Szerelmi leckék

57.

*Jimin pov.*

Mikor reggel felébredtem, Jungkook még aludt. Nem meglepő, mindketten fáradtak voltunk, mikor elaludtunk. Felnéztem rá. Nagyon aranyos volt, ahogy nyugodt arccal aludt. Visszatettem a fejem a mellkasára, és hallgattam a szívverését. Még mindig nagyon gyors volt, igaz 200 helyett már csak 180 körül volt. A mellkasa is még mindig forró volt.

- Hogy tudsz minden nap nyolckor felébredni? - súgta Jungkook a hajamba.

- Nem tudom. - simogattam meg a mellkasát. - Még mindig a sulira vagyok beállva.

- Már kicsivel több, mint egy éve nem jársz suliba. - folytatta tovább. - A munka miatt nem kell ilyen korán kelned.

- Tudom, tudom. - sóhajtottam. - Aludj még. Már ha jól érzed magad.

- Miért ne lennék jól? - puszilt a hajamba.

- Mert még mindig forró vagy, és még mindig gyors a szívverésed. - néztem rá.

- Semmi bajom. - arcomra simított. Aggódó tekintettel néztem rá. - Ne aggódj. Hidd el nekem, hogy jól vagyok.

- De...-

- Igen, elmondanám, ha baj lenne. - nézett őszintén a szemembe. Állam alá nyúlva közelebb húzott magához, és lágyan ajkaimra tapadt. Mosolyogva viszonoztam a csókot. Szinte egyszerre váltunk el egymás ajkaitól.

- Rendben. - megpusziltam, és visszafeküdtem a mellkasára.

Még legalább fél órán át feküdtünk az ágyban. Aközben mindketten elaludtunk pár percre. Az ébren töltött perceimben a kezemen lévő gyűrűt nézegettem.

Miután mindkettőnknek sikerült rendesen felébredni, felöltöztünk, és lementünk a konyhába. Jungkook csinált reggelit, addig én az asztalnál vizsgálgattam a gyűrűmet. Fel sem tűnt, mikor Jungkook letette elém a reggelivel teli tányért, és leült elém. Csak akkor néztem fel rá, mikor megfogta a kezemet. Hatalmas mosollyal néztem rá, ettől ő is elmosolyodott.

- Ennyire imádod? - kérdezte megsimogatva a kézfejemet.

- Persze, hogy imádom! - néztem vissza a gyűrűmre. - Gyönyörű.

- Aki gyönyörű, az te vagy. - emelte magára a tekintetem. Áthajolt az asztal felett, és egy hosszú puszit adott a számra.

- Előbb nézz rá a gyűrűmre. - tartottam neki a kezemet.

- Tényleg gyönyörű, de nálad nem jobban. - megpuszilta a kézfejemet. Mosolyogva néztem Jungkook szemébe. Odavoltam a szemeiért. Ezt ő is tudta, mert párszor már elmondtam neki. - Egyél, édesem.

- Mi? - ráztam meg a fejem.

- Egyél. - tolta felém a tányért.

- Etess meg. - mosolyogtam babásan.

- Jimin-ah, húszéves vagy. - nevetett kicsit. - Még mindig ott tartunk, mint két éve?

- Rendben, nem kell. - enni kezdtem. Jungkook viszont kivette a kezemből a reggelit. - Most mi van?

- Megetetlek. - tartotta felém a reggelimet. Kicsit meglepődtem. - Mi az? Szeretek nosztalgiázni. De legfőképp gondoskodni rólad.

- Még él a romantika. - nevetve folytattam az evést.

- Az majd reggeli után lesz. - megpuszilt.

Reggeli után visszamentünk a szobánkba. Jungkook még azelőtt ölelt magához, hogy befeküdtünk volna az ágyba. Viszonoztam az ölelést, közben bedőltünk az ágyba. Én elnevettem magam, de Jungkook csak szorosan ölelt magához. Éreztem az ölelésében, hogy aznap már nem akar elengedni engem. Reméltem is, hogy így lesz. Pár percen belül viszont elengedett, és felült az ágy felső végébe. Széttárta a karjait, mire én odamásztam hozzá, és a derekánál átölelve feküdtem a mellkasára. Az alattam fekvő a lehető legszorosabban ölelt magához.

- Hihetetlen, hogy jegyben járunk. - sóhajtottam Jungkook pólójába.

- Tudom, szerintem is az. - belepuszilt a hajamba.

- Most jut eszembe... - felnéztem rá. - Fel kell majd venned ezt a pulcsit. - mutattam arra, ami éppen rajtam volt. - Megint kezdi elveszíteni az illatodat.

- Miért imádod ennyire ezt a pulcsit? - kérdezte értetlenül. - Szinte minden egyes nap ez van rajtad, nekem meg hetente fel kell vennem egy teljes napra.

- Mert a tiéd volt. - vontam meg a vállam.

- Rengeteg másik ruhám van még. - elkezdte piszkálni a hajam. - De ez az egyetlen, amit hordasz. A színe miatt? Csak mert akkor ezentúl veszek neked zöld ruhákat.

- Nem kell, van elég. - mosolyodtam el egy pillanatra. - Nem tudom, miért imádom ennyire. Mikor megnyugtattál, mert minden kiderült rólunk, aznap ez volt rajtam. Meg nagyon kényelmes. És a másik legjobb, hogy nekem adtad. Rád emlékeztet, mikor nem vagy itthon.

- Rendben, értem. - megpuszilta a homlokomat. - Majd holnap felveszem.

Visszadőltem Jungkook mellkasára, és csak hallgattam a szívverését. - Kezdem egyre jobban azt hinni, hogy nem vagy jól.

- Pedig jól vagyok. - beletúrt a hajamba. - Miattad ver ilyen gyorsan a szívem, mert szeretlek.

Picit elmosolyodtam. - Én is szeretlek. De mikor legutóbb így voltunk, akkor nem volt ilyen gyors. Igaz, akkor is gyors volt, de akkor talán csak 120-as volt. Most majdnem a 200-at súrolja. - benyúltam a pólója alá. - Forróbb vagy, mint reggel.

- Ne aggódj miattam ennyit, jól vagyok. - szorosabban ölelt.

- Te ennél is többet aggódsz miattam. - néztem fel rá.

- Jimin-ah, minden rendben. - mosolygott rám. - Bár igaz, kicsit melegem van. De jól vagyok.

- Meleged van? - értetlenkedtem. - Nincs is ennél vékonyabb póló a lakásban.

- Tudom, tudom... - megpuszilt. - De mindegy, túlélem.

- Leszálljak rólad? - feltoltam magam.

- Ne, ne, ne, ne, ne menj sehova. - visszahúzott magára. - Ma egész nap így akarlak ölelni. Nehogy eleressz.

- Nem akartalak, csak gondoltam, így kevésbé lett volna meleged. - lefeküdtem a mellkasára. - De ha ezt akarod, akkor rendben. - belefúrtam az arcomat a pólójába.

- Én magam mellett akarlak érezni. - belepuszilt a hajamba. - Tudnom kell, hogy itt vagy.

- Dehát mindig itt vagyok. - rá akartam nézni, de nem ment, mert Jungkook úgy túrt a hajamba, hogy nem tudtam felemelni a fejemet.

- Igen, tudom. - adott egy újabb puszit. - Épp ezért nem akarom, hogy elmenj.

- Jegyben járunk, soha nem megyek el tőled. - felemeltem a fejem, és megpusziltam az arcát. Pár percen át csak csendben feküdtünk.

- Ne nézzünk valamit? - kérdezte az alattam fekvő.

- Van olyan, amit még nem láttunk? - néztem fel rá.

- A saját nyelvünkön már nincs olyan... - nevetett kicsit. - De idegen nyelvűt nézhetünk. Tanítottam neked angolt.

- Épp annyival voltam jobb abból, mint matekból, hogy ne keljen korrepetálásra járnom. - emlékeztettem.

- Ez igaz. - bólintott. - Akkor nézzünk vissza valamit. - keresett egy régebben nézett sorozatot, és azt kezdtük nézni.

Egész nap csak összebújva filmeztünk. Jungkook a világért sem engedett volna el, én pedig a világért sem szálltam volna le róla. Két év után is annyira odavoltunk egymásért, hogy folyton együtt akartunk lenni. Mindketten boldogok voltunk egymással. Folyton úgy öleltük egymást, mintha az életünk múlna rajta. Még mindig nagyon szerettük egymást.