Szerelmi leckék

45.

*Jimin pov.*

Éjszaka képtelen voltam aludni. Nem az akadályozott meg, hogy délután már aludtam, hanem az elmúlt események. Mikor becsuktam a szememet, mindig eszembe jutottak azok az utálattal teli szemek, ahogy lökdösődtek, és ahogy a mosdóban megvertek.

Hátranéztem Jungkookra. Ő nyugodtan aludt. Picit elmosolyodtam, de közben szomorúan felsóhajtottam. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy felébresztem, de egyből el is vetettem. Inkább visszafordultam. Ekkor viszont Jungkook keze megmozdult a derekamon. Egy pillanatra bennem ragadt a levegő.

- Mm... Jimin-ah... - szólt halkan. - Miért nem alszol?

- Mert képtelen vagyok. - sóhajtottam nagyot. - Hogy aludjak egy ilyen nap után?

- Miért? Fáj valamid? - simogatta meg a hasamat a pulcsi alatt

- Nem, most egész jól vagyok. Elviselhető. - mosolyogtam picit. - Csak, ha becsukom a szemem, akkor eszembe jut a tegnapi nap. Eleve többen utáltak az osztályban, de most már azok is utálnak, akik eddig nem utáltak, és akik utáltak, azok jobban utálnak. - hátranéztem Jungkookra. - Tudsz követni?

- Valamennyire... - motyogta. - Ne haragudj, csak fáradt vagyok.

- Tudom, én is. - fordultam vissza.

- Akkor próbálj aludni. - csúszott közelebb hozzám.

- De nem tudok. - emlékeztettem. - Mikor becsukom a szemem, akkor megjelennek előttem a tegnapi nap eseményei, és rosszul kezdem érezni magam. Nem tudom, mit csináljak. - sóhajtottam. Jungkook legalább egy percen át nem válaszolt, ezért hátranéztem. - Ébren vagy még?

- Igen. - motyogta szinte már érthetetlenül. - Csak gondolkodtam. - nagy nehezen kinyitotta a szemeit. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt. - Figyelj, késő van... Jelen esetben nem sok mindent tehetsz. Reggel majd segítek kitalálni valami megoldást. Addig pedig próbálj aludni. Itt vagyok veled.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Segítesz elaludni?

- Persze, mit szeretnél? - próbálta nyitva tartani a szemeit.

- Énekelj. - kérleltem aranyosan.

- Rendben, legyen. - várt egy picit, majd halkan és fáradtan, de elkezdett énekelni. Egyből visszafordultam, és a plüssömet ölelve próbáltam aludni. Jungkook hangját hallgatva hamar sikerült is elaludnom.

***

Reggel, mikor felébredtem, Jungkook még aludt. Megnéztem az időt, de szinte egyből visszadőltem a párnára. Picit úgy éreztem, hogy még korán van. Hátranéztem Jungkookra. Hiába aludt, így is lehetett látni, hogy fáradt. Úgy éreztem, hogy jobb ha nem ébresztem fel. De mikor visszafordultam, akkor ő benyúlt a pulcsi alá, és megsimogatta a hasamat. Magamban leszidtam magam, amiért megint felébresztettem.

- Jó reggelt, édesem. - adott puszit a tarkómra. - Hogy vagy?

- Fáradtan, szomorúan, fáj a hasam... - kezdtem sorolni. - Amúgy remekül.

- Tudtál aludni éjszaka? - tett fel egy újabb kérdést.

- Végül is igen. - felé fordultam. - Bár elég sokszor felébredtem.

- Tudom, feltűnt. - simított arcomra. - Korán van, pihenj még.

- Nem hiszem, hogy menne. - hozzábújtam. - Túlságosan fáj a hasam.

- Hozzak gyógyszert?

- Nem kell, köszi, majd veszek be később. - mosolyodtam el.

- Akkor mit szeretnél csinálni? - a tarkómnál finoman a hajamba túrt.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni a tegnapi nap után? - felnéztem rá. - Nem is haragszol, amiért mindenki tud rólunk?

- Kire haragudnék és miért? - értetlenkedett. - Számítottam rá, hogy egyszer ki fog derülni.

- De akkor is... - sóhajtottam. - Miért nem vagy mérges? Miért nem akadsz ki? Miért nem üvöltöd le a fejemet, amiért meggondolatlan voltam?

- Attól jobb lenne? - mosolygott rám. Megráztam a fejem. - Látod? Semmi értelme idegesnek lennem, mert az nem segít.

- De hát... Legalább egy kicsit akadj ki, kérlek. - könnyeztem be picit.

- Drágám, miért sírsz? - simított arcomra.

- Nem sírok! - töröltem meg a szememet, majd felültem. - Én csak...

- Te csak mi? - ő is felült. - Jimin, nem kell emiatt idegeskedned. Most már legalább bármikor odajöhetsz egy ölelésre. Rendesen is vigyázhatok rád. Ha pedig bántani akarnak, akkor mindenkinek adok egy intőt.

- Akkor sem tudom, hogy mit csináljak. - dőltem a mellkasának. - Mindenki utál, a szemük elé sem tudok kerülni.

- Szerencséd, hogy hétvége van. - karolt át nevetve. - Nem baj, most mindenkinek lesz ideje kiheverni és feldolgozni a dolgokat. Hétfőre minden rendben lesz. Higgy nekem.

Eltoltam picit. - Mindenki közül te viseled ezt a legjobban. - mosolyogtam rá könnyezve.

- Én már felnőtt vagyok. - mosolygott ő is.

- Jó neked. - sóhajtottam nagyot.

- Annyira nem az... - nevetett kicsit. - De most csináljunk valamit, amitől elfelejted ezt az egész ügyet. Elvigyelek valahova?

- Ne, fáj a hasam. - dőltem vissza a párnára. - Csak nézzünk valami filmet. - oldalra fordultam, magamhoz öleltem a plüssöm, és becsuktam a szemem.

- Ne reggelizzünk előtte? - feküdt mellém Jungkook. Csak hümmögtem egy aprót. Jungkook szorosan magához ölelt hátulról, és egy puszit nyomott a tarkómra. - Ha ez így fáj, akkor szólj.

- Rendben. - sóhajtottam nagyot. Helyezkedtem kicsit, hátha úgy kényelmesebb lesz. Végül sikerült találnom egy kényelmes pózt úgy, hogy Jungkook még magához tudjon ölelni. Igaz, hogy mondhatni keresztben feküdtünk az ágyon, de nekem így volt jó.

Mivel a szemem csukva volt, így megint minden megjelent előttem az előző napról. Újra láttam az utálattal teli szemeket, szinte éreztem, ahogy lökdösnek, és szinte szó szerint hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött és sértegetnek. Könnyezve bújtam bele a plüssömbe, és próbáltam elnyomni magamban az emlékeket. Talán Jungkooknak is feltűnt, hogy nem vagyok túlságosan jól, mert szorosabban ölelt, adott egy puszit a tarkómra, és halkan beszélni kezdett.

- Nyugodj meg, jó? - mondta halkan. - Gondolj valami másra. Valami jó emlékre. Itt vagyok veled és vigyázok rád. Együtt majd megoldjuk. - adott egy újabb puszit.

- Köszönöm. - suttogtam halkan.

- Nem kell köszönnöd semmit. - hozzám bújt hátulról. - Akkor is megtenném, ha nem járnánk.

- Gondoltam. - felé fordultam. - De akkor is köszönöm.

- Szívesen. - mosolygott rám. - Tudod, hogy érted bármit megtennék, ugye?

- Tudom. - egy mosoly után visszafordultam a másik oldalamra, mert Jungkook felé fordulva nem volt túl kényelmes. - És nagyon is boldog vagyok tőle. - belebújtam az ölelésébe, és próbáltam pihenni.

Jungkook szavai megnyugtattak annyira, hogy nem gondoltam az elmúlt eseményekre. Főleg úgy, hogy tovább beszélt. Nem is fogtam fel, hogy miről beszél, de jólesett hallani a hangját. Nem volt jó hetem, de a hétvégémet még meg lehet menteni. És tudom, hogy Jungkookkal majd meg tudom oldani a dolgokat. Eddig is mindig ment, úgyhogy most is menni fog.

Boldog voltam. Mégpedig Jungkook miatt.