Kicsoda Survy?

6.

Szorosan lehunyom a szemem, és próbálom felkészíteni magam arra, aminek jönnie kell, de a zöldhajú csak kuncog, és megveregeti a vállam.

– Nyugi, öcsi – nevet rajtam, és hallom, hogy visszavonul, így már meg merek fordulni. Azért továbbra is biztonságos távolságban maradok. – Patrick vagyok, és nem eszek embert.

– Seth – biccentek neki, és egyre kevésbé gyanakodva figyelem, ahogy kényelmesen elhever az egyik priccsen, a kezeit összefonja a feje alatt. Két ágy van két átellenes felhoz tolva, egy emeletes és egy szimpla, a zöldhajú pedig a korábban érkezése miatti jogot kihasználva az utóbbit foglalja el. Az öreg rugók úgy nyöszörögnek a molyrágta matrac alatt, mintha ez is csak hozzátartozna a rendőrség biztonsági rendszeréhez, hiszen ha bárki átfordul éjjel a másik oldalára, azt az egész folyosón hallani.

Patrick zöld haja már csak a ráadás, olyan a foltos ágyon, mint egy hatalmas penészfolt.

– Ne nézz így – kuncog, mire beljebb megyek, és levetem magam a másik, ágynak csak borzalmas nagylelkűséggel nevezhető dologra. Az aljára, mert a felsőbb szinten nincs is matrac, csak a keresztbe futó drótok maradtak meg és még néhány köztük árválkodó rugó. – A műsor csak azoknak a szemeteknek szól. Nem kell így paráznod.

– Bocs, még újdonsült börtöntöltelék vagyok. Nem ismerem túlságosan a módit – mondom, mire kipukkad belőle a nevetés. Én is fáradtan elmosolyodok, aztán kényelembe helyezem magam a kemény priccsen, ami engem is fülsértő hangzavarral fogad. Survy leszalad a nyakamból, és a fejem mellett elnyúlik a beton keménységű párnán. Végigsimítok a hátán, mire még búcsúzólag meglengeti a csápjait, majd teljesen szétcsúszik. Fogalmam sincs, egy normális csótány hogy alszik, de egészen biztosan nem így, hogy szétdobja az összes lábát.

– És, miért vagy itt?

– Te? – kérdezek vissza gyorsan, hogy legyen időm átgondolni a válaszom. Lehet, hogy Survy úgy néz ki, mint aki már az igazak álmát alussza, de egy csótányról nehéz megállapítani, mikor tetteti az alvást, és mikor nem. Ráadásul, ha már halottnak tudja tettetni magát, ez ahhoz képest biztosan gyerekjáték.

– Rongálás. Betörtem egy üzlet ablakait, és egy járőr pechemre pont a közelben volt.

– Miért csináltad?

– Anyám szeretőjének az üzlete volt – rántja meg a vállát, és végignyal az ajkában levő ezüst karikán. – Gondoltam, így lesz jobb dolga is, mint szétbaszni a házasságukat.

– Én azt mondják, megöltem valakit – mondom, mire felém kapja a tekintetét. Valaki a folyosó túlsó végén elkurjantja magát: lámpaoltás! Kialszanak a fények, de a rácsos ablakon bevilágít egy közeli utcalámpa fénye, úgyhogy így sincs teljes sötétség.

– És nem?

– Nem tudom. Skizo vagyok – füllentem a leghihetőbb dolgot, ami az eszembe jut, és Patrick ijedt kifejezését látva, vigyorogva kocogtatom meg a halántékom. – Én nem öltem meg senkit, de ki tudja, a fejemben valaki más talán.

– Hát, ne hagyd magad, haver – kezdi zavartan csavargatni az egyik fülbevalóját. – Ha zakkant vagy, akkor max diliházba vághatnak.

– Nekem az se tűnik sokkal jobbnak, mint a börtön.

– Ó, dehogynem! – ül fel izgatottan, amitől a hosszú tincsek az arcába hullanak, de egy laza mozdulattal kirázza onnan. Mint valami groteszk samponreklám. – A diliházban a csini nővérkék még a segged is kinyalják. Nem kell többé olyanok miatt aggódnod, mint meló, család... lesz-e mit enned vagy hol aludnod. Arany élet, én mondom.

– Azért jobban örülnék, ha csak egy tévedés lenne ez az egész.

Patrick megrántja a vállát, amolyan „te tényleg zakkant vagy" kifejezéssel, amiért nem lelkesedek annyira az ötletéért, mi ő. Nagyot ásítok, ma már nem akarok senkivel vitatkozni. Csak jó éjszakát kívánok, mire morog még valamit az orra alatt, majd a fal felé fordulva egy pillanattal később már alszom is.

*

Arra riadok fel, hogy valaki úgy istenesen becsapja a cella ajtaját. Ijedtemben felpattanok, és azzal a lendülettel le is fejelem a felső ágyat, de ahogy Survy riadtan kezd rohangálni az arcomon, csak összeszorítom a fogam, és elmosolyodok.

– Semmi vész, túlélem – zárom egy ügyes mozdulattal a markomba, és amíg le nem higgad, nem is nyitom ki a tenyerem. Közben azért megbizonyosodok róla, hogy nem vérzik a fejem, majd ahogy Survy átfúrja magát két ujjam közt, körbenézek a cellában. – Elment. Biztos elengedték. Szerinted velünk mi lesz? – dörgölöm meg még egyszer a fejem, aztán felkelek, és nyújtózkodok.

– Tudod, nem vagyok túl optimista – nézek körbe a zsebkendőnyi, sivár térben, és gondolkodás közben kis köröket kezdek róni a csöppnyi cellában. Survy egy idő után lemászik rólam, utál elszédülni, és inkább az ágyra tér vissza, ahonnan érdeklődőn lengő csápokkal figyel. – Vagy diliházba zárnak, ahol az egyedüli normális ember az orvos lesz. Vagy felszabdal egy tudós. Mindkettőnket – meredek rá egy pillanatra, de nem látom, hogy őt túlságosan zavarná a dolog. – Vagy kivégeznek... vagy életfogytiglan. Oké, hogy meleg vagyok, de nem hiszem, hogy a börtön olyan, mint egy melegpornóban.

Megtorpanok, és farkasszemet nézek vele. Fogalmam sincs, tud-e egyáltalán pislogni.

– Nem mennél ki a folyosóra, amíg hugyozok?

Fürgén lemászik az ágyról, én meg figyelem, ahogy kisurran a folyosóra a rácsok alatt.

– Na, van ott valaki?

Nemet int a csápjaival, úgyhogy letolom a nadrágom, és lehunyom a szemem a csobogó hangra. Gyorsan végezni akarok, de egy örökkévalóságnak érzem, mire végre megrázom, és visszahúzom a sliccem.

Utána szinte rögtön felszalad Survy a lábamon, és elbújik a zsebemben. Kíváncsian fordulok a cellaajtó felé, hogy ki közeledhet, ahogy figyelek, már hallom is a köven kopogó lépteket, majd egy eddig ismeretlen rendőr torpan meg már látótávolban a rácsokon túl.

– Elengednek? – lépek oda, de ahogy leakasztja a bilincset az övéről, már tudom is a választ.

– Látogatód van.

Felsóhajtok, és hagyom, hogy rám tegye, majd visszakísérjen ugyanazon az úton, amin tegnap is mentünk, vissza, a kihallgatóba.

A szemem forgatom, ahogy meglátom, ki vár rám, de szótlanul odamegyek az asztalhoz, és engedem, hogy lecserélje a rendőr a bilincsem az asztalhoz rögzítettre. Csak akkor ülök le, mikor kettesben maradunk, bár azt kiszúrom, hogy a kamera kis piros lámpája most is világít. Így nem is lehet igazán négyszemközti beszélgetést folytatni.

– Helló, doki. Szóval, mégis ennyire élvezetes a fejemben turkálni?