Szerelmi leckék

35.

*Jimin pov.*

Hétfő reggel, mikor megszólalt az ébresztőm, azonnal felültem az ágyon. A plüssöm le is esett az ágyról. Hirtelen elmosolyodtam. Kimásztam az ágyból, megkerestem az egyenruhámat, és gyorsan felöltöztem. Beállítottam a hajamat, megmostam a fogamat. Összeszedtem a tancuccaimat, a konyhában pedig csináltam magamnak egy szendvicset. Utána még pár percen át keresgéltem a mini plüssömet, de ahogy megtaláltam, betettem a táskámba, és elindultam suliba. Kivételesen gyalogoltam, mivel jó idő volt. Valamiért jó kedvem volt.

A suliba érve kicsit lehervadt a mosolyom. De úrrá lettem magamon, és elindultam a terem felé. Odaérve megint mindenki engem kezdett nézni. Hirtelen nem értettem, hisz nem mosolyogtam. Viszont ekkor megéreztem egy apró érintést a hátamon. Egy pillanatra megijedtem, majd lassan megfordultam. Jungkook ott állt előttem, egy lágy mosollyal az arcán.

- Beengedsz? - kérdezte halkan. - Vagy tanítsak innen?

- Nem, gyere csak. - suttogtam. Gyorsan a helyemre siettem, és onnan néztem Jungkookot.

- Mitől késtél el? - súgta oda nekem Jin.

- Sétáltam. - szedtem elő a könyveimet.

- Miért? - kérdezett újra. - És Jungkook hogyhogy nem hozott el?

- Egyszer sem kellett volna elhoznia. Ő döntött így. - kinyitottam a füzetem, és az órára kezdtem figyelni.

Valójában nem is figyeltem az órára. A szemem folyton Jungkookra tévedt. Nem meglepő, hisz ő a tanár. De szerintem nem emiatt néztem rá folyton. Ő is sokat tekintgetett felém. Minden alkalommal elmosolyodott kicsit, ahogy én is. De persze ő is próbált az órára koncentrálni. Mindkettőnknek nehezen ment. Többen észre is vették, hogy Jungkook folyton engem néz, ezért halkan összesúgtak. Én hallottam is, hogy mit mondanak, ezért inkább a füzetemet kezdtem nézni.

Óra után Jungkook behívott a tanáriba. Megint mindenki összesúgott. Vettem egy nagy levegőt, majd kimentem a teremből. A tanáriba érve Jungkook egyből magához ölelt. Én viszont egyből eltoltam magamtól.

- Ne haragudj, de nem bírtam ki. - tűrte el tincseimet az arcomból.

- Jungkook, ezzel fel kéne hagynod. - figyelmeztettem.

- Miért? - kérdezett értetlenül.

- Mert a mai órán páran azt suttogták, hogy járunk. - magyaráztam.

Jungkook arcára kiült egy kevés félelem. - Miből gondolják?

- Abból, hogy egész órán engem bámultál. - kezdtem én is aggódni. - Ez így nem lesz jó. Nem tudnál kiszeretni belőlem?

Elnevette magát. - Nem, sajnálom. De majd próbálok figyelni.

- Oké, mondom a tervet. Órán nem nézhetsz rám, és nem hívhatsz a tanáriba. - adtam ki az utasításokat.

- Hogy ne nézzek rád? Mikor titeket tanítalak, akkor olyan, mintha csak te lennél a teremben. - fogott a derekamra. - És a suliban a tanári az egyetlen hely, ahol kettesben lehetünk. Tudod, hogy folyton veled szeretnék lenni.

- Tudom, de nem lehet. - toltam el magamtól. - Hagyjuk ezt abba. - már a sírás szélén álltam.

- Ne kezdj el sírni, kérlek. - törölte le a még meg sem jelent könnyeimet. - Majd odafigyelek. Minden rendben lesz, nem kell aggódnod. - hosszú puszit nyomott a homlokomra. - Vigyázok rá, hogy ne legyen bajod.

- Köszönöm. - sóhajtottam nagyot.

- Nincs mit. - mosolygott rám. - Most menj vissza a terembe, és ne törődj másokkal.

Egy apró bólintás után kimentem a tanáriból. Visszamentem a terembe, és leültem a helyemre. Próbáltam nem foglalkozni másokkal, ahogy Jungkook is mondta. Jin sem kérdezett semmit, csak rövid időre magához ölelt.

 A nap többi rész eseménytelenül telt. Jungkook tartotta a szavát, és kevesebbszer nézett rám, még a tanáriba sem hívott be. Szünetekben páran össze is súgtak, hogy talán mégsem járunk. Meg is nyugodtam tőle.

Mikor már csak 1 tanítási óra volt hátra, Sarah kiment a teremből Jungkook után. Furcsának éreztem, mert általában én vagyok az egyetlen, aki Jungkook után szokott menni. Furán éreztem magam tőle. Mikor Jinre néztem, láttam rajta, hogy ő is meglepődött kicsit.

- Látom, te sem érted. - mosolyodtam el egy pillanatra.

- Persze, hogy nem értem. - adott igazat. - Sarah még egyszer sem ment ki egy tanár után.

- Hát ez az. - beharaptam ajkaimat.

- Aggódsz, hogy esetleg elveszíted Jungkookot? - kérdezett rá.

- Halkabban, jó? - szóltam rá. - De amúgy igen.

- Miért? - mosolyodott el. - Tudod jól, hogy mennyire odavan érted. Amit irántad érez, az több, mint szerelem.

- Van annál több? - néztem rá lehangoltan.

- Persze, hogy van. - bólintott. - Láttam, hogy néz rád. Soha nem akarna mással járni helyetted. És tudom, hogy sokszor csak azért hív a tanáriba, hogy magához öleljen.

- Igen, ezt én is tudom. - sóhajtottam nagyot. - De mi van, ha mindezek ellenére is mással akar majd járni? Ha esetleg beleszeret egy nálam jobba?

- Nálad nincs jobb. - simított hátamra. - Még én is boldog lehetnék veled, pedig nem is vagyok meleg.

- Ezzel nem segítesz. - ráztam meg a fejem. - Figyelj, Jin, én is szeretem őt, és nem akarom elveszíteni.

- Akkor mondd el neki, mit érzel. - lökött meg. - Indulj már.

- Csak megnézem, mit csinálnak. - felálltam. - Hagyj inkább. - kimentem a teremből.

Nem sokat kellett sétálnom a folyosón, mire megtaláltam Jungkookot. Sarahval beszélgetett. Ahogy láttam tanárom hatalmas mosolyát, kicsit összeszorult a szívem. Nem sokan voltak a folyosón, így nagyjából hallottam a beszélgetést.

- Hát mostanában eléggé be vagyok táblázva, de majd keresek egy szabad délutánt. - mondta Jungkook.

- Nagyon köszönöm. - hajolt meg Sarah.

- Ugyan. - vonta meg Jungkook a vállamat. - Örömmel segítek.

Itt szakadt el bennem a cérna. Nem tudtam, miről volt szó pontosan, de nem akartam, hogy Jungkook és Sarah együtt töltsenek egy teljes délutánt. Lassan odasétáltam. Jungkook egyből rám kapta a tekintetét, és csak hatalmasabb, de sokkal lágyabb mosoly került az arcára. Sarah viszont egy cseppet sem örült annak, hogy én ott voltam.

- Jeon úr, beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? - kérdeztem óvatoskodva.

- Persze, gyere. - a tanári felé indult, mire követni akartam, de Sarah visszahúzott.

- Mit akarsz tőle? - kezdett faggatózni.

- Nem mindegy? - elhúztam a kezemet, és bementem a tanáriba.

Jungkook lepakolta a cuccait. - Mit szeretnél?

- Mit akart tőled? - tértem rá a tárgyra.

- Mármint Sarah? - mutatott az ajtó felé. Bólintottam. - Az előző dolgozatban nem értette az egyik feladatot, és megkért, hogy magyarázzam el neki. Miért kérded?

- Mert nem beszélhetsz vele. - szögeztem le. - Nem akarom, hogy vele legyél.

- De, Jimin, ő a diákom. - értetlenkedett. - Valahogy muszáj beszélnem vele.

- De neki is tetszel. - ellenkeztem.

- Jimin, ez engem nem érdekel. - mosolygott.

- De engem érdekel, mert én is szeretlek! - csúszott ki a számon.