Kezeket fel Mr. Kim ~Taekook~ [BEFEJEZETT]

35. fejezet

-Nem, komolyan hagyj már békén! - Morrant fel.

-De bácsi kérem ne menjen el! - Szaladt utána a kisfiú.

-Ahj bazdmeg mit akarsz? - Állt meg előtte.

-Félek egyedül! - Mondta remegve. Apró kis teste görcsbe volt, pici barna haját pedig fújdogállta a szél. Taehyung megdermedt. Egy kis kölyök, egy kisfiú állt előtte és tőle kért segítséget, védelmet. Legugolt elé és sóhajtott egy nagyot.

-Figyelj.. Nekem haza kellene menjek a páromhoz! - Kezdett bele halkan, s rekedten. Furcs volt neki, hogy utálja a gyerekeket, ám most még is megszorul a szíve emiatt a kisfiú miatt. -Már nagyon aggódik értem, és biztosan hiányzom neki.. úgy ahogy ő is nekem.. - Hangja még rekedtebb lett. A kisfiú szemeiben könnyek gyűltek.

-Nem kérdezed meg, hogy jöhetek-e én is? Biztos nem haragudna meg.. - Gyűrögette a kis kabátkájának alját. A férfi nagyot sóhajtott és megrázta fejét.

-A párom nagyon szereti a gyerekeket.. De.. Félő, hogy nem tudlak hazavinni és nem tudom felhívni a páromat, hogy hazajöhetsz-e te is.. - Majd a zsebéből előhúzta telefonját, ami ripityára volt törve és a képernyő közepéből egy golyó lógott ki. -Erre nem fizet a biztosító.. - A kisfiú szemei elkerekedtek.

-Ez nagyon menő! Te valami rendőr vagy? - Nézte a golyót ámulva. A kis ártatlan.. Taehyungnak majd kifacsarodott a szíve. Olyan kis tiszta és magányos ez a kölök!

-Én nem.. De párom rendőr volt, csak felmondott. - Mondta halkan, s közben eltette a tropára ment telefont.

-Woow és miért mondott fel? - Kérdezte Ámulva.

-Mert engem jobban szeretett mint a munkáját. - Mosolyodott el fájdalmasan ahogy kimondta a szavakat. -De nagyon bonyolult a történet te kis kópé! - Mondta és közben gyengéden orron pöckölte a fiút. -Mi a neved kölyök? -

-Yeosang. - Mondta egy foghílyas mosollyal. Taehyung aranyosnak találta a kisfiút és sóhajtva merázta a fejét.

-Én Taehyung vagyok. - Rázott kezet a fiúval. Körülnézett a kihalt utcán, s egy kóbor szellő futott végig rajtuk. -A családod? - Kérdezte halkan.

-Apa elhagyta anyut miután megszülettem.. - Mondta szomorúan. -Anya kórházba került, én pedig egy nagy házba sok kisgyerek közé.. - Mondta a földet vizslatva. -Ma pedig egy rendőr bácsi szaladt be, hogy azonnal el kell innen mennünk! Úgyhogy elmentünk. Vagyis.. Csak elmentek. Engem itt hagytak! - Taehyungban a bánat és a düh keveredett. Hogy hagyhat valaki itt egy kisfiút? Persze nyilván nem ő akarta itt hagyni olyan öt perccel ezelőtt!

-Jó.. Figyelj Yeosang én magammal viszlek, de mi van, ha mikor hazaérek, a párom nem lesz otthon? - Kérdezte a fiú barna haját simogatva.

-Akkor megvárjuk őt! - Mosolygott a férfire. Yeosang olyan boldog lett, mint még soha! Valaki haza viszi őt!

Haza.

Igen, Taehyungnak meg pont háza nem volt jelen pillanatban! Azt se tudta nagyon, hogy hogyan tervez valahova eljutni! Csak egy helyre tudott volna menni jelen pillanatban. Jungkook szüleihez. De nem akart gondot okozni Kihyunnak és Hanának. Még is felemelve a kisfiút, kezdett el gyalog menni a város másik végébe.

-Yeosang, most valószínűleg egész nap sétálni fogunk, mert a város másik végébe megyünk! - Mondta kicsit zavartan.

-Oh, de mi van a kocsikkal? - Kérdezte nagy szemekkel. Yeosang olyan aranyos volt, mint Jungkook. Nagy szemek és aranyos vékony hang.

-Az autóm... Nos körülbelül úgy néz ki mint a telefonom.. plusz minusz ajtók meg kerekek.. - Mormogta. - Buszozni még soha életemben nem buszoztam és pénzem.. Nos kézpénz nem igazán szokott nálam lenni, telefonnal fizetek, így taxit se tudok szerezni! Kellene egy normális bankkártya meg egy új telefon.. Holnap veszek. - Döntötte el ahogy befordult egy nagyobb utcába. Közelítenek a főút felé.

-Oh értem. És szép a barátnőd? - Kérdezte mosolyogva. Taehyung kuncogva megrázta fejét ahogy Jungkookra gondolt.

-Nem lány, de gyönyörűszép! - Bólogatott, s a meglepődött kisfiúra nézett. - Na mi az te kis kópé? -

-Neker egy fiú a párod? - Pislogott nagyokat.

-Igen. - Bólintott egyet. -Sokan nem örülnek ennek, de én és a szerelmem boldogok vagyunk így! - Mondta. - Szeretnél a nyakamban ülni? - Kérdezte a kisfiút. Yeosang természetesen nagyon izgatott lett, s nevetve kérte a férfit, hogy vigye a nyakában. Taehyung így már a nyakában vitte tovább a gyerkőcöt, s úgy beszélgettek.

-És Taehyung, hogy hívják a szerelmedet? -

-Jeon Jungkook! Nagyon aranyos fiú, igazi szeretet meg energia bomba! Nagy nyuszi szemei vannak és imádom a mosolyát. - Mondta, s egész arca ragyogott, szemei csillogtak, hangja pedig meglágyult.

-És Taehyung, szerinted örülni fog nekem? -  Kérdezte aggódva. Nem szeretne teher lenni a férfinek és annak párjának. Csupán otthonra vágyik! Taehyung nagyot sóhajtott.

-Nem tudom, Yeosang! Kookie szereti a gyerekeket, nagyon is.. Csak nem biztos, hogy jókor jön ez az egész.. Tudod, Jungkook nemrég vesztette el a legjobb barátját.. - Mondta szomorúan.

-Oh.. Összevesztek? -

-Nem, Jimin.. - Mondta halkan. - Jimin mostmár a csillagokból fog Jungkookra lenézni.. - Próbálta úgy elmondani, hogy a kis Yeosang ne sérüljön.

-Szóval meghalt.. - Sóhajtott a kisfiú. -És.. Taehyung.. Ha Jungkook belemegy, lesztek az apukáim? - Kérdezte reménykedve. Yeosang nagyon seretett volna szerető szülőket. Taehyung csendben maradt, s inkább csak az utcát kémlelve haladt. Egy hosszabb csend után azonban megszólalt.

-Ha Jungkook belemegy akkor igen. De, ha azt mondja, hogy nem.. Akkor kérlek, ne haragudj majd rá.. A körülmények.. Tudod nem épp a legrózsásabbak.. - Motyogta ahogy arcát már csípte a hideg levegő. -Nem fázol odafenn? -

-De.. Mikor érünk már oda? - A tipikus gyermek kérdés. Taehyung kuncogva megrázta fejét.

-Már csak egy utca.. - S belül már imádkozott, hogy legyenek otthon és Jungkook ne akarja őt megölni amiért eltűnik és random egy gyerekkel kavarodik haza. -Jungkook a szüleivel lakik most, mivel a mi házunk... Nos.. felújítják.. - Hazudta zavavartan. Azt csak nem mondhatta Yeosangnak, hogy szétlőtték a házát és mindent eltörtek. Azt az előbbi házat ami meg hullákkal van tele, azt meg már meg se említsük!

-Értem, és van erre játszótér? - Csillantak fel kerek szemei.

-Ahm... Nem tudom, Jungkook biztos tudja. - Tudta le ennyivel. - Én még nem jártam itt olyan sokszor. -

-Akkor honnan tudod hova kell menni? - Kérdezte Taehyung haját birizgálva.

-Jó a memóriám, meg ez fontos nekem és így nem feledkezem meg róla! -

-Akkor mikor találkoztál először Jungkookal? - A kérdést egy iszonyatosan hosszú csend követte, majd Taehyung sóhajtva megszólalt.

-Háát.. Talán júli 14. -én? -

-Talán? - Húzta fel szemöldökét a kis kópé. Taehyung nevetve szorított a kisfiú bokáján és gyengéden megráncigálta.

-Te kis rosszcsont! Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám az az a nagy fehér ház ahova most megyünk! - Mutatott előre.

-Hí! Tényleg? - Sipított fel a fiú. A nagy fehér ház ajtaja kicsapódott és Chanyeol jött ki rajta kiabálva.

-Őrült vagy Jungkook! Őrült vagy! Én megmondtam neked, hogy nem fogom hagyni ezt az őrületet! -

-Én meg azt mondtam, hogy ha mégegyszer szidalmazni mered a páromat levágom a farkadat és lenyomom a torkodon! - Hallatszott az éles válasz, s a ház bejárati ajtója becsapódott.