Szerelmi leckék

1.

*Jimin pov.*

Ismét egy unalmas nap. Aznap reggel is az ébresztőm keltett. Ahogy minden hétfőn, ma sem volt kedvem iskolába menni. De tizenegyedikesként mégis muszáj voltam, máskülönben kinyír az ofőm.

Sóhajtozva kimásztam a pihe-puha ágyamból. A szekrényemben kezdtem keresni az egyenruhámat. Kissé feledékeny voltam, így nem jutott eszembe, hogy tegnap kimostam, és azóta nem raktam el. Fejemre csapva kerestem meg a ruhaszárítót, amin ott lógott az egyenruhám. Leszedtem onnan, és úton a fürdő felé felkapkodtam magamra. A tükörben nézve magamat megkötöttem a nyakkendőmet, bár kicsit bénára sikeredett. Gyorsan mostam fogamat, meg beállítottam a hajamat.

Ahogy késznek nyilvánítottam magamat, bepakoltam a táskámat. A konyhában gyorsan ettem egy szendvicset, hogy a suliba menet ne haljak éhen. Elpakoltam még egy szendvicset meg egy dobozos kakaót, és már mentem is a kocsimhoz.

Egy bő tizenöt perc alatt meg is érkeztem az iskola parkolójába. Egy-két percig keresgéltem csak parkoló után. Ahogy sikerült leparkolnom, komótosan elindultam a termem felé. Útközben odaintettem pár haveromnak, hogy ne tűnjek akkora parasztnak, mint amekkora vagyok. Becsengőkor nyitottam be a termembe. A tanár még nem volt ott, de mindenki engem kezdett bámulni. Nem értettem őket. Ekkor köhintett mögöttem valaki.

- Khm! - szólt mögöttem a hang. Megfagyott bennem a vér. Lassan fordultam meg. - Beengedne?

Nem szólaltam meg, csak bámultam a tanárom ébenfekete szemébe. Kisebb sokkot kaptam attól, hogy hirtelen megszólalt mögöttem. Végül csak gyorsan a helyemre siettem, majd le is ültem egy barátom mellé.

A tanárom egy bosszús pillantást vetve felém lepakolta a cuccait az asztalra, és el is kezdte az órát. Ahogy a tábla felé fordult, én ráfejeltem a padra. Padtársam és egyetlen barátom kérdő tekintettel nézte, ahogy a padon fekve szenvedek. Biztos meg akarta kérdezni, hogy mi van velem. Végül felemeltem a fejem, és másolni kezdtem a matekfüzetembe. Elég sokat kellett írnom, és gyorsan, mert a tanár egy perc alatt teleírta a táblát, és azonnal le is akarta törölni, közben meg végig magyarázott. Én nem is tudtam követni. 

Az óra vége előtt tíz perccel a tanár letette a krétát, és leült az asztalhoz. Kinyitotta a naplóját. Mind tudtuk, hogy mit jelent... Felelés. A tanár mániája, hogy az óra végén lefeleltet két diákot. Imádkoztam, hogy ne én legyek. Bár eddig még nem vált be. Mindig azt felelteti, akit utál vagy, aki a múlt órán egyest kapott. Rám sajnos mindkettő igaz volt. Egyből elkezdtem visszafelé lapozgatni a füzetben.

- Tehát - szólalt meg a tanár - a múlt órán ketten kaptak egyest, így ma újra ők fognak felelni. Remélem tanultak. 

Tudtam. Megint engem fog feleltetni, megint egyest kapok, és megbukom. Elég, hogy jövőre is az ofőm lesz, nem kell, hogy még két évet lehúzzak vele. Aggódásomat a padtársam is észrevette. 

- Tanultál, Jimin? - böködte meg a vállamat Jin.

- Amennyi időm volt rá. - válaszoltam egy fejbiccentéssel.

- Ott volt az egész hétvége, Jimin. Mondd, hogy legalább átolvastad. - nézett rám aggódva.

- Párszor igen. - bólintottam. - Újra meg is tanultam, de most kihagy az agyam. Megint egyest kapok, és meg fogok bukni. - belevertem a fejem a padba.

- Park Jimin! - kiáltott rám a tanár, mire gyorsan felálltam. - Ha volna kedves befejezni a beszélgetést, akkor fáradjon ki ide. 

Egy mély levegőt véve becsuktam a füzetemet, és lassú léptekkel kimentem a tanáriasztal mellé. Odaadtam a tanárnak a füzetet, majd léptem egyet hátra. Féltem a feleléstől. Azonnal kellett válaszolnom a kérdésekre, ha jó jegyeket akartam szerezni. Az agyamból viszont ilyenkor mindig kiesik minden. A matek az egyetlen olyan tantárgy, amiből lassan bukásra állok. Minden másból majdnem kitűnő vagyok. 

A tanár gyorsan átlapozta a füzetemet. Fél percig gondolkodott, majd belefogott a kérdésekbe. Egyik jött a másik után, alig tudtam követni. Próbáltam válaszolni, de gondolkodnom kellett. A tanár viszont nem hagyta. Sorra darálta a kérdéseket. Egy-kettőre tudtam válaszolni, de nem tudtam elég gyorsan fejben számolni. 

- Elég volt. - szakította félbe a tanár a gondolkodásomat. - Egyes, leülhet. - osztotta ki a jegyet. Felém nyújtotta a füzetemet, közben a naplójába beírta a jegyet. Sóhajtva elvettem a füzetemet, és visszasomfordáltam a helyemre. 

Óra végén összeszedtem a cuccomat, kifelé indultam a teremből, hogy megkeressem a szekrényemet. Általában utolsóként lépek ki a teremből. Megvártam, míg mindenki kimegy, így legalább nekem is van esélyem kimenni. Már majdnem kiléptem, mikor a tanár utánam szólt. Egy sóhaj után visszamentem hozzá. Ő felállt, így felfelé kellett néznem.

- Neked nem megy a matek. - szólalt meg. Meg akartam mondani neki, hogy igenis megy a matek, csak ő nem hagy válaszolni. Inkább csak bólintottam. - Van megoldásom, hogy ne bukj meg.

- Elnézést - szólaltam meg akaratomon kívül -, nem szeretnék korrepetálásra járni. Nincs rá időm. Dolgoznom kell. 

- Hol dolgozol? - kérdezett rá.

- Egy kávézóban. - lett halk a hangom. - Pincér vagyok. Csak így tudok megélni. - hajtottam le a fejem.

- Nézz rám! - utasított, mire felemeltem a tekintetem. - Én foglak korrepetálni, méghozzá nálad. Itt van a számom. - nyújtott egy papírt. - Hívj fel, ha jó lesz. - mondta, majd kisétált a teremből. Utána sem tudtam szólni, hogy feltegyek pár kérdést. 

***

Az iskola és a munkám után végre hazamehettem. Kidőltem a kanapén. Képtelen lettem volna a tanulásra koncentrálni, akár csak egy percig is. De valahogy eszembe jutott az ofőm. Előhalásztam a zsebemből a telefonomat és a cetlit. Félig csukott szemmel beírtam a számot a telefonba. Ahogy a zöld gombra nyomtam, az egyből csörögni kezdett. Két csörgés után a tanár fel is vette. 

- Hallo, itt Jeon Jungkook. - szólt bele egy unott hang.

- Jó napot, Jeon úr. - szóltam bele. - Park Jimin vagyok. Kérte, hogy szóljak, ha végeztem a munkával. 

- Rendben, küldd el a címet. Tíz perc, és ott vagyok. - ezzel letette. 

Elküldtem neki a címet. Pár perc pihenés után elkezdtem összepakolni a házat. Egyedül éltem már három éve, és nem sok látogatóm volt. Nem éreztem szükségletét, hogy rendet rakjak. Mostanáig. Ha a tanárom meglátja, hogy mekkora kupi van az otthonomban, még jobban utálni fog engem. 

Egy pár perces pakolással sikerült elérnem, hogy a nappali és a konyha egész tiszta legyen. Bár csak mindent felhordtam az emeletre. Csak nem fog felmenni, és benyitni a szobámba. 

Épphogy leültem a kanapéra, mikor megszólalt a csengő.