hogy kellett volna.
-Nem? Tényleg nem? -vágta nekem kétkedve.
-Nem! Itt vagyok és alig egy fél óráig voltam távol. Fejezzük már be ezt a hülyeséget!
-Ha azt hiszed, hogy ennyivel le lehet rendezni tévedsz! Gondolj már bele egy kicsit, hogy esik ez nekem?! Vagy neked, hogy esne, ha a volt faszimmal lelépnék egy félórácskára? És utána csak annyit mondanék, hogy ne?! Kiakasztó vagy!
-Ez az egész kiakasztó! A faszért kell ezt felfújni. Mennem kellett, ezért mentem. Nem lehetne TÉNYLEG ennyibe hagyni?!
-Bocs de ezt én nem tudom tolerálni! - nevetett fel szinte hisztérikusan.
-Pedig kurva jó lenne, mert gyakorlatilag azt csináltam, amit te is akartál! Elvittem az apjához -jelentettem ki, de a következőket már elbizonytalanodva, hogy tényleg jó ötlet volt-e, halkabban mondtam. - És megmondtam, hogy drogozik...
-Mi? - Amy arca színt váltott és reméltem, hogy annak súlyában, hogy mit tettem, elnézőbb lesz velem. Ebből rájöhetett, hogy semmi olyan nem zajlott le köztünk ebben a fél órában, ami miatt féltékenykednie kellene. Hiszen nem hazavittem, nem a saját lakásomra. Tényleg kurvára belöktem aztán ott hagytam a francba.
Lüktetett bennem az ideg, hogy baromságot csináltam, de már tényleg nem volt jobb ötletem, hogy ezt itt lezárja. Ehhez meg nem volt kedvem, és ha a barátnőm, akihez visszajöttem még egy becsmérlő szót szól, fogom magam és tényleg hazamegyek a picsába!
Nem mondott, visszamentünk a klubba, de az én kedvem már alaposan el lett baszva. Nàlam aludt, és semmit sem segített a hangulatomon a szex, mert fejben nem voltam ott...
Egész éjjel azon őrlődtem, hogy túlzás volt-e amit tettem. Egyszerűen nem tudtam elengedni.
Aztán nemsokára, kaptam választ az üzenetéből. Oké visszavágott... szarul érintett, hogy kitálalt, de rendben, lenyeltem neki. Viszont nem bírtam megnyugodni, amíg ezt meg nem beszéljük. Mert akárhogy is volt, a múltkori után nem akartam, hogy megint messze kerüljön tőlem. Elérhetetlen messzeségbe. Meg kellett neki magyaráznom. Muszáj volt!
Ő pedig belement. Könnyen. Ami újabb belső feszültségre adott okot. Nála a túl könnyű mindig gyanús volt, és mégis elhittem, hogy ő is rendezni akarja a sorokat. Úgy mentem fel a lépcsőházába, hogy kurvára azt hittem, hogy még ezek után is, neki is fontos, hogy beszéljünk. Lejátszottam magamban a beszélgetést, mit mondhatnék, hogy ne utáljon, aztán meg már kopogtam is, hogy mielőbb túl legyünk rajta. Újra kopogtam és amikor nem jött felelet, a rettegéstől lebénultam. Csak, az a legrosszabb verzió jutott eszembe, amikor már álltam így az ajtó előtt, válasz nélkül.
A sírás már szorongatta a torkom, hogy most tényleg megtette, hogy most elkéstem, és ebben a pillanatban nem volt erőm látni azt, ami a túloldalon vár. Mert bármi lesz ott, ez most tényleg az én hibám.
-Reggel kiköltözött - szólt csendesen egy hang. Felé fordultam és az a nő állt az ajtajában, aki a múltkor megosztotta velünk az ünnepi ebédjét. -Itt volt az apjával és elvitt mindent. Nem mondta? - kérdezett vissza.
-Nem -feleltem még mindig sokkosan - Nem mondta - elindultam ott hagyva a nőt, az üres lakást. Kábán baktattam le a lépcsőn. Tényleg... miért nem számítottam erre? Miért nem gondoltam arra, hogy az apja ezután ellenőrzés alatt akarja tartani majd?
Akkor az ő házához kell mennem - tökéltem el, de így nehezebb lesz a dolgom. Sokkal.
Alig értem ki az utcából már csörgött a telefonomon. Hiába örültem, hogy ő keres, ez a vágyam most teljesen irreális volt. Annyira nem is lepődtem meg, hogy a szám az anyámé volt. Erre a hívásra viszont számíthattam volna.
Felkészülve valami súlyos lebaszásra vettem fel.
- Szia - szóltam bele.
- Azonnal beszélnünk kell. Elmegyek a lakásodra! - jelentette ki, köszönés nélkül, tehát nagyon mérges.
- Még van egy kis dolgom...
- Azonnal Grayson! - újabb tömör, lényegre törő kijelentés.
- Jól van. Megyek...
Azért erre baromi kíváncsi voltam, hiszen a terápián zajlottakról nem beszélhetett, ezek szerint semmit nem is vághatott a fejemhez. Azért ez mégsem olyan volt mintha nem tudott volna a szemétségeimről. Vagy arról, hogy Bailey állapotáról jó részben én tehettem. Kibaszottul utáltam ezeket a szembesítéseket, a lebaszásokat, most mégis egyenesen hazamentem, mert tudtam, hogy bármit mond azt joggal teszi.
Mire a szalon elé értem ő már ott toporgott és a szemének mozgásából meg tudtam állapítani, hogy valóban nincs rózsás kedvében.
- Helló.
- Szia. - kaptam a választ.
Klassz... - sóhajtottam, nyitottam az ajtót és bevezettem. Amanda körbejáratta a tekinteték és ha tetszett is neki, most egy szóval sem mondta. A lakással ugyanez volt a helyzet...
- Kérsz egy teát? - kérdeztem, mert így tűnt illendőnek, ráadásul nem tűntem annyira balfasznak, ahogy csak előtte álldogálok.
- Nem. Beszélnünk kell.
- Tudom, hogy Bailey elmondott mindent - közöltem elrontva a saját szórakozásom. Az sem lett volna vicces, és csak a saját szenvedésemet nyújtottam volna vele. Bár a nevelőanyámat ismerve biztos megtalálta volna az útját, hogyan kerülje ki a szabályokat és vágjon mindent a fejemhez.
- Remek.
Hellyel kínáltam, de nem ült le.
- Ha jól emlékszem, azt kértem, hogy maradj ki az életéből.
Ezzel most nem tudom, hogy mire célzott. Arra, hogy lefeküdtem vele, netán a közelmúltban történtekre...
- Rémlik - válaszoltam.
- És te mégis elvitted az apjához. Grayson...
- Igen! Elvittem mert egy rohadt klubban akart drogot venni! - csattantam fel, mert valahogy furcsa volt, hogy mindenki engem vesz elő, amikor kurvára csak jót akartam.
- Talán először beszélned kellett volna vele! Vagy hagynod, hogy Ő MAGA DÖNTSÖN! - az utolsó szavakat olyan nyomatékkal mondta, szinte belém álltak.
- Akkor szerinted jobb lett volna, ha hagyom? Ha valami szart sóznak rá, ha azok a köcsögök a sarkon egymásnak adják? Tényleg ezt kellett volna?! - vágtam vissza dühösen.
A komoly nő nagy levegőt vett, utána fogott bele a mondandójába.
- Te, képtelen vagy elfogadni, hogy rajtad kívül más is képes jól mérlegelni.
- DROGOT AKART VENNI. Nem mérlegelt.
- De, csak nem a te mércéd szerint. Grayson ez egy folyamat és neki nagyon nagy szüksége lett volna, hogy függetlenedjen. Hogy egyedül határozzon, nem érted? Hogy vállalja a felelősséget a saját tetteiért.
- Nem értem, hogy várhatod el, hogy csak nézzem, hogy tönkreteszi magát! Nem akarom, hogy baja legyen! Miért vagyok én annyira rossz, csak mert védeni akarom?
- Nem vagy rossz, csak sokszor nem gondolkozol! Okosan is lehet szeretni, nem csak zabolátlanul - fel le járkált és nem úgy tűnt, mint aki már befejezte.
- Azt mondod, hogy vállalnia kell a felelőséget... Most is azt csinálja... -próbálkoztam.
- Nem... Most egy szabad felnőtt nő szerepéből, belekényszerült a tinédzserébe. A lakás, a munka, az, hogy magára volt utalva, ezek mind jó dolgok voltak. Az apja nem tudja őt kontrolálni, úgy ahogy te sem. Hirtelen döntött... - magyarázta, nekem meg rohadtul nem tetszett a párhuzam. - gondolom nem volt jobb ötlete arra nézve, hogyan segítsen a lányának.
Nem mondta ki, de ott volt a sorok között, ahogy nekem se.
- Komolyan nem tudom most mi lesz, hogy ebből a helyzetből...
- Ez a munkád, jó vagy benne, te biztos tudsz neki segíteni.
- Persze, de ahhoz el kell járnia, és az az érzésem, hogy többet nem jön - pillantott rám azt hiszem kétségbeesve.
Most leesett, hogy ő ugyanannyira a szívén viseli a sorsát, mint én, de ő ezt tanulta, nekem meg csak az ösztöneim maradtak. Honnan a faszból kellett volna tudnom, hogy ezzel nem jót teszek vele?
Dühös voltam. Igaz. Nem tetszett, hogy hazudott. Az sem, hogy mással volt. Az sem, hogy olyan volt ez az egész vele, mint egy kibaszott labirintus. Örökké csak a választások a válaszutak és egy rossz döntés mindent kurvára megkavart.
-Nem segíthetek neki, ha ő nem akarja...
- Akkor beszélj az apjával!
- Te még mindig nem érted. Nem irányíthatod! Nem jön helyre semmi, ha ez nem benne zajlik le! Lenne egy komoly kérdésem hozzád. Szereted Baileyt? És most nem érdekel, hogy egy másik kapcsolatban vagy.
Hülye kérdés volt. Gondolkozni a válaszon is hülyeség lett volna. Ott volt a mellkasomra tetoválva.
-Szeretem őt -feleltem.
-Gondoltam. Ha így van akkor viszont csináld jól! Mert ezzel az agresszív, elnyomó hozzáállással csak el fogod veszíteni! Ahogy vele viselkedsz... nem azt érzi, hogy törődsz vele, hanem, hogy semmibe veszed. Meg sem próbálod megérteni...
-Ez nem igaz! - ellenkeztem. -Itt voltam neki! Végig, de ő észre sem vett!
-Grayson...
-Nem veszem semmibe, de nem tudom nézni, ahogy tönkreteszi magát!
-Grayson, észrevett és neki fontos, hogy ott voltál, de az ember életében vannak időszakok amikor nem képes kifejezni a szerelmet, mert sok más érzés hatalmasodik el rajta. De ez jelentheti azt is, hogy jót akart neked. Elengedett, hogy mással legyen esélyed. Ezek apró, finom dolgok, nem szabad figyelmen kívül hagyni! Nem csak neki, neked is változtatni kell! Ha még akarsz tőle valamit, ha még vágysz a szerelmére akkor nagyon más úton kell védened őt!
Mert ez... - megingatta a fejét.
-Talán jobb lettem volna ha egész életemben nem ezt kapom! - vágtam vissza, pedig ez az összehasonlítás minden kibaszott elvemmel szembement.
-Az apád sok mindenben hibázott, de nem tolhatod rá a felelőséget. Te választod az utat, hogy milyen ember leszel! Vagy olyan aki irányítani leuralni akar másokat vagy olyan aki felemel és támogat. Ez nem az apádon, hanem csakis rajtad múlik. Egyébként meg, szerinted ő nem tudja, hogy mit csinálsz? Szerinted Derek Wellis, nem tudja pontosan, hogy hol van és mit csinál a tulajdon fia?
-Elmondtad neki?! -kértem számon.
-Ugyan kérlek! Tudja ő magától is. És ő engedi, hogy éld az életedet. Vár rá, hogy majd másképp döntesz, de enged. Ha valamiben ebben vegyél róla példát.
Nem tudtam mit mondani. Tudtam hogy hibás vagyok, de azt nem hogy innen, ebből a szarból, hogy lesz valami.
-Nem tudom mit csináljak... És azt ne mondd, hogy semmit, mert az nem megy!
-Lépj hátra! Hagyd hibázni, hagyd tanulni a hibáiból, és a jó próbálkozásaiban támogasd, ne helyette próbálj megoldani mindent! Nem mondom, hogy könnyű lesz... de ezt csak így lehet... Bailey erős személyiség, nem fogod tudni irányítani.
-Tudom... Ez tetszett meg benne - sóhajtottam és még most sem igazán tudtam mi lesz. Hogyan csinálhatnám jól amit elvár tőlem. Hogy szeressem jól, ha eddig rosszul csináltam. Hogy a fenébe lehetnék más, ha eddig rossz voltam? Mit tehetnék, hogy rendbe jöjjön, úgy hogy nem is csinálhatok semmit? Hogyan nézzem végig ha fájdalmat okoz magának úgy, hogy közben nekem is fáj?
Amanda drága parfümének az illata csapta meg az orromat, ahogy az ölelésébe vont.
-Legszívesebben elfenekelnélek azért a sok ostobaságért amit tettél, de nem hiszek ebben. Abban viszont igen, hogy jó vagy és képes vagy megváltozni, jól dönteni.
-Hogy tehetném ezt jóvá?- kérdeztem.
-Ne aggódj, minden helyzetből ki lehet hozni a legjobbat!
-De hogyan?
-Neked sehogy, ezt most rá kell bízni.
Elléptem tőle és kétkedve figyeltem, hogy tényleg azt várja tőlem, hogy fordítsam el a fejem, ha valami hülyeségre készül? Azt várta. Ahogy már korábban is azt várta volna.
-Beszélnem kell vele...
-Segítene?
Tanácstalanul megingattam a fejem. Talán rajtam.. Neki kétlem...
Le kellett nyelnem a békát. Még ennél is hátrébb kellett lépnem. Hetekig nem lett könnyebb a lelkem. Mindig az engem felmentő szavak jutottak eszembe. Amit Amy mondott, amit Baileytől hallottam. Meg az a talán nem is nekem szánt, de betalált megjegyzés a bántalmazó kapcsolatokról. Hogy őrülhettem meg ennyire? Hogy lehettem ilyen felfuvalkodott seggfej? Hogy játszhattam el, hogy minden rendben?
Minden nap fel akartam hívni, és minden nap vért izzadva altattam el ezt a késztetésem. Hogy többet ő sem hívott, az is egy jel volt, hogy nincs rám szüksége, vagy hogy éppen eléggé gyűlöl ahhoz, hogy ne tegye.
Minden nap amikor lementem a boltba vagy csak a saját kulcsommal nyitottam a lakást, amikor feltettem egy teát, vagy kényelmesen elnyúltam a saját kanapémon, nem múlt el úgy perc, hogy ne jutott volna eszembe hogy én ezt mind elvettem tőle. Nem is engedtem, hogy bizonyítson, meg sem fordult a fejemben, hogy dacon kívül józan ész, remény és törekvés a jobbra is szorult abba a törékeny testbe. Micsoda egy nagyképű barom vagyok....