Kicsoda Survy?

28.

– Megjöttem – jelenti be Julia, mintha nem lenne egyértelmű, ahogy belép az ajtón. Csak biccentek neki, ahogy leteszi a kávét a padra. Kíváncsi vagyok, mikor fog feltűnni neki... – De hiszen nem is vagy rossz formában! – mered a monitorra. Ezek szerint hallotta Seth utolsó megjegyzését.

– Hát igen. Hízelegj még egy kicsit, és még ágyba is viszlek, édes. Vagyis Julia – lihegem, és erősen megnyomom az utolsó szót. Megtörlöm a homlokom, vigyázva a kis kütyükre. Kezdek fáradni, de azért még bírom a futást, pedig talán már fél órája lehetek a gépen, vagy valamivel több. – Kedves, hogy elkottyantotta a nevét nekem is, virágszál. És nagyon remélem, nem azért maradt el vagy egy óráig, mert komolyan valami drogot is tett abba a kávéba.

– Nem tettem bele semmit – mered rám szúrós szemekkel, én meg kuncogni kezdek, de leállok, ahogy szúrni kezd tőle a mellkasom. Az egyik köpenyes int, hogy lassítsak, úgyhogy visszább veszek a tempóból. Úgy beszélni is könnyebb. – Csak elmentem a kedvenc kávézómba...

– Nyugi, majd visszaadom a testét, mire megissza. Én amúgy sem szeretem a kávét. Majd ha egyszer nekem is akarnál kedveskedni, inkább egy üveg whiskey-t csempéssz be, édes – vigyorgok rá, mire most ő az, aki int, hogy gyorsítsak. Megfeszítem magam, és a leggyorsabb iramra fogom ezt a löttyedt testet, amit csak ki lehet hozni belőle, Julia pedig a padra visszaülve figyel.

Pár perc múlva teljesen kifulladok, letépem az elektródákat, és lefekszem a padra, a fejem Julia ölébe téve, aki undorodva néz le rám, mintha még mindig egy bogár lennék, akit agyon akar nyomni.

– Nyugi, édes, a kufircot nem gondoltam komolyan. Túlságosan hasonlít Samanthára, nem tudok elvonatkoztatni tőle. Nekem pedig nincs anyakomplexusom.

Lehunyom a szemem, és oldalra fordulok, hogy az arcom a combjához szorítsam. Ő pedig nem lök el.

– Eddig csak az ő közelében fogott el ez a nyugalom. Az a nyugalom, hogy... hogy van valaki, aki még egy ilyen szörnyeteget is meg akar javítani. Ő mutatta meg, hogy nem vagyok menthetetlen. Annyi mindent megtanított nekem... amire a saját életemben senki nem vette a fáradtságot, mert különben nem itt tartanánk.

– Úgy beszélsz róla, mint Seth Adamről – állapítja meg, mire dühösen felpattanok, és ingerülten méregetem.

– Ugyan, édes! Ne mondj ilyen ostobaságokat – sziszegem fenyegetően, összeszorított fogakkal. – Samantha nevelt fel engem is. Gyakorlatilag az én anyám is. Seth szerelmes volt Adambe, de én úgy szeretem Samanthát, mint az anyámat. A kettő egyáltalán nem ugyanaz.

– De neked nem vérrokonod – billenti értetlenül oldalra a fejét.

– Attól még az anyámként tekintek rá. Sok mindent nem stimmel a fejemben, de azt a keveset, ami jól működik, ne akarja hibásnak látni! És ha ilyen hülyeségeket beszél neki... a legfájdalmasabb módon fogom megölni, amilyet el sem tud képzelni – vigyorogok el, mire a rémülettől tágra nyílik a szeme.

*

Ahogy meglátom Julia rémült ábrázatát meg a szellőző felé osonó rovart, elég gyorsan kitalálom, hogy mi történhetett.

– Survy... megígérted, hogy mellettem maradsz – mondom halkan, rémülten, hogy eltűnik a szellőző rácsai közé, és napokig elő se bújik, pedig nem is rám haragszik. Kelletlenül megtorpan, és visszasurran hozzám, elbújik a zsebemben. De legalább itt van, akkor is, ha duzzog, ami megnyugtat.

– Julia, ne haragudj rám, de... ha veszekedtetek, én látatlanban is neki adok igazat.