Bánat és Szikla

24. Bailey

Keresztül toltam a parkon a babakocsit és közben azon gondolkoztam, hogy akár a saját gyerekem is lehetne benne. Már nem emésztettem magam sokáig ilyen gondolatokkal, csupán csak felmerült aztán tovább is suhant. David szinte visítva kacagott amikor buborékokat fújó gyerekek rohantak el előttünk.

-Ez tetszett mi? - mosolyodtam el.

Majd délután a könyvesboltból hazafelé, veszek egyet otthonra is. Már szép idő volt, hogy az udvaron is csinálhassunk ilyesmit. Nem siettem haza, ráérősen megnéztünk mindent, ami a kisfickónak megtetszett. Ennyi szabadideje volt az anyjának és tudtam, hogy most valószínűleg a kádban fekszik és minden, amit hallani akar az a víz csobogása.

Nagyjából másfél óra volt az az idő, amit hajlandó volt a nővérével tölteni az anyja nélkül. Most már sietnem kellett, mert ahogy elkezdett nyekeregni már csak perceim voltak hátra, mielőtt végleg eltőrt a mécses. Onnan pedig csakis Madison volt képes megvigasztalni.

Tévedtem, az anyja nem wellneszezett, hanem kócosan, olyan anyukásan, a konyhában ült és a laptop fölé görnyedt.

–Megjöttünk! Visszahoztam a kisherceget.

–Gyere, ezt nézd! – intett magához. Kiszabadítottam a babakocsiból a tesómat és odaadtam az anyjának.

Azután leültem és megvizsgáltam, amit mutatni akart.

–Ez egy futó verseny. Bárki indulhat. Nem kell hozzá semmilyen előfeltétel.

–6 mérföld? Most valamivel többet futok a felénél... ez túl sok lenne – mondtam és félretéve már álltam is fel.

–Edzhetnél rá! Még nem most lesz. Két hónap – pillantott fel rám.

–Nem tudom annyi elég-e rá.

–Bailey megszállottja vagy a sportnak, simán megcsinálod!

–Nem is vagyok – ellenkeztem, de fejben már játszottam a gondolattal, hogy menne-e.

–Hát...én is szerettem futni, de azért nem minden nap...

–Egy versenyre felkészülni, rendes időket kellene tudni... – sóhajtottam. Egy sport óra úgy, hogy semmi pénzem, még használtan is drága. Hiszen amennyim volt, már rég feléltem az elmúlt hónapok alatt.

–Ugyan, ez csak részletkérdés! Hadd nevezzelek be!

–Komolyan? –bizonytalankodtam. Nem futottam még olyan hosszú ideje, és eddig a verseny eszembe sem jutott. Én csak futottam mert szerettem, de hogy ennyire komolyan is vegyem...

– Persze! Mi a legrosszabb, ami történhetsz, ha el is indulsz?

–Mondjuk, hogy oltárit égek! Az azért elég gáz lenne.

–De nem fogsz! Nem csak rekorderek indulnak! Lééégyszi!

Könyörgött én meg belementem. Egy hét múlva már terv szerint edzettem egy olyan versenyre, amihez nem tartottam magam elégnek. Ráadásul készen sem álltam ilyen megmérettetésre. De talán igaza volt Madie-nek, nem veszthettem semmit.

Mayával találkoztam párszor, amikor hazajött hétvégére. Nem bandáztunk sokat mert a családjával is lenni akart, de ez a kevés idő arra jó volt, hogy korombelivel beszélgessek. Nem volt egyszerű, mert Maya szeretett mindig mindent oldalakra pakolni és az én kusza életem egyértelműen nem kerülhetett a számára elfogadható csoportba. Nem mondtam el neki mindent. Volt, amin már úgyis túl akartam lenni. De volt, amit kiveséztünk. Például a cuki pasiját akit a hónapok alatt szedett fel.