Szerelmi leckék

53.

*Jimin pov.*

*Egy-két évvel később*

Már összeköltöztem Jungkookkal. Nagyon jó volt együtt élni vele. Jungkook továbbra is mindenféle ajándékokat vett nekem, nem foglalkozott azzal, hogy megtiltottam neki. De ez őt boldoggá tette, így egy idő után már hagytam neki. Nem csak, hogy ajándékokat vett nekem, hanem rengeteg helyre elvitt. Kirándulni, éjszaka sétálni, randizni.

Éppen az anyjához tartottunk. Ez volt az első alkalom, hogy találkozom vele, így nagyon aggódtam. Jungkook egész nap próbált megnyugtatni, de nem nagyon sikerült neki. Sosem találkoztam még így szülőkkel, így nem tudtam, mit mondjak majd. Jobban izgultam, mint az érettségi előtt. Mikor Jungkookra néztem, lehetett rajta is látni, hogy egy kicsit izgul.

- Nyugodj meg, Jimin. - simogattat meg Jungkook a combomat. - Anyukám nagyon kedves, szerintem imádni fog téged.

- Még sosem találkoztam így szülőkkel, te is tudod. - néztem rá idegesen. - Nagyon félek.

- Nem kell. - magához húzta a kezemet, és adott rá egy puszit. Kedves volt tőle, hogy megpróbált nyugtatni, de nem nagyon sikerült neki.

Mikor Jungkook leparkolt egy ház előtt, mondhatni már pánikoltam. Mindketten kiszálltunk, Jungkook pedig egyből megfogta a kezem. Nyugtató tekintettel nézett rám, közben becsengetett.

- Kész vagy? - kérdezte halkan.

- Azt... azt hiszem. - mosolyogtam bizonytalanul. Ekkor kinyílt az ajtó. Egy középkorú nő állt előttünk.

- Sziasztok! - köszönt vidáman.

- Szia, anya. - ölelte meg Jungkook. Én még mindig csak bizonytalanul mosolyogtam. - Ő itt Jimin. - engedte el Jungkook az anyját. 

Egyből meghajoltam. - Jó napot.

- Szervusz. - mosolygott rám a nő. - Gyertek be, már kész az ebéd. - bement a konyhába, mi pedig beléptünk.

- Na? - kérdezte Jungkook halkan.

- Tényleg aranyos. - mosolyogtam.

- Mondtam, hogy nincs miért félned. - megpuszilt, majd a kezemet fogva behúzott a konyhába. - Ülj csak le. - húzta ki nekem az egyik széket. Bólintva leültem. Jungkook is leült mellém, és az asztal alatt elkezdte simogatni a combomat.

- Na, gyerekek, egyetek. - Jungkook anyja mindegyikünk elé letett egy-egy tál rizst és pár kisebb tálat mindenféle körettel, középre meg egy hatalmas edényt benne sok levessel. Egy pillanatra eltátottam a számat.

- Anya, nem kellett volna ennyit főznöd. - mosolygott rá Jungkook. Én is mosolyogtam picit.

- Nem volt fáradság. - ült le a nő is. - Egyetek csak.

Félve Jungkookra néztem. Ő biztatóan bólintott, hogy nyugodtan kezdjek el enni. Sajnos nem akartam elkezdeni Jungkook anyja előtt. Szerencsére elkezdte, így én is enni kezdtem. Meg kell mondjam, rohadt finom volt. Igaz, kicsit bátortalanul ettem, mert nem akartam valamiért illetlen lenni. Jungkook a nyugtatásomra a pálcikájával egy kevés köretet tett a kanalamon lévő rizsre. Elmosolyodtam.

- És, Jimin... - szólt nekem Jungkook anyja, mire összerándult a gyomrom. Lenyeltem a falatot, és félve ránéztem. - Mesélj magadról valamit. Mondjuk a családodról.

- Rendben. - dadogtam picit. Félve Jungkookra néztem. Ő csak bólintott, és megfogta a kezemet az asztal alatt. - Hát, hol is kezdjem... A szüleim sajnos még nyolcadikos koromban elhagytak.

- Hogy érted?

- Összeszedték az összes cuccukat, beültek a kocsiba, és elmentek. - válaszoltam. - Nem mondták el, miért. Azóta nem találkoztam és nem is beszéltem velük. - mosolyogtam picit. - És volt egy öcsém, de még kétéves korában meghalt egy betegségben.

- Értem. Sajnálom az öcsédet. - mosolygott rám őszintén a nő. Vele együtt Jungkookra néztem. Mindkettőnkre rámosolygott, bár ez már kevésbé volt olyan nyugodt mosoly. - Hogyan is ismerted meg a fiamat?

Ettől a kérdéstől aggódtam a legjobban. Félve néztem Jungkookra. Bólintott egyet, hogy mondjam el nyugodtan. Egy kisebbet bólintva vettem egy nagy levegőt.

- A diákja voltam a gimiben. - dadogtam a választ.

- Félsz? - kérdezte mosolyogva a nő.

- Egy... egy kicsit. - folytattam inkább az evést. A nő mosolyogva nézett Jungkookra.

- Nem járt még így szülőknél, és izgul. - nézett felém. Mosolyogva magához húzta a kezemet, és adott rá egy puszit. Az anyja jelenléte miatt kicsit elpirultam. Ő viszont csak mosolygott ránk.

Ebéd közben nagyjából megnyugodtam. Jungkook anyjának a főztje nagyon finom volt. El is teltem vele. A végére már kicsit el is fáradtam. Jungkook mosolyogva nézett rám. Akart még adni nekem egy adag ételt, de egyből ellenkeztem. Ebéd után kimentünk a kertbe. Mikor Jungkook leült a hintaszékbe, mondhatni majdnem az ölébe húzott, de sikerült mellé ülnöm. Jungkook anyja a közelünkben ült egy székben.

- Egyébként nagyon összeilletek. - mosolygott a nő. Kicsit hangosan felsóhajtottam. Jungkook megfogta a kezemet.

- Én is így gondolom. - nevetgélt Jungkook.

- Mióta is vagytok együtt? - kérdezett újra a nő.

- Én nem tudom. - válaszolt Jungkook. - Jimin közelében elveszik az időérzékem. - vakarta meg a tarkóját.

- Holnap lesz két éve. - válaszoltam, közben Jungkookra néztem.

- Nyugi, drágám, ezt tudtam. - megpuszilt. - Már készültem is egy meglepetéssel.

- Nem szeretem a meglepetéseket. - ráztam meg a fejem. - És ezt ne most beszéljük meg.

- Rendben, rendben. - átölelt. - Szeretlek ám, ugye tudod? - megpuszilt.

- Jimin, tartsd őt nagy becsben. - szólt nekem Jungkook anyja, mire felkaptam a fejem. - Nagyon odavan érted.

- Igen, tudom. - mosolyogtam. - Naponta többször elmondja, mennyire szeret. És akkor is vigyáz rám, mikor semmi szükség rá. Nagyon kedves fia van.

- Jimin-ah... - nyüszített mellettem Jungkook. - Ne mondj ilyeneket.

- Te mindig ilyeneket mondasz nekem. - emlékeztettem. - Mindjárt jövök. - egy apróbb meghajlás után bementem a házba. Megkerestem a mosdót, és bent elvégeztem a dolgomat.

Kifelé menet a folyosón megláttam pár képet a falon. Mindegyiken Jungkook volt rajta kicsinek. Elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt. Egyik kép jobb volt, mint a másik. Az egyiken teli szájjal bámult a kamerába, egy másikon épp a szülinapját ünnepelte. Valamelyiken játszott, valamelyiken olvasott. Olyan is volt, amin tanult. Majdnem elolvadtam, olyan édes volt.

Kimentem a kertbe. - Jungkook.

- Tessék? - kapta rám a tekintetét, közben gyorsan eltette a telefonját.

Picit meglepett, de nem foglalkoztam vele. - Nagyon aranyos voltál kicsiként. - mosolyogtam.

- Ezt most hogy érted? - értetlenkedett.

- Kifelé jövet láttam a falon pár képet rólad. - ültem le mellé. - Nagyon aranyos voltál.

- Még te mondod? - karolt át. - Láttam a gyerekkori képeidet. Te voltál a cukiság mintaképe.

Még jó pár órán át ott voltunk. Jungkook anyja sokat beszélgetett velem, amiből azt szűrtem le, hogy kedvel. Valamikor meg is jegyezte, hogy kedves vagyok, de talán csak azért, mert ebéd után segítettem elpakolni és mosogatni.