Kicsoda Survy?

29.

– Nem értem, minek kell itt lennie – morog Dr. Cross az orra alatt, de azért úgy, hogy én is pontosan tudjam, hogy rólam beszél, és még halljam is. Mégis süketnek tettetem magam. Survy rosszat sejtőn kuporog a zsebemben, és én sem vagyok túlságosan feldobva.

– Faszfej – morgom hasonló hangerővel, csak hogy kicsit vörösödhessen a feje.

Ebben a laborban nincs semmi különös, csak a vizsgálóágyak, kettő, meg egy sornyi fehér szekrény a fal mellett, amik ki tudja, milyen borzalmakat rejtenek. Meg egy-egy kamera minden sarokban. Már mindenütt rémeket látok, valószínűleg csak a tudattól, hogy ez lesz az első igazi kísérlet az itt tartózkodásom alatt. De egy hét alatt megcsináltak minden vizsgálatot, amit akartak, úgyhogy Dr. Cross sürgette, hogy vágjuk bele a tényleges munkába végre. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy azt elfelejtette közölni, ez pontosan mit is jelent.

Aztán felbukkan Julia egy másik férfi társaságában. Idősebb, talán a negyvenes éveiben járhat, és Julia minden igyekezete ellenére is legalább olyan idegesnek tűnik, mint én, ahogy leül velem szemben a másik vizsgálóasztalra.

– Akkor, kezdhetünk végre? – csukja be az ajtót a tudós, aztán végigmér mindkettőnket.

– Jah, ha mondjuk elárulná végre, mire készülünk. Faszfej – morgom ingerülten, de még a káromkodás se segít csillapítani az indulataimon. Csak Dr. Cross húzza fel magát rajta.

– Azt akarom, hogy a kis... izéd megszálljon valaki mást – int a másik donor felé.

– Nem – vágom rá rögtön.

– Nem azért vagy itt, hogy megmondd, mit csinálhatunk, és mit nem! Pusztán mert megígértük, hogy nem választunk szét. Úgyhogy első sorból végignézheted a kísérletet, de ennyi – mondja, és a kezét nyújtja felém, de szerencsére Survy nem mozdul a zsebemben.

– Azt hiszi, nem próbáltuk? Idióta barom. Jó ideig gyűlöltük egymást, bármit megtettünk volna, hogy ne legyünk egymásra utalva, de nem lett jó vége. Survy szenvedni fog. És az az ember is – bökök a másikra, mire az még jobban elsápad. – Nem tud mást megszállni, higgye el nekem. Ráadásul az olyanoknál még rosszabb, akik nemben, korban vagy alkatra nagyon különböznek tőlem – mondom, és a férfi is realizálja, hogy a felsorolásból kapásból kettő is igaz rá. Már egy hete hízlalnak, de azért akkora sörhasat még nem növesztettem, mint az a pasas.

Dr. Cross csak felvonja a szemöldökét.

– Aláírtad a szerződést.

– Survy írta alá – hangsúlyozom ki, mire a kis állatka összerezzen a zsebemben. Én meg leugrok az asztalról, és az ajtó felé indulok.

– Tök mindegy. A szerződés addig él, amíg együttműködtök. Különben mehettek vissza a börtönbe.

Már a kilincsen a kezem, amikor megérzem, hogy Survy kimászik a zsebemből, és a padlón lassan, lesunyt csápokkal a tudós felé indul.

– Survy, nem kell ezt csinálnod. Jó lesz nekünk a börtönben... – próbálom meggyőzni, de nem úgy néz ki, mint aki egyetértene velem, mert csak tovább kúszik a tudós felé. Felsóhajtok, és felveszem a földről, és odaviszem a lassan halálra vált férfihez. Biztos őt is itt tartják valamivel, hogy nem próbál menekülni. – Ne féljen... annyira. Csak mint egy durva másnaposság. Nagyon durva másnaposság, aminél vacakul érzi magát, és nem is emlékszik majd, mi történt – sóhajtom, ahogy Survy felmászik az arcára. Reflexből rándul a keze, hogy lesöpörje, de én elkapom az egyik csuklóját, a másikat pedig Julia fogja le.

De akkor is Survynek lesz a legrosszabb.

– Mit kell tennem? – kérdezi a férfi remegő hangon.

– Csak kinyitja a száját. Bele fog mászni, és lemegy a torkán. Kicsit kellemetlen, de nem vészes. Aztán ki fog esni minden – ígérem neki, mire reszketegen kitárja a száját. Survy még kicsit tétovázik, felkészíti magát a legrosszabbra, aztán belemászik.