Kicsoda Survy?

30.

Még nagyon emlékszem, mennyire izgultam az a vacak randi miatt. De ha úgy nézzük, az volt az első igazi randim, szóval bizonyos szinten érthető, ráadásul az első olyan emberrel, akivel nem csak egy sima egyéjszakás kalandot akartam együtt tölteni.

Egyszer már voltam abban a kis kocsmában, aminek a címe a szalvétán szerepelt, viszont nem nagyon emlékeztem rá. Ködös volt az egész, abban az időben jártam ott, miután összevesztünk anyával, de még nem költöztem el otthonról. Úgyhogy annyit tudtam, hogy egyszer már eszméletlenül berúgtam ott. Nem tűnt a legideálisabb helynek egy randihoz, ha továbbra is olyanok tanyáztak ott, amilyen én is voltam.

Úgyhogy elhatároztam, hogy megnézem magamnak a helyet, hátha változott azóta. Bár nem tudhattam, hogy te vagy Adam ajánlotta, de ha te voltál a ludas, és szörnyű állapotok uralkodtak, akkor még felhívhattam Adamet, hogy menjünk máshova...

Szóval odamentünk, és sokkal kulturáltabb volt, mint az emlékeimben. A kis zugkocsma tulaja felvásárolhatta az aprócska szomszédos telket, ledózeroltatta a korábban még ott álló apró, már düledező parasztházat, és egy sátorfóliával fedett, külső udvart adott a kocsmához. De a társaság is kulturáltabbnak tűnt, nem csak a hely. Fiatalok voltak, kábé velem egykorúak, és a beszélgetésekből elcsípett foszlányokból megtudtuk, hogy egy saroknyira volt az egyetemi könyvtár, ezért a régi lebuj az egyetemisták törzshelyévé vált.

Amiből úgy sejtettem, Adam ötlete volt, és nem hívtam fel.

Alig akart eltelni az idő szombat estig. De azért valahogy mégis eltelt. Csak szombaton közöltem veled, hogy nem akarom, hogy ott legyél. Teljesen lecsuffadtál tőle, pedig komolyan hálás voltam, amiért elindítottad ezt, de nem akartam, hogy még jobban beleavatkozz a dologba. Azt akartam, hogy Adam engem kedveljen meg, vagy ha nem, akkor az az én hibám legyen, és nem a tiéd.

Mindenáron velem akartál jönni. Belemásztál a táskámba meg minden, alig bírtalak beletuszkolni egy befőttesüvegbe, hogy ott maradj.

Aztán kinyaltam magam, és odamentem. Eleinte kicsit kínos volt, még mindig zavarban voltam a társaságában, de egy pohárka segített ezen, és nagyon jól éreztük magunkat. Szerencsére nem amolyan modern szórakozóhely volt, ahol bömböl a zene, és így a táncon kívül semmi értelmeset nem lehet csinálni, hanem csak valami halk muzsika szólt a hangszórókból, ami mellett kényelmesen lehetett beszélgetni.

Adam mesélt az iskoláról, webprogramozónak tanult, mesélt a családjáról, akik vidéken éltek. Én inkább csak hallgattam, az én munkámban nem volt semmi érdekes, és a családomról sem akartam beszélni. De imádtam a hangját hallgatni, szóval jó volt ez így is.

Aztán hajnalban indultunk haza. Lovagias akartam lenni, szóval felajánlottam, hogy hazakísérem, gyalog mentünk a kocsmától távolodva egyre csendesebb éjszakában, úgy félúttól kézenfogva az albérletéig.

Csókolóztunk az ajtóban. Észveszejtően finom ajkai voltak... Aztán behívott a lakásba, én meg még annyi pia után is elbizonytalanodtam.

Fogalmam sincs, hogyan jutottál el odáig. Hogy végig ott voltál-e valahol a ruháimban rejtőzve vagy komolyan átcaplattál az egész városon rovarként, és egyáltalán hogyan jutottál ki a befőttes üvegből... Úgy tettem, mint aki rosszul van, hogy egy kicsit félrefordulva hagytam, hogy bemássz a számba. Talán azért, mert nem akartam dönteni. Féltem, ha túl nyomulós vagyok, akkor az lesz a baj, ha meg nem, akkor az...

Csak meg akartam szabadulni a döntés felelősségétől. Te meg kisegítettél.

Mire kinyitottam a szemem, Adam alattam feküdt az ágyon. Aztán történt, aminek történnie kellett. Az volt életem legszebb éjszakája. Vagyis talán inkább reggele.

*

Reggel ijedten nyitom ki a szemem. Már szinte megint várom a fájdalmat, akkor is, ha tudom, hogy most nem fog jönni. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, és még fekve lassan megmozgatom minden porcikám, és örömmel veszem, hogy végre minden engedelmeskedik nekem. minden az én akaratom szerint történik.

Seth testét tudom irányítani.

Engedek egy kád forró vizet, és ledobálom a ruháimat. Az érzékeim is működnek. A forró víz kicsit pirosra perzseli Seth világos bőrét, de csak az első pár percben, aztán hozzászokik a teste, és már csak a homlokom gyöngyözik a melegtől. Csak akkor szállok ki, mikor már úgy érzem magam, mint egy abált szalonna.

Julia a szobában van, a ledobott szennyes ruhák már sehol. Nem használtam törölközőt, de nem zavartatom magam, ahogy meztelen a szekrény elé csattogok, hogy tiszta ruhát vegyek magamra.

- Neked is jó reggelt, édesem. Nem, nem álmodsz, ez a valóság – vetek rá egy vigyort, mielőtt magamra húznék egy boxert. - Ha már kigyönyörködted magad, felvihetnél. Beszélnivalóm van azzal a fehér köpenyes majommal.

- Melyikkel? – kérdezi még mindig zavartan.

- Ugyan, drágám, hiszen orvostanhallgató vagy, vagy mifene. Tuti nem ez az első gyönyörű emberi test, amit látsz. Szóval szájtátás helyett legyél szíves használni azt a borsónyi agyacskádat! Na vajon melyik majommal akarok beszélni?

Julia felhúzza az orrát, amin csak nevetni tudok. Viszont legalább nem kekeckedik tovább, hanem elindul, olyan gyorsan gyalogol, hogy majdnem fut, de engem ennyivel korántsem tud lerázni. Nem mintha nem akarnám, hogy lerázzon, csak előbb juttasson ki innen. De azért még nem feledkeztem meg arról, amit Samanthával kapcsolatban mondott, és keservesen meg fog fizetni érte.

Amint kinyílik a lift ajtaja, bosszantó bing-bong-al, amihez lehetetlen hozzászokni, előremegyek, és most én kísérlem meg lehagyni Juliát, de apró termete létére meglepően jól tartja az iramot, ahogy Dr. Cross irodájához tartok.

Nem foglalkozom vele, felőlem aztán végignézheti. Kopogás nélkül lököm be az arany táblás iroda ajtaját, de a küszöbön megtorpanok, hogy kiélvezzem az orvos félelmét. Már nyitná a száját, hogy letorkollja, aki csak így meg merészelte zavarni, de ahogy meglát, a torkán akad a szó, egy csapásra elsápad, és még a száját is elfelejti becsukni.

– Szóval, drágaságom. Mi is volt ez a tegnapi? – invitálom be magam, és levetem magam a vele szemben, a vendégei számára kihelyezett kényelmes bőrszékbe.

– Kísérlet – böki ki, és idegesen pattogtatja a tollát, amíg ki nem kapom a kezéből. Csak egy műanyag vacak, még csak meg sem kell erőltetnem magam, hogy kettétörjem, mielőtt visszaejteném az asztalára.

– És minden ostoba kísérletét ilyennek tervezi?

– Nem. Ez még egy bevezető, könnyed kísérlet volt.

– Akkor nem leszünk jóban, drágaság... - meredek rá fenyegetően, mire látom, hogy megemelkedik az ádámcsutkája, ahogy nagyot nyel. Nagyon szívesen megütném, de még kimerült vagyok a tegnapiak után, úgyhogy adok neki még egy esélyt. – Különben gyorsan így fogja végezni – bökök a ketté tört tollra, mielőtt kimennék.