Bánat és Szikla

27. Bailey

Nem találkoztunk többet. Miután hazakísért és az ajtóban elköszöntünk, többet nem hívott. Nem tagadom, szomorú voltam miatta. Azt vártam, hogy majd beszélgetünk, hogy néha találkozunk majd. Nem hibáztattam, amit mi együtt átéltünk nem volt mindig szép. Ez nem alakulhatott ennél jobban.

De tartott még a nyár, és nekem az új hobbimmal új barátaim is lettek. A versenyről kiderült, hogy nem csak a rajttól a célig hozza össze a futókat. A környékről már összejártam másokkal, együtt edzettünk és készültünk a következő versenyre. Behúzott a dolog. Tetszett, hogy megy. Hogy van értelme az erőfeszítéseimnek. De nem csak a futás töltötte ki a temérdek szabadidőmet. Igen, egy részével még mindig az öcsém rendelkezett, de a többiben már készültem az egyetemre. Sok mindent kellett még elrendeznem addig, de már egyre jobban vártam. Apa engedékenyebb lett, és mivel mostanában nem kevertem bajt, eljárhattam bulizni. Kellett. Mert nagyon hiányzott már a felhőtlen kikapcsolódás. Hiányzott Cece, de keveset hallottam felőle. Az üzeneteimre nem válaszolt és csak reméltem, hogy nem azért, mert a barátja annyira durván megverte. Talán haragudott rám amiért megszűntem menedék lenni. Nem tehettem róla. Ez nem az én döntésem volt. Egyszer írtam Jamesnek is. Csak annyit válaszolt, hogy ne aggódjak. Persze, könnyű azt mondani! Mégis tőle hallva egy kicsit megnyugodtam. Mert, ha én nem is voltam ott a bántalmazott lánynak, James ott volt. Nem egy feddhetetlen lovag, de lehetett rá számítani. Akkor is, ha kidobott. Akkor is, ha én már nem tartoztam a társaságához.

Igaza volt. Megjegyezték az arcomat és volt, hogy úgy futottam össze egy vevővel az utcán, hogy rám mutatva nevetve mondta: - Jé! Te voltál az! Te voltál Jimmy-vel, igaz?

Zavart mosoly, heves szívdobogás és őrült gyors helyváltoztatás következett. Sokat gondoltam arra, hogy mi van, ha valaki felnyomja a terjesztőt. Hogy mi lesz akkor, ha majd nálam kopogtatnak. Ha a családomra, az öcsémre törik rá az ajtót. Ilyenkor rettegtem, és sírba kívántam minden másodpercet, amit abban a házban eltöltöttem. Mert megjegyeztek és nem tudhattam, hogy elfelejtenek-e egyáltalán. A speed nem hiányzott, új drogom volt, a futás. Ráadásul a jövőbeni terveimbe se fért bele ilyesmi. Mert voltak terveim. Egyre letisztázottabbak.

-Ugye nem vágtál át, és tényleg lesznek helyes pasik? - nézett rám kétkedve a lány, Vanessa akivel mostanában sok időt töltöttem.

-Rég voltam már itt... De mindig akad néhány - biztosítottam, ahogy a klub nehéz fém ajtaját benyomtam. Nem egy puccos helyre vittem, csak az egyik olyan zenés helyre, ahova régebben sokat jártam. Szerettem, hogy lehetett táncolni, és azon kevés helyhez tartozott, ahol még nem túlárazott mérsékelten vizezett italokat kínáltak. A csaposon múlott, de többnyire 21 éves kor alatt is kiszolgáltak.

- Na lássuk azt a felhozatalt! - szólt jókedvűen. A bár és az asztalok is tele voltak így miután felmartuk az egyelőre alkoholmentes koktélokat abba a terembe vonultunk, ahol a tánctér is helyet kapott. Még nem voltam annyira oldott állapotban, hogy azonnal táncolni is kezdjek, de ott legalább volt pár szabad asztal.

- Szóval, a pasi akivel kavartál ez a Ryan. Mikor jön vissza? - kérdezett bele a forró témába.

- Nem jön - feleltem. És őszintén abban sem voltam biztos, hogy amíg itt volt addig otthon nem-e várta valaki. Nem számított. Nem valószínű, hogy valaha újra találkozunk. Kaland volt. Csak egy kapaszkodó.

- Oh... ez szomorú... Nincsenek esti vad szexchatek meg ilyesmi?

Megvontam a vállam.

- Nem is beszéltünk azóta. De nem izgat. Nem volt szerelem.

-Ne már! Én nagyjából az összes hímbe képes vagyok beleszeretni, aki egy huncut mosolyt villant rám. Jó, általában itt megreked és szigorúan plátóivá válik a dolog.