Szerelmi leckék

10.

*Jimin pov.*

Egész jól mentek a feladatok. Bár csak kettőt tudtam, nyugodtan megcsinálni. A harmadiknál Jungkook megfogta a szabad kezemet. Egyből befejeztem a munkát, és lassan felnéztem rá.

- Most mit csinálsz? - felejtettem el a magázódást.

- Semmit, dolgozz csak tovább. - simogatta meg kicsit a kezemet.

- Így nem tudok. - elhúztam a kezem. Folytattam volna a munkát, de abban a pillanatban újra megéreztem Jungkook kezét a sajátomon. Újra felnéztem rá. - Ne csináld már.

- Ha zavarlak, akkor ne foglalkozz velem. - hajolt közelebb mosolyogva.

- Nem könnyű nem foglalkozni veled. - húztam hátra a fejem.

Jungkookot ez nem érdekelte. Végigsimított a karomon, egészen az arcomig. Egyből felemeltem a kezem, hogy eltoljam a kezét. De mikor hozzáértem, meggondoltam magam. Visszatettem a kezemet az ölembe, és hagytam, hogy Jungkook azt tegye, amit akar. Tudtam, mit akar, de úgy döntöttem, nem érdekel. Pár perc alatt Jungkook már olyan közel volt hozzám, hogy az orrunk szinte összeért. Deja vu érzésem lett tőle. A szememet is behunytam. Már épphogy megéreztem a számon Jungkookét, mikor ő lassan elhátrált, a kezét pedig elvette az arcomról. Meglepve kinyitottam a szemem.

- Nem fogom rád erőltetni. - mosolygott.

Arcomra, majd a számra fogtam. - Köszönöm. - mosolyogtam én is.

Jungkook lassan előrehajolt, és az arcomra simított. - A tanárod vagyok. Semmiféle esetben sem kellene ezt tennem. Nem erőltethetem rád azt, amit érzek. Bele kell törődnöm, hogy te nem ezt érzed. - rövid csókot adott a homlokomra, majd hátradőlt. - Ezt a feladatot még csináld meg, utána elmegyek.

- Rendben. - dadogtam kicsit. Próbáltam folytatni a feladatot. Munka közben fél kezemmel a homlokomra fogtam. Az eszem megint máshol járt, így elég sokszor kellett újrakezdenem a feladat egy bizonyos részét. Egy kis idő után lefeküdtem a pultra, hogy erőt gyűjtsek.

- Jimin, mi van veled? - érkezett előlem a kérdés.

- Nem tudom. - mondtam a füzetembe. - Valami kiverte a matekot a fejemből. - néztem a valaminél Jungkookra.

Jungkook sóhajtott egy nagyot. - Segítsek vagy holnap délutánra megoldod?

Felkaptam a fejem. - Nem tudom. Nem akarok ezzel holnap is foglalkozni, de már aludni akarok.

- Fáradt vagy? - simított a fejemre.

- Igen. - támasztottam meg a fejem, a szememet pedig becsuktam. - Nincs jó napom. - ahogy kimondtam, kipattantak a szemeim. - Bocsánat, nem úgy gondoltam.

- Semmi baj. - mosolygott. - Segítek megcsinálni, utána hagylak aludni. - átült mellém.

- Rendben. - a szemem pont le akart csukódni, de sikerült nyitva tartanom.

- Na jó. - kezdett bele. - Ezt itt próbáld meg kiszámolni.

- Oké. - elkezdtem számolni, de a számok hirtelen összemosódtak, és kiesett, hogy hogyan kell kiszámolni.

- Nem tudod kiszámolni? - kérdezte Jungkook mosolyogva.

- Elfelejtettem, hogy kell. - néztem fel rá.

- Add a tollat, segítek. - kivette a tollat a kezemből, és elkezdett magyarázni. Egy darabig tudtam figyelni, de már annyira fáradt voltam, hogy rádőltem Jungkook vállára, és elaludtam. Még épp éreztem, ahogy ő átkarol, de utána már minden elmosódott.

A következő, amire emlékszem már, hogy az ágyamban fekszem. Mikor kinyitottam a szemem, megpillantottam Jungkookot. Megijedve ültem fel az ágyon. Meg akartam kérdezni Jungkookot, hogy mégis mit keresek az ágyban, és mi történt.

- Matek közben elaludtál a vállamon. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

- És te mióta bámulsz? - kérdeztem. - Pár perce vagy már több órája?

- Azt hiszem csak pár perce. - bólintott.

- És hány óra? - dőltem hátra.

Megnézte az órát. - Azt hiszem mégsem csak pár perce nézlek. Lassan tíz óra.

Felültem. - Figyelj, ma inkább már ne vezess haza. Maradj itt nyugodtan. - Jungkook fura tekintete miatt folytattam. - Persze nem aludnánk egy ágyban. Én itt, te a kanapén.

- Jaa, persze. - megvakarta a tarkóját. - Én is erre gondoltam.

Elmosolyodva ásítottam egyet. - Ott a szekrényben találsz párnát, a kanapén pedig van pléd. - a mondat végére már aludtam. Még éreztem, ahogy Jungkook ad egy rövid csókot a homlokomra, amitől egy pillanatra elmosolyodtam, aztán tényleg minden kiesett.

***

Reggel az ébresztőm keltett. Nehezen, de sikerült felébrednem. Miután felültem, elgondolkodtam a tegnapon. Álomnak tűnt az egész. De pár perc múlva bebizonyult, hogy nem álom volt. A konyhában megpillantottam Jungkookot.

- Szóval nem álom volt. - motyogtam.

- Jó reggelt. - fordult felém Jungkook. - Kialudtad magad?

- Mondjuk. - leültem a pulthoz. - Muszáj mennem suliba?

- Igen, muszáj. - támaszkodott meg előttem Jungkook. - Ki dobná fel a napomat, ha nem te?

- De nem akarok. - tettem a fejem a pultra, ami valójában Jungkook karja volt. A másik kezét is megéreztem, de azt a hajamban.

- Tudom, és sem akarok menni. - simogatta meg a fejem. - De mindkettőnknek muszáj.

Pár percig még feküdtem Jungkook karján, és csak élveztem, ahogy simogatja a fejem, néha a hajamba túrva. Nem is volt rossz érzés. Teljesen kiment a fejemből, hogy az, aki a hajamat simogatta, szerelmes belém. Akár vissza is aludtam volna, de mindig eszembe jutott, hogy suliba kell mennem. Végül lassan felemeltem a fejemet, és álmos tekintettel belenéztem a tanárom szemébe. Tudatomon kívül elmosolyodtam, mire Jungkooktól is kaptam egy lágy mosolyt.

- Lassan indulnunk kellene, nem? - simított Jungkook az arcomra.

- De, persze. - köhögni kezdtem. - De beteg vagyok.

- Nem veszem be, menj öltözni. - mutatott az emelet felé.

Sóhajtva felmentem az emeletre öltözni. Felkapkodtam magamra az egyenruhámat, és a fürdőben rendbe szedtem magam. Lent csinálni akartam egy szendvicset, de már láttam egyet a pulton. Jungkook nem volt ott, így nem tudtam megkérdezni, hogy az az enyém vagy az övé. Mikor visszajött, hatalmas mosolyt láttam az arcán. Látta rajtam a kérdést, ezért bólintott egyet. Egy félmosollyal az arcomon felvettem a szendvicset a pultról, és elkezdtem enni. Jungkook csak bámult rám. A szendvics végére már kezdtem kínosan érezni magam.

- Akkor, ha már muszáj, menjünk. - nyögtem ki. Egyből kimentem Jungkook kocsijához, és beültem. Fél perc múlva ő is beült mellém.

Lassan elindultunk. Többször éreztem, hogy Jungkook engem figyel. De mikor ránéztem, visszakapta a tekintetét az útra. Kicsit kínosan éreztem magam, ezért megint a számat kezdtem piszkálni. Már nagyon fájt. Ezt Jungkook is tudta, mert elhúzta a kezemet a számtól. Lassan kezdtem vörösödni. Mikor megálltunk egy lámpánál, éreztem, hogy már hasonlítok egy paradicsomra.

- Jimin. - szólalt meg Jungkook halkan. Felé néztem, de ő nem nézett rám. Legalábbis próbálta megállni.

- Igen? - kérdeztem félve.

Jungkook vett egy mély levegőt. - Megfoghatom a kezed?