Bánat és Szikla

7. Grayson

Sokáig engedtem magamra a meleg vizet, hogy lemossa rólam a mocskomat.
Az alkaromra támaszkodva dőltem a falnak és a kezem ökölbe szorult amikor a felidéztem az estét, és a reggelt.
Szükségem volt erre... Nem bántam meg.
Megtörölköztem, felöltöztem, majd kimentem a nappaliba.
A tündérke hosszú csupasz combokkal heverészett a kanapén és a kávémat itta. Amikor meglátott egy elégedett mosolyt küldött felém, de fel is pattant a helyéről és hozzám tartott.
–Mivel rég volt már ilyen reggelem – kezdte, de egyelőre nem hittem neki, nem volt az a típus aki zavarba jött egy kalandtól– és elég kiéhezettnek tűnsz... — erre elhúzva a számat felszisszentem. Ebben viszont volt igazság, kurvára éheztem a szexet. – és finom illatos vagy – a lányzó határozott mozdulattal bontotta ki a farmeromat és csúsztatta a kezét a farkamra a boxer alá. – kapsz még egy kis ajándékot.
–Kösz, de ne... – kezdtem, de ahogy masszírozott már állt is a szerszámom.
–Jár a szülinaposnak– közölte eltökélten.
Én meg úgy voltam vele, ha már belekezdett bánja a faszom, szopjon csak le. Igaz tegnap volt a szülinapom, de ha ehhez van kedve... 
Nem volt kezdő, mélyen nyelte, olyan mélyen amennyire Bailey sosem merte, és amennyire én sosem kényszerítettem volna rá. De ez a lány, gyakorlottan húzott és szopott egyszerre. Becsuktam a szemem és a kanapéba markoltam. Még élveztem is, hogy nem volt olyan gyengéd mint a lány, aki után többé nem futok.
A hosszú szőke haja egészen a seggére hullott, és minden mozdulatánál hullámzott. Tetszett a látvány, de zavart, hogy a testéből többet nem látok.
Megszokás lehetett, hogy az utolsó pillanatban kihúztam a farkam a szájából. Bailey nem szerette. Egy pillanat alatt jöttem rá, hogy nem kellett volna, de már nem tudtam mit tenni, az arcába spricceltem.
Különösebben nem lepődött meg, gondolom nem ez volt az első eset, hogy a képébe élveztek. Hiába engedtem előre, hogy zuhanyozzon, a nedvem ott csorgott a nyakán és egy kevés jutott a hajába is.
–Bocs – tértem észhez miután így elbántam szegénnyel.
–Lenyeltem volna – fűzte hozzá, aztán felállt és csípőringó mozgással kivonult a fürdőbe.
Eszméletlen jó csaj volt és eszméletlen nagy ribanc. De pont erre volt most szükségem. Kevesebb lelkizés, több testiség.
Míg vártam Lissiet, csináltam még egy kávét, hogy kiverjem a fejemből a másnapot. Nem tartott sokáig a mosakodás, párperc múlva már az előszobában pucsított ahogy a magassarkú csizmáját húzta vissza.
Hagytam hadd szedelőzködjön, közben a bejárati ajtóhoz mentem mert lépteket hallottam a lépcső felől. Roy szedte a fokokat, amikor felért kérdően néztem rá.
– Hogy a fenébe jöttél be? –  üdvözöltem szívélyesen.
– Nyitva volt az ajtó. Gondoltam beugrok megnézni mi újság, tegnap elég feldúltan léptél le. Voltál Baileynél? – kérdezte aztán megakadt a tekinetete a mellettem kilépő nőn.
– Ő nem Bailey – állapította meg.
–Nem én nem Bailey vagyok – mosolygott rá a csinibaba nekem pedig egy puszit nyomott az arcomra. – A szalonon keresztül?
– Aha, várj, lemegyek.
– Nem kell, kitalálok – nem is várta meg hogy lépjek már lefelé topogott a lépcsőn.
– Ő nem Bailey – súgta nekem zavarodottan.
– Nem – sóhajtottam és visszafordultam a lakásba. Azonnal, kinyitottam az ablakot meg a terasz ajtót, hogy a reggeli hancur meg a gumi szagát kiszellőztessem.
– Ki volt ez a csaj? – nevetett Roy, utána mutatva. De meg se várta míg válaszolok már tette fel a következő kérdését. – Nem Baileyhez indultál?
– Lissie. Baileyt meg most inkább hagyjuk.
– Miért? Basszus mondj már valamit.
Csak körvonalakban mondtam el neki, hogy felkúrtam magam tegnap. Részletekbe nem bocsájtkoztam. Nem öntöttem ki a szívemet, hogy mennyire rohadt szarul esett, hogy le se szarja fejem, hogy egy kicsit se érdekli az, hogy mit érzek, hogy min megyek keresztül amikor egy napig nem tudom elérni. Hogy az, hogy ne aggódjak érte nekem lenne a legkényelmesebb, csakhogy kurvára nem így megy. Csak annyit mondtam, hogy elegem van belőle. De igazából a parttalan próbálkozásokból volt elegem, hogy mindegy mit csinálok, mindegy hogyan teperek, nem ér el hozzá semmi.
– Akkor... Lissie...
– Ne kombinálj, csak egy csaj volt, akivel lazítottam. Semmi több.
Roy illedelmesen levette a cipőjét és az előszobába vitte.
– Ez meg mi? – kérdezte és az egyik cipőm mellől valami vackot húzott ki.
– Mi? – kérdeztem vissza, és átvettem.
Mély levegőt vettem és kedvem lett volna újra a földhöz baszni. Aztán pörgettem magamban az eseményeket és most már azt is tudtam, hogy mi volt az a zaj, amit hallottam.
–Oh... Bazd meg – nyögtem, de valami ütősebb káromkodás jobban illett volna lelkivilágomhoz, ezért megtoldottam. – A kibaszott faszba!
– Ja... hát eléggé összetört – sajnálkozott a barátom. Az asztalra dobtam majd leroskadtam a kanapéra.
– Én vágtam földhöz tegnap este. Baileynél. Gondolom visszahozta.
Roy kezdte kapisgálni mert fájdalmasan elvicsorodott. – Míg te meg Lissie...
– Ja.Hallottam, valami zajt, de nem foglalkoztam vele, tövig benne voltam.
– A tegnapi kifakadásodból, arra következtettem, hogy még mindig nem mondtál le róla, de... most bazd ki, nem is tudom mit gondoljak.
– Elegem van! – adtam ki a dühöm. – Nem enged közel magához, és már nem tudom, mit tehetnék még hogy foglalkozzon velem. A nap 24 órájában a rendelkezésére állok, de... semmi nem elég. Semmi nem hat rá!
– Akkor számít, hogy látott mással? Mármint, ha te már úgyis... szóval érted...
–Tudod mit? Nem – feleltem határozottan. – Neki sem számítok már...
– Visszahozta a telód – mutatott rá.
Előtte meg a képembe hazudott. Az igazság az volt, hogy bármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy az a nő csak velem lehet boldog már nem hittem, hogy őt boldoggá tudom tenni. Hogy valaha is fog akarni úgy, ahogy én akartam őt. Hogy még rendbe jöhetnek a dolgok.
–Nem számít – mondtam azután tovább gyötrődtem.
–Tényleg? Vagy csak tegnap berágtál rá, mert elfelejtette a szülinapod, ma meg bánod az egészet?
–Nem érdekel a szülinapom, csak már azt hiszem belefáradtam ebbe.
–Tényleg? Csak mert tegnap kicsit máshogy álltak a dolgok...
Igen, tegnap még védtem őt foggal körömmel, kapaszkodtam valamibe, ami nincs is.
– Most meg már így állnak... – feleltem és azon gondolkoztam, hogy most mi a franchoz kezdjek.
Tényleg eljött, kellene, hogy érdekeljen? Vagy az, hogy látott? Számít még? Nem hiszem...
– Akkor Lissie az új vonal? – kérdezte Roy egy kicsit élénkebben.
– Inkább a Lissie féle csajok...
Kihasználtam a hétvégét amíg Roy itt volt, aztán minden este berúgtam és másik csajjal mentem haza. Az alkohol engedett a gátlásaimon ezért a bűntudat csak akkor kezdett jelentkezni amikor már józanodtam, de ezt egy hét kemény piálással elég rendesen elnyomtam. Egy idő után már, nem gondoltam, hogy hiba vagy rossz lenne, amit csinálok, mert ezek az esték legalább adtak valamit. Pillanatnyi, rövid ideig tartó élvezetet, ami arra a kis időre boldogított. Amitől legalább egy kis ideig azt érezhettem, hogy számítok. Hogy valakinek legalább érek valamit.
Egy hét elég volt az élvezetek őrült hajszolásából, mondhatnám, hogy besokaltam, de az volt a nyomósabb indok, hogy a munkára és a vizsgákra kellett fókuszálnom.
Az elhatározásomat tartottam, hogy elengedem Baileyt, még ha gondoltam is rá, és időnként túl nagy volt a kísértés, hogy meglátogassam. De lehet, hogy igaza volt, túlzásba vittem az aggodalmaskodást és mindenki másnak is, hogy függetlenednie kell.
Hét közepén jutottunk el Masonnel abba a kocsmába, ahol a legutóbb Bailey vetélésének az estéjén voltam. Nem is esett le először csak úgy a harmadik sörnél. És emiatt iszonyatosan rossz érzésem támadt.
– Mi van? – kérdezett rá egyből Mason.
– Csak eszembe jutott, hogy amikor legutóbb itt voltam, azon az estén meghalt a fiam – mondtam és megingatva a fejem megdörzsöltem a homlokom, mintha attól köddé válna a gondolat – Valahogy egy kibaszott rossz ómennek érzem ezt a helyet.
– Félsz, hogy valami rossz történik megint? – kérdezett vissza csak egészen kicsit aggodalmas arccal.
Megvontam a vállam.
– Nem tudom, csak szar arra gondolni, hogy megint baja lehet...
– Nem beszéltetek azóta egyáltalán?
– Nem. Fingom sincs mit kellett volna mondanom azok után, hogy egy másik csajjal látott... Ő sem keresett... Azt hiszem ez ennyi.
– Mostanában Jimmyvel lóg – közölte olyan egyszerűen, amiből tudtam, hogy nem csak a kisujjából szopta ki, hanem pontos az értesülése.
–Ezt, honnan tudod?
– Vele volt, amikor... – Mason elhallgatott és látszott, hogy fontolja, hogy folytassa-e, amit elkezdett. – Mikor?
– Hát, amikor találkoztunk...
– Amikor füvet vettél? – kérdeztem, és az alkohol lazítóhatásával ellenkezve befeszültem.
– Hát... Jimmy nem füvet árul... hanem speedet.
– Magával vitte Baileyt, árulni? – kérdeztem vissza és a kezem összeszorult ahogy kezdte elönteni a szar az agyam.
– A kocsiban volt, de... ja magával vitte. Figyelj, Grayson, ne folyj ebbe bele! Had éllje az életét úgy ahogy akarja. Nem lehetsz ott minden döntésénél.
– Bazd ki de drogot árul?! – hábrodtam fel.
Mason megvonta a vállát.
– Mi meg, megvesszük... Az mennyivel jobb? Nem jártok, már te is éled az életed. Egyszerűen csak ne, foglalkozz vele.
Sóhajtottam. Igaza van. Nem tarthatom mindenért én a hátam. Ha ő van olyan hülye, hogy ebbe belemásszon, hát csinálja. Nem érdekel. Az üvegemhez nyúltam és jóadag mérsékelten hideg sört küldtem a torkomra. A Bailey témát befagyasztottuk de azért még sokáig ott motoszkált bennem. Egészen addig amíg nagyobb bajom is támadt. Történetesen, hogy feltűnt az a csaj, akit azóta már el is felejtettem, és ebből kifolyólag kurvára nem hívtam fel.
A szigorú nézéséből ítélve ő is felismert.
–Most még korrigálhatsz – súgta nekem Mason amikor bcsúztunk.. Én is éreztem a késztetést, hogy helyrehozzam. De ha meggyilkotak volna se tudom felidézni, hogy, hogy hívták.
Mondjuk voltam annyira részeg, hogy ez ne érdekeljen. Miközben a pulthoz könyököltem azon gondolkoztam, hogy eddig is itt volt, vagy műszakváltás történt? Mondjuk az elég húzós lesz, ha eddig fel sem tűnt, hogy itt van...
– Helló Grayson – sandított felém meglehetősen hűvösen. Oké még a nevemre is emlékszik. Hátrányból indulok.
– Szia! Nem hívtalak – közöltem, mint egy olyan tényt, amit jó lesz minél előbb hátra hagyni.
A lány nem válaszolt csak a szép arcán látszott, hogy egyetért és hogy nem díjazza.
Könnyebb lett volna, ha a nevén hívhatom, de csak annyi rémlett, hogy valami dögös neve volt. Kellemesen gördült volna a számról szex közben. De nem volt meg...
– Elég sok okom volt, hogy nem tettem... – mondtam és meglepett, hogy nem is hazudtam. Rohadtul nem akartam azt a kibaszott szomorú ügyet felhozni, csak hogy sajnáltassam magam. – Nem lett volna fair veled szemben – mondtam inkább. Ez a része volt hazugság, mert ha így is volt, kicsit sem érdekelt.
A lány legalább már rám nézett, közben a vásárló vendégekkel is foglalkozott, és néhány pohár sört osztot ki.
– Ééés... hogy őszinte legyek... – kicsit sem voltam az – a számodat is kimostam.
– És a nevemre sem emlékszel, igaz?
Megerőltetve az agysejtjeimet, mutattam rá az ujjammal, aztán elengedtem.
– Nem. Sajnálom.
– Aha, oké. És kérsz valamit Grayson?
– Egy esélyt, hogy helyrehozzam? – pilláztam reménykedve.
Erre a kolléganő pillantott rám és egy ez még elég szánalmas volt mosollyal.
Fél órán keresztül szövegeltem neki, mire sikerült egy mosolyt kieszközölnöm. Rohadt büszke voltam magamra. Ez idő alatt a kedves kolléga révén fény derült a névre. Monának hívták, és még most is úgy gondoltam bírnám, ha így szólíthatnám miközben az ölemben ringatózik. Meg kellett állapítanom, hogy a leányzó, már kevésbé szigorú tekintettel méregetett és a sok cinkos összemosolygás a barinővel, biztosított, hogy sínen vagyok. Még egy fél óra és a lány simulékonyan támaszkodott előttem és kacarászott a szar poénjaimon. Nem volt egyszerű a dolgom, de most már láttam magunkat egy kényelmesebb pozícióban. Szerintem Mona is.
– Oh nahát! – kiáltott fel valaki a hátam mögött majd szinte lendületből ugrott mellém a pultra. – Szia! 
– Helló Amanda!
– Na, meglett a barátnőd? –  tudakolta lelkesen – A múltkor, amikor nálad aludtam!
Néhány másodperces csend következett be, amikor is Mona elnyomta magát a pulttól, és gúnyosan megjegyezte:
– Az ő nevét, hallom sikerült megjegyezned...
– Basszus... – nézett rám félig bűnbánóan félig vigyorogva az egyszeri nem is olyan hálótársam. – Így kimondva ez szarul hangzott, igaz?
– Ja – értettem egyet, és néztem a nő után, aki kifordult a pultból és eltűnt a raktár ajtó mögött. – Nem keféltünk! – kiáltott utána majd kérdően nézett rám, hogy segített-e a helyzetemen.
Nem sokat.
– Oh várj! – mutatta fel az ujját – A barátnője se a barátnője csak együtt élnek! Asszem... – bizonytalanodott el a végére.
– Hát, kösz! Asszem ezzel eldőlt a dolog – nevettem.
– Baszki! Bocs!
– Mindegy – feleletem és elléptem a pulttól, már nem sok értelme volt, hogy támasszam. A sörömmel kicsit arrébb vonultam és leültem egy szabad asztalhoz. Nem sokáig élvezhettem a magányt mert a nagydumás, leült velem szembe, és még egy üvegsört tett elém.
– Légyszi, had engeszteljelek ki! Már kicsit bebasztam és megszaladt a nyelvem. Nem akartam semmibe beletenyerelni.
– Mondtam nem gáz. Van ilyen.
– A múltkor meglett a lány?
– Meg. Azóta újra elvesztettem – tettem hozzá halkan.
– Sajnálom.
Megvontam a vállam.
– Még egy nagymamád meghalt? – kérdeztem erősen éreztetve, hogy nem feltétlenül dőltem be a múltkor a meséjének.
– Nem ez most egy szimpla berúgás. De mielőtt alkesznek bélyegeznél, közlöm, hogy te sem vagy józan.
–Ja, én mostanában rendszert csinálok ebből.
– Az nem egészséges, de szerencsére nem vagyok az anyád – lökte a sódert, aztán elnevette magát. – Tényleg, ugyan az a nevünk!
– A nevelő anyámat hívják Amandának – helyesbítettem, aztán arra gondoltam, hogy tök mindegy, a múltkor se jegyezte meg. – És... mi járatban erre? – érdeklődtem, ha már az előző beszélgető partneremet passzolhattam.
– Hetente egyszer legalább benézek. Úgyhogy ezt inkább én kérdezhetném.
– Hetente legalább egyszer... az már alkoholizmusba hajlik.
–Ha te csinálsz belőle rendszert, ne ítélkezz!
– Tudod ahhoz képest, ahogy az előbb állítólag véletlenül beégettél, most elég jól pörög a nyelved.
Viszonzásul egy széles vigyort kaptam, meg az alkoholos mámorhoz képest nyílt, tiszta tekintetet.
Kedvem támadt a füle mögé tűrni a haját, és élvezni a figyelmét.
– Szóval Amanda... Szoktak valahogy becézni? – kérdeztem mert az ittas és pajkos gondolataimba ez a név nem illett bele.
– Nem! És te sem fogsz. Csak Amanda.
– Miért? Mi bajod a becenevekkel?
– Először is, annyira nem vagyunk jóban, hogy becézgess...
– Bazd ki, egy ágyban aludtunk! – ellenérveltem.
– Nem nagy kaland, beláthatod.
– Láttam a pucér segged – tettem hozzá. Jó tanga volt rajta, de az nem sokat számított. Még emlékeztem azokra a kerek markolni való idomokra.
– És tetszett, amit láttál?
– Jó, hogy! Szép popsid van! – vigyorogtam.
Meglepetésemre nem vette zokon és visszavigyorgott.
– Kösz. Szóval másodszor jön a Mandy abból később pedig a Didi... Úgyhogy inkább ne becézgessen senki!
– Oké így már érthető! – helyeseltem nevetve.
Csipkelődőt kötetlen nevetgéléssel fogyott el a sör és már egészen képbe kerültem, hogy az előző este miért akartam, hogy nálam aludjon. Élveztem a társaságát, bírtam, hogy érdeklődő, hogy nem olyan passzív, mint Bailey.
– Ha megint szükséged lenne egy ágyra... akkor, tudod, nálam van egy... – ajánlkoztam.
Átlátta a piszkos gondolataimat, mert édes mosollyal megingatta a fejét.  
– Kösz, nem. De vizsgázhatsz. Add a telód!
– Az bajos lesz, mert összetörtem – feleltem, ő meg továbbra is mosollyal az egyre kívánatosabb vörös ajkán mérlegelt, aztán előkotort valami papír fecnit a táskájából és ráírt valamit. Sejtettem, hogy mit.
– Ez a számom, ha hívsz, felveszem és meghívhatsz kajálni, vagy elmehetünk moziba és én hívlak meg.
– Oké, nekem fair ajánlatnak tűnik.
– Ha nem hívsz akkor ígérem, legközelebb, ha találkozunk, nem vágom be a durcit! – mondta, amiből leesett, hogy valószínűleg végig nézte a teperésemet. És teljes szándékossággal vágta oda. De nem haragudhattam rá, mert egyfelől jól éreztem magam másfelől pedig hozzám hajolt és egy nem is olyan elsietett csókot nyomot az arcomra.