*Jimin pov.*
Hirtelen felriadtam. Nem tudtam, hol vagyok. Ahogy felültem, megéreztem egy kezet a vállamon, ami visszafektetett a párnára. Egy pillanatra becsuktam a szemem, és próbáltam rendezni a légzésemet.
- Jól vagy, Jimin? - kérdezte egy mély hang.
- Hol vagyok, és mi történt? - kérdeztem egyből. Mikor kitisztult a látásom, láttam, hogy Jungkook ül mellettem.
- Kórházban vagy. - válaszolt, közben megfogta a kezemet. Gyorsan körbenézett, és csak utána folytatta. - Pár órával ezelőtt együtt sétáltunk. A házad környékén megcsókoltalak, de te hirtelen a mellkasodat kezdted fogni, majd elájultál. Hívtam neked egy mentőt, ezért vagy most itt.
- Értem. - bólintottam kicsit. Szabad kezemet a mellkasomra tettem, és pihentem kicsit.
- Fáj? - kérdezte Jungkook aggódva.
- Nem. - sóhajtottam.
- Hívok egy orvost. - felállt, és ki akart menni, de nem hagytam, hogy elengedje a kezemet.
- Ne hagyj itt, kérlek. - suttogtam.
- Mindjárt visszajövök, csak keresek egy orvost. - ült vissza mellém. - Csak egy pillanat.
- Várj még egy kicsit. - fogtam erősebben a kezét. - Nem akarom, hogy elmenj.
- Vissza fogok jönni. Csak fél perc. - megpuszilta a homlokomra, majd kiment a szobából.
Az a fél perc, amíg Jungkook távol volt, nekem egy fél órának tűnt. Végig egyedül voltam. Körbenéztem a szobában. Nem volt túl sok minden, elég magányos volt minden. Ahogy körbenéztem, elfogott a szomorúság és a honvágy. Én is pont olyan magányos voltam, mint az a szoba. Inkább becsuktam a szememet, hogy ne kelljen erre gondolnom.
- Jimin, fent vagy? - rázott meg Jungkook gyengéden.
- Igen. - kinyitottam a szemem, mire megpillantottam az orvost. - Jó estét. - fel akartam ülni.
- Maradj csak fekve. - ült le mellém az orvos.
- Amúgy is felültem volna. - nagy nehezen felültem.
- Gyorsan megvizsgállak, aztán hagylak is pihenni. - lehúzta a mellkasomról a pólót, és a sztetoszkópját a mellkasomra téve kezdte hallgatni a szívverésemet.
Amíg vártam, hogy az orvos végezzen, ránéztem Jungkookra. Ő nem a szememet nézte, hanem a fedetlen mellkasomat. Próbáltam inkább másfelé nézni. Akkor lett probléma, mikor az orvos Jungkookra nézett. Ő kicsivel később észrevette, és elkapta a tekintetét a mellkasomról. Az orvos furcsa tekintettel nézett rám. Én csak zavartan mosolyogtam rá.
- Jól van, minden rendben van. - állt fel az orvos. - A mai éjszakát itt kell töltened. Holnap hazamehetsz, de ne menj el iskolába. És még írok neked egy egyhetes felmentést testnevelésből.
- Nem túlzás ez kicsit? - húztam vissza a pólómat.
- Nem. - rázta meg a fejét az orvos.
- Nem kell felmentést írnia. - szólalt meg Jungkook is. - Én vagyok a tesitanára, majd én számontartom.
- Rendben. - ezzel az orvos ki is sétált az ajtón.
Visszadőltem a párnára. - Nem nézhetsz ennyire meredten nyilvános helyen.
- Bocsánat. - leült mellém Jungkook. - Na de... Jól vagy?
- Persze. - fogtam a mellkasomra. - Bár nem hittem, hogy megint a szívem miatt kerülök ide.
- Ezt meg hogy érted? - lett értetlen. - Voltál már itt emiatt? Van valami baj a szíveddel?
- Nem, nincs. - ráztam meg a fejem. - Csak néha túl gyorsan ver, és elájulok tőle.
- Akkor mégis van valami baj. - mondta aggódva.
- Hidd el, hogy nincs. - megfogtam a kezét.
- Figyelj, Jimin - kezdett bele -, holnap reggel haza tudlak vinni, de nem tudok ottmaradni veled. Muszáj mennem dolgozni. De délután beugrom.
- Ne aggódj, megleszek. - mosolyogtam rá. Kis ideig még néztem tanárom szemébe, de aztán egy pillanatra lecsukódott a szemem.
Jungkook elmosolyodott. - Már úgyis mennem kell, szóval hagylak aludni. - felállt, és el akart menni.
- Ne menj. - húztam vissza magam mellé. - Nem akarok egyedül maradni.
- Mit akarsz, hogy itt aludjak veled? - kérdezte, mire bólintottam. - Rendben, akkor maradok. - óvatosan befeküdt mellém, és átkarolt.
Hozzábújtam. - Jungkook...
- Tessék? - simogatta meg a hátamat.
- Kérhetek valamit? - kérdeztem halkan.
- Persze, drágám, bármit. - puszilt a hajamba.
- Szorosan ölelj magadhoz, és soha ne engedj el. - motyogtam, és reméltem, hogy Jungkook nem hallotta. Még éreztem, ahogy szorosan magához ölelt, majd elaludtam.
***
Reggel mondhatni megint felriadtam. Jungkook már nem volt ott mellettem. Körbenéztem. A szobában sem volt. Aggódni kezdtem, mivel azt mondta, hogy reggel hazavisz engem.
- Jungkook? - kérdeztem kicsit hangosabban. Tanárom pont ekkor lépett be a szobába.
- Jó reggelt. - köszönt vidáman. Nagyot sóhajtva dőltem vissza a párnára. - Baj van? - ült le mellém.
- Nem tudtam, hol vagy. Azt hittem eltűntél. - húztam magamra a takarót.
- Csak reggelizni voltam. - mutatott az ajtó felé. - Hogy érzed magad?
- Fizikailag jól vagyok. - felültem.
- Akkor jó. - simított arcomra, de én picit elhúzódtam. - Szólj, ha mehetünk. Már elintéztem a papírokat.
- Mehetünk. - mosolyodtam el. Kimásztam az ágyból, és elindultam kifelé a kórházból. Jungkook egyből jött is utánam.
Kint mindketten beültünk a kocsiba. Elindultunk hozzám, közben végig csendben voltunk. Útközben Jungkook megint sokat tekintgetett felém. Egy idő után megint felé nyújtottam a kezemet. Ő egyből meg is fogta. A házam előtt sem engedte el a kezem.
- Tudod - szólaltam meg hirtelen, mikor leparkoltunk a ház előtt -, tegnap azt mondtad, hogy a mai nap jobb lesz, mint a tegnapi. Hát, nem jobb.
- Ne viccelődj, drágám. - megpuszilt.
- Kértelek már, hogy ne hívj... - nagyon sóhajtottam. - Tudod mit? Mindegy. - picit elmosolyodtam. - Most megyek. - ki akartam szállni a kocsiból.
- Majd délután jövök. - szólt utánam Jungkook. - Addig pedig nagyon vigyázz magadra.
- Ne aggódj, vigyázok magamra. - egy mosoly után kiszálltam a kocsimból, és bementem a házamba.
Az egész ház üresnek tűnt. Csak én láttam így, de akkor is üresnek tűnt. Teljesen egyedül éreztem magam. Az elmúlt másfél-két hétben nem voltam magányos, pedig minden pontosan ugyan ilyen volt. Egyetlen tényező volt, ami abban a pillanatban nem volt ott velem. Jungkook. Amikor ő ott volt, akkor egyáltalán nem voltam egyedül. De most, hogy nem volt velem, az egész ház üresnek tűnt. Abban a pillanatban nagyon örültem volna, ha van ott velem valaki, akihez hozzábújhatok és megfoghatom a kezét. Nehezen akartam beismerni, de Jungkook nagyon is hiányzott nekem. Hiába csak pár perce ment el, de hiányzott a mély hangja, ahogy finoman hozzám ér, ahogy átölel, ahogy vigyáz rám...
Azt hiszem szerelmes vagyok.
YOU ARE READING
Szerelmi leckék
Teen FictionJimin egy visszahúzódó srác. Sosem keveredik bajba, sőt kifejezetten kerülte a konfliktusokat. Tizenegyedikesként inkább a tanulásra koncentrált. Minden figyelmét saját magára fordította, nem érdekelték mások. Sosem történt az életében semmi érdekes...