Kezeket fel Mr. Kim ~Taekook~ [BEFEJEZETT]

12. Fejezet

Már rég besötétedett. Mégis várt. Bízott benne, hogy csak Jiminnel marhulnak valamerre és biztonságban van! Bízott benne, hogy ma este karjaiban tarthatja majd Jungkookot. Ám pár pillanat mulva meglátott egy fényt az ablakból. Majd mégtöbbet. Azonnal benne rekedt a levegő is. A fejében eszméletlen katyvasz keveredett, a szíve hevesen verdesett! Azonnal riadót fújt! Mire a sok rendőr odaért, hogy körbekerítsék a birtokot, a hatalmas épületet és a benne lévő rengeteg embert, addigra a maffia is készen állt egy szívélyes fogadtatásra! Mindenki aki ott volt fegyvert szorongatott. A rend emberei csak a fák sötétében bújva vártak. Vártak, hogy történjen valami. Várták a jelzést. Csak úgy mint a házban bújók. Mindenki fegyvert szorított. A rendőrök sokkal többen voltak, de a bűnözők nem riadtak meg semmitől.

Jungkook remegő lábakkal, gombóccal a torkában szemezett a házzal. Szomorú volt. Szorított a mellkasa és túl akart lenni ezen! Görcsösen szorította magához az apró méretű revolverét, ami betárazva farkasszemezett egy ablakkal. Jungkookbna megannyiszor lejátszódott már ez az éjszaka. Már megannyiszor lejátszott egy beszélgetést a fejében, de mindig az lett a vége, hogy nem bírta végül meghúzni a ravaszt! Gyenge volt. A fiúban kavargott minden. Idő közben már átkozta is magát azért amiért erre vetemedett, amiért íly bosszút áll az idősebben! De mégis csak valahogy úgy érezte szívességet tesz a férfinak. Nem tudta mivel, vagy hogyan, de ezt érezte. A bűntudat viszont akkor sem hagyta! Szerelmes volt Taehyungba és az, hogy most ezt teszi, benne is eltört valamit! Mellkasában a szorító érzés folyamatosan növekedett. Az éjszakában oly csend honolt, hogy még egy prücsök sem mert beleciripelni! Feszültség lengett az egész erdőben, mint valami felhő ami gyilkos lassúsággal kerít hatalmába!

Taehyungban pattanásig feszült minden idegszál így egy meggondolatlan pillanatban, hirtelen húzta meg a ravaszt. El is talált valakit. Az ablaküvegen csörömpölve tört át a golyó, hogy aztán az éjszaka csak sötétségén keresztül áthasítva fúródjon bele Jung Hoseok mellkasába! Jung Nyomozó is ott volt, hisz neki is kötelessége volt. Ám ennek az éjszakának ő volt az első áldozata, de koránt sem az utolsó! A nagy puffanást és csörömpölést követően, holtan rogyott a fűbe, s a piros arany csak új ömlött belőle. A gyönyörű zöld pázsitot még nem fedi sok vér, bár a nyár utolsó meleg fuvallata végigsuhan a fák alatt, s ezzel az egésszel az engedélyt ad a rendőröknek, hogy ők is meghúzzák a ravaszt. Egyszerre kezdenek el lövöldözni, szállnak az apró fémlövedékek, sorra hullanak a fűre a testek, a házban is egyre többen kenődnek fel a falra, hogy vérezve odafessék az utolsó mozzanatait.

Egyedül Jungkook áll remegő tagokkal  egyhelyben. Futni sem mer, lőni sem mer. Tudja, hogy így élő céltáblává változik, mégsem tesz semmit! Két kar ragadja őt ki ebből az állapotából, s rángatni kezdi őt befele. Hirtelen egy apró kattanás, a fegyver bebiztosítva nyomódik Jungkook tarkójához.

-Most pedig elvezetsz hozzá vagy megdöglesz! - Suttogta gyilkos hangnemben a férfi. Jungkook sokkos állapotban volt, soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd a főnöke fog fegyvert a fejéhez. Nagyot nyelt, ami nehezen ment neki a torkában növekvő gombóc miatt, de egy reszketeg sóhaj után bólintott. Tett egy apró lépést előre. Remegő lábai lassú tempót diktáltak, de megtett velük pár lépést. Viszont megállt. Elcsendesedett minden. Mintha elfogytak volna a lövedékek, vagy mintha nem lenne senki sem életben! A percekkel ezelőtt lévő hangos pisztoly dörrenések abbamaradtak, s a folyamatos huppogásoknak is vége szakadt. A fiatal rendőr remegve nézett körül. Hullák. Vér. Üvegszilánkok.

-M-Mi van, ha nem lesz ott? - Kérdezte halkan. Legbelül ez a kérdés még sem ezzel a jelentéssel bírt. Sokkal inkább azzal; 'Életben van még?' Nem mert hangosan megszólalni, ugyanis a kínzó csend miatt előbbi suttogása is kiáltásnak hangozhatott.

-Ott lesz hidd el! Ne aggódj, életben van! Nem lehet ezt a görényt csak úgy kicsinálni! - Lökte meg az előtte állót. Jungkook ismét tett egy lépést előre. Majd mégegyet. Egyre gyorsabban haladt előre, mígnem már futott. Nem tudja, hogy azért futott mert megbánta, hogy ezt cselekedte, vagy a mögötte loholó főnöke elől menekül kétségbeesetten. Egy biztos, mindkét esetben a férfi biztonságot nyújtó karjaiban szeretne elbújni! Szeretne elbújni a következmények elől, szeretné letagadni, hogy a sok halott vére mind az ő lelkén száradt, szeretné meg nem történtté tenni az eseményeket, hogy lihegve, megizzadva ébredhessen fel Taehyung karjaiban, hogy, hogy a férfi a hajába csókolva suttogja el neki, ez csak egy rossz álom volt! Szeretné.
Már csak akkor állt meg, mikor a hálószoba közepében, üvegszilánkokkal körbevéve, a villogó fényű csillár alatt megpillantja Taehyungot. Földbe gyökereznek a lábai, a szíve szúrni, remegni kezd, mellkasa szorítja, torkában a gombóc pedig nem hagyja őt levegőhöz jutni. Lábai és karjai remegnek, egész teste remeg. Az idősebb férfi is beéri őt és sokkosan, mégis mint akinek szülinapja van, mosolyogva és kacagva megy Taehyung elé. A férfi pedig csak áll. Áll és megtörten pislog az egyenruhás Jungkookra. Tisztán csillogott rajta a jelvénye.

-Hogy tehetted ezt velem? - Pusmogta maga elé a szavakat. Szinte belehasított a levegőbe. Ugyan úgy érezte magát mint aznap este. Elveszett kisfiú az anyukája nélkül. Elveszett kisfiú szeretet nélkül. Ismét elvesztette a számára legfontosabb személyt. Hátba szúrták. De Jungkook fogta a kést, remegő ujjain pedig Taehyung vére folyt. A férfi sírt. Csak mint akkor. Könnyei folytak, ajkai remegtek.

-Elárult téged a fiú! - Csengett gúnyosan a hangja. - Szinte a belét kitaposta úgy rohant, hogy hátbaszúrhasson téged! - Közölte a tényeket. A férfi csak most vette észre, nem csak Jungkook áll előtte. Vészesen közeledik hozzá, egy rég látott, ezerszer elátkozott személy.
Taehyungban felment a pumpa. Vérszemet kapott, könnyei elapadtak, a megtört kisfiú eltűnt, s újra egy férfi állt a szoba közepén! Egy férfi aki bosszút esküdött. Nemsokkal később ismételten autók kerekeinke hangja törte meg a beált, halotti csöndet. Megérkeztek a szolgálat emberei. A kommandós zsernyákok. - Rég találkoztunk Taehyung! - Lépdelt mégközelebb. A férfi fejében csak egy szó villogott vörösen.

Bosszú.

Csizmák sietős léptei tapostak át a véres üvegszilánkokon, s a megdermedt hullákon. Az óra már éjfél felé járhatott, de senki sem volt fáradt, minden élő emberben adrenalin dolgozott. Körbekerítették őket. Körbekerítették őt.

-Fel a kezekkel Mr. Kim. - Hangzott Jungkook rekedt hangja. Most először szólalt meg Taehyung előtt. A férfi egyből rákapta a tekintetét. Jungkook fegyvert fogott rá, s remegő kezeiben erősen szorította a pisztolyt. A férfi ben megannyi gondolat és érzelem kavargott. Elárulva érezte magát. De csak ledobta maga elé a fegyverét, s a fiatalabb szemeiben elveszve letérdelt elé.

-Bíztam benned Jeon. - Azzal kattant a bilincs.