Szerelmi leckék

22.

*Jimin pov.*

Pár napon belül kezdtem egyre jobban lenni. Már nem fáztam, és lázam sem volt. Jungkooknak azóta elmeséltem az orvosos félelmemet, és ő meg is értette. De persze még azóta is nálam volt minden egyes nap.

Vasárnap éjszaka nem tudtam aludni. Nem akartam vagy nem mertem visszamenni a suliba. Jungkook ott feküdt mellettem, már rég aludt. Felé fordultam. Alvás közben kicsúsztam az öleléséből, így már a plüssömet ölelte. Sóhajtozva néztem nyugodt arcát. Nem mertem felébreszteni. Mikor mégis eldöntöttem, hogy felébresztem, mocorogni kezdett. Megfogta a kezemet, és lassan kinyitotta a szemét.

- Miért nem alszol? - kérdezte karcos hangon.

- Nem tudok. - sóhajtottam nagyot.

- Miért? - próbálta nyitva tartani a szemét. Felém tolta a plüssömet.

- Nem akarok visszamenni a suliba. - öleltem magamhoz a plüssömet. - Nem akarom látni azt a hülye Taehyungot.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. - simított arcomra, majd újra a kezemre fogott. - Ott leszek, és vigyázok rád. Bármikor odajöhetsz, ha kell valami.

- Akkor Jin csak még jobban rám száll. Nagyon úgy érzi, hogy tetszem neked, de próbálom tagadni. - mondtam el első kifogásom, mire Jungkook hálásan bólintott. - Na meg Taehyung is biztos a tanáriban fog lógni miattam.

- Ne foglalkozz vele, majd én megoldom. - lett komoly a hangja, amitől kicsit megijedtem. - Nyugi, nem fogom bántani.

- Biztos? - kérdeztem kicsit aggódva.

- Biztos. - mosolygott. - Úriember módjára elmagyarázom neki, hogy hagyjon téged békén, máskülönben baj lesz kettőnk közt. - kedves mosolya ijesztőre váltott.

- Kedves vagy, de mégis ijesztő. - bújtam bele a fókámba. - Egyáltalán ne beszélj Taehyunggal.

- Megpróbálok. - sóhajtott. - De most már aludj. Elmúlt hajnali három is. - nézte meg az órát.

- Még mindig nem tudok. - motyogtam.

- Ah, istenem. - felkapcsolta a kislámpát. - Mit szeretnél, mit csináljak?

- Tudsz énekelni? - kérdeztem félve.

- Mondjuk, hogy tudok. - bólintott. - De ugye nem azt akarod, hogy hajnali háromkor énekeljek neked?

- Kérlek. - néztem rá bociszemekkel.

- Rendben. - lekapcsolta a villanyt. - Gyere ide. - magához ölelt. A plüssömet ölelve szorosan hozzábújtam. Kis időn belül meghallottam Jungkook fáradt hangját, ahogy énekelni kezd. Mosolyogva húzódtam közelebb hozzá, és szinte már aludtam is.

***

Reggel nem ébredtem fel az ébresztőmre. Csak negyed órával utána, mikor Jungkook ébresztett. Finoman megsimogatta az arcomat, mire én kicsit összerezzentem. Kinyitottam a szemem, és a hátamra fordulva felnéztem rá.

- Mi van? - kérdeztem nyűgösen.

- Mennünk kell suliba. - mosolygott rám.  - Negyed órája szólt az ébresztőd.

- Fenébe. - felültem az ágyon. - Muszáj mennem?

- Ezt éjjel már megbeszéltük. - ült le az ágy szélére. - Minden rendben lesz.

- De rengeteg anyagot kell pótolnom, és mindenki rám fog szállni, mert ugyanakkor tűntünk el és ugyanakkor megyünk vissza. - temettem arcomat a tenyerembe.

- Ha nagyon zavarnak, akkor szólj, és én elrendezem. - fogta meg a kezemet. - Az anyagokat pedig együtt bepótoljuk.

- Együtt? - néztem rá.

- Délután áthozom az anyagokat, és elmagyarázom, amit nem értesz vagy, amit szükségesnek látok. - bólogatott kicsit, hogy meggyőzzön.

- Rendben. - másztam ki az ágyból. - De megkérnélek, hogy suliban semmi furcsaságot ne művelj. - léptem a szekrényem elé, hogy megkeressem az egyenruhámat.

- Mit értesz furcsaság alatt? - fogott hátulról a derekamra.

- Mondjuk ezt. - löktem el kicsit a kezét. - És ne hívj be a tanáriba pár érintésre vagy egy csókra. Csak ha valami fontos dologról van szó. - kivettem a szekrényből az egyenruhámat, és a fürdő felé vettem az irányt.

- De nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád, amikor látlak. - jött utánam azonnal. - Ne kínozz vele, hogy egész nap látlak, de csak délután érinthetlek meg.

- Te is kínzol engem. - mosolyogtam gúnyosan, majd bementem a fürdőbe. A biztonság kedvéért az ajtót is magamra zártam, hogy Jungkook ne jöhessen be utánam. Felöltöztem, megcsináltam a napi rutinomat, majd lementem Jungkookhoz a földszintre.

- Egyébként - szólalt meg hirtelen - mondtam már, hogy mennyire jól áll neked az iskolai egyenruha?

- Nem, és később se mondd. - szögeztem le gyorsan.

- Túl sok mindent tiltasz meg nekem. - nyitotta ki az ajtót. - Mehetünk?

- Nem, de most nem számít, mit mondok. - léptem ki az ajtón.

- Nyugodj meg, oké? - ölelt meg hátulról.

- Jungkook, engedj el, az utcán vagyunk. - szóltam rá halkan.

- Rendben, de csak emiatt. - elengedett, és kinyitotta a kocsi anyósülésének az oldalát. - Pattanj be.

- Nekem is van kocsim, ugye tudod? - szálltam be.

Jungkook is beszállt. - Tudom, de szeretlek fuvarozni.

- De így miattad sétálnom kell hazafelé. - kötöttem be magam, és karba tettem a kezem.

- Bele fogsz halni? - kötötte be magát mosolyogva.

- Ha van tesióra, akkor igen. - bólintottam. - Nagyon meghajtasz minket. Legalább erre a hétre felfüggeszthetnéd a 10-15 kör futást.

- Még meggondolom. - finoman a combomra simítva indultunk el lassan. Inkább nem próbáltam elvenni magamról a kezét. Egyrészt, mert ma nem akartam futni, másrészt, mert úgysem sikerült volna.

Utunk közben én nem szóltam semmit, csak az ablakon keresztül néztem kifelé. Jungkook elég sokat nézett felém. Én nem viszonoztam tekintetét, próbáltam nem vele foglalkozni. Egy idő után én is felé néztem. Ő finoman megsimogatta a combomat, és e mellé kaptam tőle egy lágy mosolyt.

- Miért nézel felém ennyiszer? - kérdeztem rá egy piros lámpánál-

- Aggódom érted, és vigyázni szeretnék rád. - nézett rám őszintén. - Elég idegesnek tűnsz.

- Az is vagyok. - sóhajtottam nagyot.

- Nem lesz baj. - simogatta meg újra a combomat. - Éjjel is megbeszéltük, hogy bármikor odajöhetsz hozzám, ha úgy érzed. Ha valaki túlságosan zavar, akkor szólsz, és elintézem. Ha Taehyung idegesít, akkor őt ki is nyírom. Ha pedig valamiért sírhatnékod van, akkor az én vállamon nyugodtan sírhatsz.

- Köszönöm, de remélem egyikre sem lesz szükség. - néztem ki az ablakon. - Bár az utóbbira nagy az esély. - motyogtam.

Az út hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Jungkook végig nyugtatóan simogatta a combomat, amivel sikerült is egy kicsit megnyugtatnia. Egészen, amíg nem értünk oda az iskolához. Kicsatoltam magam, és Jungkook nélkül bementem az épületbe. Végig a padlót bámultam, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Páran intettek nekem, mire visszaintettem, de egyből továbbsiettem. Ott volt a probléma, hogy beléptem a terembe. Mikor kinyitottam az ajtót, kivétel nélkül mindenki engem kezdett bámulni.