Szerelmi leckék

7.

*Jimin pov.*

Hatalmas sokkot kaptam, ahogy megéreztem Jungkook ajkait a sajátjaimon. Teljesen kiestem a világból. Hirtelen viszonozni kezdtem a csókot. Jungkookot ez kissé kezdte beindítani, ezért megpróbálkozott a nyelves csókkal. Én ekkor tértem vissza az életbe. Ellöktem magamtól Jungkookot, megragadtam a táskámat, és kiszálltam a kocsiból.

- Maga nem normális! - keltem ki magamból.

- Jimin, én... meg tudom magyarázni. - próbált lenyugtatni engem.

- Magának elment az esze. - folytattam. - Tudja, hogy ezért feljelenthetném?

- Tudom, de...-

- Imádkozzon, hogy ne tegyem meg. - az ajtóm felé vettem az irányt. Remegő kézzel gyorsan kinyitottam az ajtót, majd besiettem. Becsuktam magam után az ajtót, nekidőltem, és lassan lecsúsztam a földre. Beletúrtam a hajamba, majd ajkaimra fogtam. Még mindig éreztem rajtuk Jungkookéit. - Fenébe már! És én hülye, még képes voltam viszonozni. - ütlegeltem kicsit a fejemet. - Most mit csináljak?

Legalább egy órán át ültem az ajtó előtt. Miután leültem, 10 perc múlva hallottam csak elmenni Jungkookot a ház elől. A maradék ötven percben párszor elbőgtem magam. Elég szörnyen éreztem magam. Jungkook a tanárom, elég kínos dolog lesz az iskolában látni egymást. És még ott van a korrepetálás. Ott kettesben vagyunk. Mi van ha megismétlődik az egész? Én nem élném túl.

Végül sikeresen elmentem fürdeni, majd aludni. Bár ebből az alvás nem nagyon sikerült. Folyton csak a csók járt az eszemben. Bármerre fordultam, bármerre néztem, bármit csináltam, csak Jungkook csukott szemeit és a mézédes ajkait láttam. Nem tudtam mit kezdeni vele. Végül mégis el tudtam aludni.

***

Péntek reggel is becsengőkor nyitottam be a terembe. Felsóhajtottam, mikor láttam, hogy Jungkook nincs itt. De mivel mindenki engem nézett, ezért elkenődtem. Tudtam, hogy gondolataim főszereplője ott áll mögöttem. Nagyon lassan megfordultam. Nehezen, de belenéztem Jungkook ébenfekete szemébe. Ő kissé lehangoltan mosolygott rám, de rajtam kívül más nem látta.

- Szia. - suttogta.

Hangosat sóhajtottam. A fejemet megrázva sétáltam a helyemre. Nem akartam Jungkookkal beszélni. Láttam rajta, hogy ettől elszomorodott, de próbáltam nem foglalkozni vele. Jin meredten nézett engem. Gondoltam rá, hogy elmondom neki, de úgy döntöttem, hogy Jungkookkal mindkettőnknek jobb, ha nem mondom ezt el senkinek. Inkább az órára próbáltam figyelni. Földrajzzal kezdtünk, de nem tudtam rendesen figyelni. Teljesen máshol voltam. De szerencsére Jungkook békén hagyott.

Nem csak földrajzon, hanem egész nap nem tudtam figyelni. A munkában helyrerázódtam egy kicsit, mert nem rontottam el egyetlen rendelést se, nem öntöttem ki egy kávét se. De otthon jött a probléma. Mikor megláttam az időt, rájöttem, hogy negyed óra múlva kezdődne a korrepetálás. Abban a negyed órában meredten figyeltem az órát. Mikor eljött az idő, akkor vártam a csengőt. De az nem szólalt meg. Furcsálltam, ezért kinyitottam a bejárati ajtót. Pont láttam elhajtani a ház elől egy kocsit, ami pont olyan volt, mint Jungkooké. Úgy tűnik, nem csak én éreztem rosszul magam. Visszamentem a házba, és egyedül próbáltam meg matekozni.

***

Hétfőn képtelen voltam felkelni. Nem akartam újra látni Jungkookot. Az ébresztőm leállítása után legalább 10 percig feküdtem még az ágyban. Végül mégis elkészültem, és elmentem suliba. A teremben ledobtam magam a padba, és még becsengő előtt vártam, hogy vége legyen a napnak és a hétnek is.

- Jimin, egyre furább vagy mostanában. - szólalt meg mellettem Jin.

- Jó, tudom. - sóhajtva lefeküdtem a padra.

- Van köztetek valami Jungkookkal? - kérdezett egyet, amitől felkaptam a fejem.

- Miből gondolod? - puhatolóztam.

- Tudom, hogy korrepetál téged. Nem tudsz átverni. - mosolygott. - Mesélj el mindent.

- Nem, kösz. - ráztam meg a fejem. Ekkor csengettek be, Jungkook pedig belépett a terembe. Egyből lejjebb hajtottam kicsit a fejemet, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

Már jobban tudtam figyelni órán. Nem Jungkookra, hanem a feladatra koncentráltam. Óra vége előtt 10 perccel aggódni kezdtem, hátha drága tanárom most akarja leellenőrizni, hogy megy a matek. De nem. Igaz, kinyitotta a naplóját, de csak a jegyeket nézte meg. Nem feleltetett senkit. Mikor ezt kijelentette, mindenki megkönnyebbült. Kivéve engem. Nem tudtam elhinni, hogy Jungkook hallgatott rám, és elengedte a felelést. Már kezdtem kicsit megenyhülni. De óra után, mikor felállt, hirtelen megszólalt.

- Jimin, gyere be velem a tanáriba. - ezzel kiment a teremből.

Hirtelen levegő után kaptam. Nem tudtam, mit akar. Lassan felálltam, kimentem a teremből, és a tanári felé vettem az irányt. Ahogy odaértem, megtorpantam egy pillanatra. Nem akartam bemenni. De sajnos muszáj volt. Rátettem a kezem a kilincsre, és lassan lenyomtam azt. Beléptem a tanáriba. Jungkookon kívül nem volt ott senki, ez csak kínosabbá tette a dolgokat. Beljebb léptem. Jungkook észrevette, hogy ott állok. Lassan felállt, és elém lépett. Próbáltam állni a tekintetét, ami belülről kezdett felemészteni.

- Mit akar tőlem? - kérdeztem rá.

- Hát... csak... köszönöm. - mosolygott lehangoltan.

- Mit is?

- Hogy... - vett egy mély levegőt, és halkabbra vette a hangját. - Hogy nem tettél feljelentést.

- Még. - figyelmeztettem. - Még meggondolhatom magam.

- Igen, tudom. - hajtotta le a fejét. - És volna még valami.

- Igen?

- Ne haragudj. - nézett vissza rám.

Halkan horkantottam egyet. - Nem olyan könnyű nem haragudni ezek után.

 - Tudom. És tényleg sajnálom. - nézett bűnbánóan.

- Higgyem is el? - tettem karba a kezem. - Finoman fogalmazva rám mászott. Legalább elárulná, hogy miért?

Jungkookba belefagyott a levegő a szavakkal együtt. Elfordította kicsit a fejét, így nem kellett rám néznie. Én közben meredten bámultam. Tudni akartam a választ. Reméltem, hogy van rendes oka az egészre. Elhatároztam, hogyha nincs elfogadható magyarázata, akkor feljelentem. Ha az az ok elfogadható, akkor eltekintek tőle. De természetesen előtte még meg kell kapnom a választ.

Pár percig biztos álltunk ott egymás előtt. Én még vártam a válaszomat, de Jungkookon nem látszott, hogy akarna válaszolni. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Éreztem, hogy fel fog robbanni az agyam, ha nem kapok azonnal választ. De Jungkook még mindig nem volt képes válaszolni. Mindenfelé nézett, csak rám nem. Látszott rajta, hogy tudja a választ, csak nem akarja kimondani. Már a becsengőt is meghallottuk, de én nem mozdultam. Jungkook viszont kihasználta ezt.

- Mennünk kéne órára. - szólalt meg Jungkook halkan.

- Én innen nem mozdulok, amíg nem kapok választ. - dacoltam.

- De mennünk kellene. - nyúlt a cuccaiért.

Azonnal a karjára fogtam, és visszarántottam. Ha a kezébe veszi a cuccát, akkor már nem tudom megakadályozni, hogy visszamenjen a terembe. Jungkook meglepetten nézett a szemembe.

- Jimin, mennünk kell. - próbálta elhúzni a kezét.

- Előbb válaszolj. - rántottam közelebb.

- Jimin! - kiáltotta.

- Jungkook! - kiáltottam vissza.

- Azért tettem, mert nagyon kedvellek!