Szerelmi leckék

12.

*Jimin pov.*

Pár óra múlva felébredtem. Jungkook mellettem aludt egy széken. Elmosolyodtam, ahogy néztem rá. Feltoltam magam az ágyon.

- Jungkook. - szóltam neki halkan.

- Mi? Igen? - riadt fel hirtelen. Keresett engem egy darabig, mikor pedig megtalált, elmosolyodott kicsit. - Szia, Jimin. Hogy érzed magad?

- Hát már nem szédülök. - válaszoltam.

- Az is valami. - ült fel a székben.

- Te nem vagy beteg? - kérdeztem, csak hogy ne legyen csend.

- Nem hiszem. - mosolygott.

- Akkor menj haza. - mutattam az ajtó felé. - Nem akarom, hogy elkapd.

- Nem fogom. - ellenkezett. - És kell, aki gondoskodik rólad.

Meglepődtem. - Honnan tudod, hogy nincs, aki gondoskodjon rólam?

- Te mondtad, hogy már három éve egyedül élsz. - nézett szomorúan.

Visszadőltem a párnára. - Hány óra?

- Tíz múlt pár perce. - ásított Jungkook a végén.

- Akkor mégse menj haza. - mosolyogtam.

- De, de, elmegyek, csak... - állt fel a székről. - Csak csinálok neked enni. Mit kérsz?

- Semmit, nem vagyok éhes. - tettem a kezem a homlokomra.

- Valamit enned kell. - kezét a homlokomra tette. - Lázas vagy. Csinálok neked pirítóst, azzal jól csúszik a gyógyszer.

- Hát rendben. - csuktam be a szemem. Jungkooktól még kaptam egy gyors puszit a homlokomra, majd hallottam, hogy kiment.

Mikorra Jungkook visszajött, már majdnem elaludtam. Mikor finoman az arcomra simított, felriadtam. Ijedten felnéztem rá. Ő csak mosolyogva nyújtotta felém a tálcát. Rajta volt két pirítós, egy pohár víz és egy gyógyszer. Hálás tekintettel felültem. Elvettem tőle a tálcát.

- Nem kellene ezt tenned értem. - kezdtem el enni.

- Nem fáradság. - leült mellém, és észrevehetetlenül átkarolt. - A lényeg, hogy minél előbb jobban legyél. A többi nem számít.

- Köszönöm. - mosolyogva megettem a pirítósokat, a gyógyszert pedig bevettem. Fáradt voltam, így a tálcát arrébb raktam, és Jungkookra dőltem. A fejem félig a vállán, félig a mellkasán volt. Hallottam, hogy hatalmas levegőt vett, de nem érdekelt.

- Pihenj csak. - kicsit elfeküdt, hogy mindkettőnknek kényelmesebb legyen.

- Nem akarok pihenni. Jól vagyok. - ellenkeztem, de a szememet sem tudtam kinyitni. - Megvárom, míg hazamész.

- Addig nem megyek, amíg nem alszol el. - belepuszilt a hajamba, amitől megjelent egy kis pír az arcomon.

- Nem alszok, amíg nem mész el. - mondtam, de máris elaludtam. Pár perc múlva hallottam Jungkook légzésén, hogy már ő is alszik. Egyáltalán nem is zavart, hogy egy ágyban alszom vele, és a mellkasán fekszem.

***

Reggel ugyan abban a pózban keltem. Jungkook gyengéden ölelt magához alvás közben. Én még mindig a mellkasán feküdtem. Nem csak a fejem, de az egyik kezem is ott volt, mintha simogattam volna vele Jungkook mellkasát. Ahogy néztem nyugodt arcát, el kellett mosolyodnom kicsit. Lassan felültem, de a fejembe belenyilallt a fájdalom. Felszisszenve fogtam a homlokomra. Mellettem Jungkook mocorogni kezdett.

- Jimin, mit csinálsz? - ült fel lassan.

- Fáj a fejem. - könnyeztem be picit.

- Ne kezdj el sírni, attól csak rosszabb lesz. - karolt át. - Pihenj még egy kicsit.

- Nem menne. - felé fordultam, miközben lefolyt pár könnycsepp az arcomon.

- Naa, ne sírj. - letörölte a könnyeimet. - Pár napon belül jobban leszel. Addig pedig itt maradok.

- És a munkád? - szipogtam.

- Veszek ki szabadságot. - adott egy rövid puszit a homlokomra, majd kimászott az ágyamból. - Mit hozzak reggelire?

- Nem szoktam reggelizni. - vakartam meg a tarkómat.

- Most fogsz. Mit hozzak? - kérdezte újra.

- Jungkook, hányingerem van. - feküdtem vissza. - Nem akarok enni.

- Figyelj, muszáj enned valamit. - guggolt le az ágy elé. - Máskülönben nem fogsz meggyógyulni.

- Esetleg egy kicsit később? - fordultam felé.

- Rendben, benne vagyok. De én eszek valamit. - újra adott egy rövid puszit, majd lement a konyhába.

Mosolyogva csuktam be a szemem. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy Jungkook itt lesz pár napig, és együtt aludtam vele. Elég jól megfáztam tegnap. Kellett nekem kimenni az esőbe... Fájt a fejem és a torkom, egyszerre fáztam és melegem volt. Utáltam beteg lenni. Mióta a szüleim elmentek, azóta nem voltam beteg. Most pedig valami szörnyű. Egyedül nem tudnék mit kezdeni magammal. Azt persze nem akartam, hogy Jungkook ápolgasson. Ő nem beteg, nem akarom, hogy elkapja. Na meg neki dolgoznia is kéne. Nem kérhetem meg, hogy foglalkozzon velem.

Az egész napomat az ágyban töltöttem. Jungkook nem nagyon hagyta, hogy bármit is csináljak. Hallgatnom kellett rá, hisz zárt körökben is a tanárom. De így elég rossz napom volt.

- Jungkook, hadd menjek ki. - könyörögtem.

- Nem lehet, Jimin. - ült le mellém. - Esik az eső.

- Nem az utcára akartam kimenni. - rántottam vállat. - Legalább hadd menjek le a földszintre.

- Inkább pihenj. - tűrte el a hajamat.

- De nem akarok már pihenni. - ki akartam mászni az ágyamból. Jungkook a derekamnál fogva húzott vissza. Megpróbáltam kimászni újra és újra, de Jungkook mindig visszahúzott. A vége felé már mindketten nevettünk. Jungkook végig lefogott, egy idő után pedig már fölém mászott. Még jó darabig nevettünk, mire felfogtuk, hogy milyen pozícióban vagyunk.

- Hát... én... - gondolkodott Jungkook, hogy mit is mondjon.

- Szerintem inkább szállj le rólam. - dadogtam. Egyik csuklómról a másikra néztem, mindkettőn Jungkook keze volt.

- Aha. - bólintott kicsit, de nem mozdult.

Én hatalmas szemekkel néztem rá. Egyből rájöttem, hogy miért nem szállt le rólam. Rövid időre becsuktam a szemem, mert nehezen tudtam belenézni Jungkook szemébe. Mikor újra kinyitottam, Jungkook homloka már az enyémmel érintkezett. Sóhajtottam egy hatalmasat. Lélekben már felkészültem a dolgokra. De persze akkor sem akartam az egészet. Jungkook picivel még közelebb hajolt.

- Jungkook... - suttogtam.

- Nyugalom. - suttogta már inkább ajkaimra.

El akartam fordítani a fejemet, de nem ment. Képtelen voltam. Inkább csak összeszorítottam a szemeimet. Végül megéreztem Jungkook ajkait a sajátomon. Csak finoman mozgatta ajkait, nem sietett sehova. Kis idő után én is becsatlakoztam, bár nem tudom, miért. Tudatomon kívül voltam. Jungkook ajkai elvarázsoltak, túl puhák és édesek voltak.

Egy-két perc után sikerült elfordítani a fejemet. Jungkook utolsó rövid csókja a nyakamon landolt, de utána elhúzta fejét az arcomtól. Leszállt rólam, még az ágyból is kimászott. Én lassan felültem, de nem néztem Jungkookra. Mindketten kínosan éreztük magunkat.

- Én most... - szólalt meg Jungkook. - Én most hazaugrom pár cuccért, majd jövök. Szia. - tétován közelebb hajolt, és egy őrülten gyors puszit adott a számra. Fél pillanattal később már nem is volt a lakásban.