Szerelmi leckék

24.

*Jimin pov.*

Nem csak, hogy meglepődtem, de meg is ijedtem. Nem tudtam ki rántott be magával a szertárba. Ahogy meghallottam az ajtó csukódását, a kezemet az arcom elé emeltem védekezésképp, és becsuktam a szemem. Hallottam a valaki lágy nevetését. Megfogta a csuklómat, és lehúzta a kezemet az arcom elől.

- Csak nem félsz? - kérdezte egy ismerős hang nevetve.

- Kim tanár úr? - nyitottam ki meglepetten a szemem.

- Tegezz nyugodtan. - lépett közelebb.

- Jó. - forgattam meg a szemeimet. - Mit akarsz, Taehyung? - kicsit furcsán éreztem magam a saját kérdésemtől, de elhessegettem a gondolatot.

- Naa. - jött még közelebb. - Velem is lehetnél olyan kedves, mint Jungkookkal.

- Magát nem kedvelem. - tértem vissza a magázásra.

- Miért, Jungkookot kedveled? - kérdezte puhatolózva. Megpróbált kizökkenteni a kérdéssel.

- Túlzás, hogy kedvelem. - gondoltam bele.

- Akkor hogy érzel iránta? - jött még közelebb.

- Miért érdekli? - emeltem fel a hangom. - Tűnjön innen!

- Mi folyik idebent? - nyitott be Jungkook. - Taehyung, mit keresel itt? Ne tartsd fel Jimint. Tűnj el. - kitessékelte Taehyungot az ajtón.

- Köszi. - mosolyogtam hálásan.

- Mi történt? - lépett felém.

- Behúzott ide, és rólunk kérdezgetett. - válaszoltam az igazat.

- Kicsinálom, de előbb... - derekamra fogott.

- Mit csinálsz? - tettem kezemet a mellkasára védekezésképp.

- Azt mondtad ne hívjalak be a tanárába pár érintésre vagy egy csókra. - lépett előre hármat, amitől a falhoz szorított. - Ez nem a tanári.

- De nem csak arra gondoltam. - vágtam rá egyből.

- Legközelebb legyél pontosabb. - súgta ajkaimra, majd rájuk tapadt. Egy pillanatra meglepett vele, de rövid időn belül viszonoztam, közben felvezettem a kezem Jungkook nyakára. Ő ettől felbátorodott, és elmélyítette a csókot. Egy-két perc múlva elhúzódtam tőle.

- Mennünk kéne órára. - nyögtem ki nehezen a szavakat.

-  Még ráér. - ezzel újra ajkaimra tapadt. Ezt már nem viszonoztam, hanem egyből eltoltam magamtól.

- Menjünk. - mondtam már határozottabban.

- Még egy kicsit. - közelebb lépett, amitől odalent összeértünk. Egy halk sóhaj kíséretében hátrahajtottam a fejemet. Jungkook pimaszul elmosolyodott, és lépett felém még egyet. Ettől a sóhajomból halk nyögés lett.

- Ne csináld. - nyögtem ki.

- Rendben, de csak mert órára kell mennünk. - kiment a szertárból. Én még egy percig álltam ott, csak utána mentem be.

A többiek éppen kidobóst játszottak. Engem egyik csapatba sem választottak még be, így kiültem a pálya szélére. Jungkook odasétált hozzám, és leült mellém. Egy pillanatra ránéztem. Az ő arcán hatalmas mosoly volt. Inkább visszanéztem a többiekre. Reméltem, hogy ha vége az első meccsnek, akkor beválasztanak valahova, és nem kell Jungkook mellett töltenem az egész órát.

- Ma nem kell játszanod. - szólalt meg Jungkook még mindig hatalmas mosollyal.

- Miért? - néztem rá. - Én akartam volna.

- Még félig-meddig beteg vagy. Előbb gyógyulj meg teljesen, majd utána. - tiltott el a játéktól.

- Már jól vagyok, oké? - kezdtem hangosabban beszélni, mire mellettünk páran felfigyeltek ránk. De egy tőlem kapott gyors utasító nézés után folytatták a játékot. - Nem kell gondoskodnod rólam.

- Halkabban, jó? - utasított rendre. - Semmi értelme dacolnod velem, és mivel suliban vagy, nem is járnál jól vele. Ezen a napon pihenj, a következő tesiórán már játszhatsz. Oké?

- Nem, nem oké. - sóhajtottam. - Nem dönthetsz mindig helyettem. És nem is csinálhatsz olyat, mint a szertárban.

- A szertárban csak kicsit beindultam. - vont vállat. - És nem fogok mindig helyetted dönteni. Csak vigyázni szeretnék rád. - meg akarta fogni a kezemet, de elhúztam.

- Itt vannak a többiek is. - emlékeztettem.

- Tudom, csak elfelejtettem egy pillanatra. - bólintott mosolyogva. - Ha már úgysem hagylak játszani, akkor öltözz át.

- Nem akarok, ez a ruha kényelmesebb. - dőltem hátra. - És addig sem fogod mondogatni, hogy mennyire jól áll az egyenruha.

- De ha egyszer tényleg jól áll? - mosolyogva felállt mellőlem, és az órára koncentrált.

Egész órán a padon ültem. Próbáltam az osztálytársaimat nézni, de a tekintetem mindig Jungkookra tévedt. Ő is sokszor nézett felém, olyankor pedig mindig elmosolyodott. Mikor a többiek már normálisan játszottak, és nem úgy, mint egy játékháborúban, Jungkook odajött hozzám. Leült mellém, és finoman megsimogatta a hátam, úgy, hogy a többiek ne lássák.

- Milyen az óra? - kérdezte mosolyogva.

- Unalmas. - motyogtam, mert félig már aludtam. - Nem hagyod, hogy játsszak. Haragszom rád.

- Figyelj, Jimin. - váltott témát. Felé néztem. - Most annyira megcsókolnálak. - suttogta.

- Jesszusom, Jungkook. - sóhajtottam. - Ne merészeld.

- Nem, nem akarom, hogy a többiek rájöjjenek. - mosolygott. - Majd délután nálad. - suttogott újra.

- Már ha megengedem. - figyelmeztettem.

- Eddig egyszer sem engedted, mégis mindig viszonoztad. - vont vállat, közben arrébb ült, hogy a többiek ne fogjanak gyanút.

- Nem tehetek róla. - tettem karba a kezem. - Nem tudok ellenállni egy csóknak. Persze próbálkozok, de elég nehéz, ha közben hozzám nyomod magad.

- Bocsánat, de néha nehezen bírok magammal. - vakarta meg a tarkóját, miközben picit végigmért.

- Most miért méregetsz? - kérdeztem kérdő tekintettel.

- Túlságosan gyönyörű vagy. - sóhajtott megbabonázva.

- Ne már! - fordultam el kicsit. - Ne méregess.

- Mindent megtiltasz nekem. - egy durcás mosoly után felállt. - De így szeretlek. - suttogta, majd újra a többiekkel kezdett foglalkozni, mert megint kezdett elszabadulni a pokol.

Mosolyogva néztem Jungkookot. Elég idegesítőnek találtam, de közben persze aranyosnak is. Néha nem tudtam elhinni, hogy tényleg szeret. De olyankor eszembe szokott jutni, hogy mindig az én érdekeimet helyezte a sajátjai elé. Egy héttel ezelőtt sem érdekelte, hogy beteg lesz-e, csak azzal foglalkozott, hogy én jól legyek. Megesik, hogy a kedves dolgaira nem emlékszem, ezért azt hiszem, hogy csak ki akarna használni. De mindig pont ekkor jutnak eszembe ezek a bizonyos dolgok, és rájövök, hogy ő tényleg tiszta szívéből szeret engem. Belegondoltam már párszor, hogy esetleg én is szeretem őt, de mindig elhessegettem a gondolatot. Ám mikor alkalmam nyílt csak így figyelni őt, mélyebben is belegondoltam. Vajon tényleg őszintén szeretem?