Bella Black élete (Remus Lupin Fanfiction) (Íródik)

Az alapítók ajándéka (71. fejezet)

Bella szemszöge:

-Maguk mit gondolnak? -tettem fel a kérdést az alapítóknak.
-Nos. Rendkívül bátran cselekedtél, mikor egymagad nekimentél a 200 halálfalónak.- szólt Griffendél.
-Megígértem Sophiának, és Johannának, hogy megvédem az iskolát. És én tartom a szavam.
-Ez az új személyiség, amit létrehoztál, igencsak ravasz húzás volt. Mint egy igazi aranyvérű kisasszony! -emelte ki az őt érdeklő részt Mardekár.
-Szerintem roppant felelőtlen volt, könnyen meg is halhattál volna. -aggodalmaskodott Hugrabug.
-Ugyan már, Helga. Ez a gyermek rengetegre képes. Sőt, én azt javasolnám, hogy lassan meg is mutathatjuk neki azt, amiről beszéltünk. -dicsért meg a maga módján Hollóháti.
-Úgy gondolod hogy elég erős lenne hozzá? -tűnődött Griffendél.
-Szerintem igen. És ha nem is érzi még idejét, az elméleti részt akkor is megtanulhatja.- vett a védelmébe Mardekár.
-Nem értelek titeket. Miért akarjátok azt a felelősséget, ami azzal jár, rárakni egy gyermek vállára? -bizonytalankodott Hugrabug.
-Mert ő már nem gyerek. Legalább félig erre tette az életét, és ha így döntött, akkor nincs jogunk megvonni tőle a tudást. - állt ki mellettem Griffendél.
-A tudás pedig mindenkinek jár. Ez a nő pedig minél erősebb, annál jobb. És már így is túl sokat tud, szóval legalább meg tudja védeni az információit. - óvott Mardekár is. Hollóhát pedig nem is habozott, hanem cselekedett. A festménye egyik oldala elvált a faltól, így felfedve egy üreg sarkát. Ezek után a a többi festmény sem vacillált, mind oldalra fordult. Mögötte egy hasadék volt, melybe egy kisgyermek is elfért volna. Viszont csak egyetlen tárgy volt benne. Egy könyv.
-Gyerünk gyermek! Tanulj!- szólt Hugrabug. Én a kezembe vettem, mire a képek visszazáródtak az eredeti helyükre. Nem mertem elolvasni, pedig már furdalt a kíváncsiság. Végül elszántam magam, és rápillantottam. Ismerős volt a borítója. És mikor a szemem a címre tévedt, szerintem kihagyott egyet a szívem.

Ez a világ legkeresettebb könyve, melyből minden példány megsemmisült.

Majd éreztem, ahogy eldőlök, fejem a szőnyegre esett. Elájultam.

Remus szemszöge:

A könyvtárban voltam, a házimat írtam. De már mindegyikkel készen voltam, ezért visszaindultam klubhelyiségbe.
-Remus!-kiáltott fel Lily, mikor beléptem a klubhelyiségbe. -Bella veled volt?
-Nem. Már vagy öt órája nem láttam. -gondolkoztam el.
-Az a baj, hogy mi se!- aggódott Alice.
-Komolyan Evans? És te is Fortescue?- csatlakozott be a társalgásba Sirius. -Mi bajotok van? Hirtelen miért akartok Bella minden lépéséről tudni? Várjatok!- tette fel a kezét. -Azért, mert azt hiszitek, hogy akkor kontrollálhatjátok, ezáltal pedig megakadályozhatjátok, hogy újra bajba keveredjen. -döbbenet. Ennyi hozzáfűznivalóm van.
-Honnan...?-értetlenkedett Hanna. -Csak nem megtanultál legilimentálni? -faggatta gorombán.
-Csak közlöm, hogy nem fog sikerülni. Bella már nagylány, tud magára vigyázni. -próbálta őket eltántorítani Sirius.
-Ja, tudjuk hogy Bellácska tökéletes!- szúrt oda röhögve Macdonald, miközben elhaladt mellettünk.
-Most mit húzzátok a szátokat? -fordult újra a többi lány felé Tapmancs.-Komolyan az a kép van meg Belláról, hogy ő mindig is... ilyen volt? -Lily piros arccal bólintott. -Akkor sajnos össze kell törnöm ezt az illúziót. Bella is volt életvidám gyerek, barátokkal. Csak egy-két dolog, tényező, illetve esemény miatt lett ilyen. Többek közt a Black-ek nevelésének köszönhetően.-magyarázta.
-Na, és te mikor tanultál meg ilyen jól fogalmazni? Mert mikor utoljára beszéltünk, még egy agyatlan tuskó voltál. -sértegette Hanna.
-Tudod Potter, egy embernek több arca van. Az ideges, a boldog, a kedves, az életvidám, a nyugodt, az okos, és a többi. És én most a tűrőképességem határán vagyok. És az is biztos, hogy így nem mesélek nektek semmit. Pedig akartam. -mondta Sirius, majd megfordult, és elindult fölfele.
-Nem! -szólt utána Lily. -Sirius, kérlek maradj! Hanna nem úgy gondolta! Kérlek mesélj még nekünk a gyerekkorotokról!- győzködte.
-Ezek után? -nevetett fel keserűen. -Bármit mondok, abban fogtok kivetnivalót találni. Meg ha érdekel, kérdezzétek meg Bellát.
-De ő nem mond semmit! -esett kétségbe Lily. -Akkor csak azt válaszold meg, hogy honnan vagy ezekbe ilyen biztos! Kérlek!
-Közelről végignéztem. Kétszer is. Egyszer egy Bella által utált ember, egyszer pedig egy szerette próbálta meg. Egyiküknek sem sikerült. És egyszer én is megkíséreltem. Majdnem ott lett vége a köztünk lévő köteléknek, pedig akkor még a mostaninál is erősebb volt. -suttogta. -Ő egy szabad lélek! Ne próbáljátok folyton ellenőrizni, mert akkor még kevesebbet fog elárulni magáról, mert tudni fogja, hogy mennyire görcsösen kapaszkodtok egy-egy információba. Tényleg. Nem éri meg. -bizonygatta.
-Elhisszük!- mosolygott rá Marlene a Black- fiúra.
-És... milyen volt Bella amikor más volt? -tudakolózott óvatosan Alice.
-Életvidám. És ártatlan. -kutatott az emlékeiben Sirius.
-Ezt hogy érted? -húzta fel kérdőn a szemöldökét Hanna. Talán ő is kicsit sokat van Bellával...
-Hát... Kezdjük ott, hogy Bella jó ember, csak...- itt éles taps hallatszódott a hátunk mögött, mire mindannyian odakaptuk a fejünket.
-És itt vége a mesedélutánnak! - jelentette ki Bella. -Komolyan Sirius? -mostanában mintha nem becézné. -Két órával tovább vagyok el, és elmeséled a fél életem? -rótta meg. Nem tudtam hogy viccel e, vagy komolyan dühös. Nála szinte lehetetlen eldönteni az érzelmeket. -Mesélj inkább a sajátodról!
-Tehetek én róla, hogy ezeket a bájos hölgyeket a te életed érdekli? -tért vissza a megszokott stílusához Tapmancs.
-Igen! Mert te kelted fel a figyelmüket azzal, hogy sületlenségeket hordasz össze, így izgalmasabbnak leírva az életem.
-Mióta állsz ott? -csodálkoztam.
-Pont elég ideje ahhoz, hogy ha ártó szándékkal jöttem volna, már mind halottak lennétek. -felelt ködösen, miközben odaült mellém, kezét az enyémre tette, miután megbizonyosodott, hogy a többieknek nem tűnne fel.
-És merre jártál? -és Peter-nek volt pofája megkérdezni Sirius monológja után. Hihetetlen!
-Tanultam. -mondta gondolkodás nélkül, miközben a szeme vizslatóan Marlene-re villant.
-És hol? Remus azt mondta, hogy nem voltál a könyvtárban. -kutakodott Lily.
-Nem csak a könyvtárban lehet tanulni, hanem bárhol. Például ha megtámad valaki, a legyőzésével tapasztalati tudást gyűjtök. És mielőtt kérdeznétek, nem, nem támadott meg senki.- védekezett azonnal.
-Hogy értetted azt, hogy Sirius érdekesebbnek meséli el az életed, mint amilyen?- kérdezte Hanna.
-Átlagos életem volt, aranyvérű mércével mérve. Mindig is tudtam hogy boszorkány vagyok, és azt tanították, hogy jobb vagyok mint a többiek. Még a többi arisztokratánál is. Mert Black vagyok, a Black-ek pedig a legnemesebb, leggazdagabb, legősibb aranyvérűek. Mindig is úgy voltam nevelve, hogy egyszer kijelölnek nekem egy férjet, akihez hozzámegyek, és megcsinálom amit mond. Folyton tanítottak, különóráim voltak, etikett, nyelvek, divat, családfák, és minden amit egy 11 éves aranyvérű gyereknek tudni kell. Szóval az első öt év tananyaga. Mindig úgy beszéltek rólam, mint aki híres lesz, hatalmas, erős, és mardekáros. Mert Black vagyok. Mindig azt szajkózták, hogy el kell rejtenem az érzelmeimet, különben eltaposnak. Annyi volt a feladatom, hogy tökéletes legyek. Szóval összefoglalva, a 11. életévemig az volt a célom, hogy túléljek, és utána elmenjek a Roxfortba, ahol sokkal szabadabb lehetek majd, mint a családi házban. Kb. ennyi volt a gyerekkorom. -foglalta össze tömören.
-És akkor hogyhogy soha nem lettetek olyanok, mint pl. Bellatrix? -gondolkozott Marlene.
-Ne! Hidd el, Bellatrixnak is megvannak az okai, hogy mitől őrült meg. És csak részben az ő hibája. -komorodott el a barátnőm még az addiginál is jobban.
-Miről beszélsz? Bellatrix mindig is olyan őrült volt, mint most. - méltatlankodott Tapmancs.
-Ez nem igaz. Trixinek is volt gyerekkora. Nem is akármilyen, pont azért kattant be. -mormogta.
-Na jó! Miről nem tudok? -kérte számon Sirius.
-Attól még hogy ikrek vagyunk, van olyan hogy saját gondolat, és emlék. Ezen gondolkozz el, légy szíves. -kérte Bella, majd megsimította a kezem, és felállt, hogy elinduljon a szobánk felé.
-És csak úgy itt hagysz minket? -elégedetlenkedett Ágas, aki eddig szokatlanul nagy csendben volt. Ajajj... -Hova mész?
-Ma vacsoránál derül ki a nyilvánosság számára, hogy repülök e a suliból. És van egy olyan sejtésem, hogy ki fognak hívni, tehát jól kell kinéznem! -kacsintott, majd elsietett.
-Basszus! -vágta homlokon magát Marlene. -Arra nem is gondoltunk, hogy sokszoros szabályszegés miatt kirúghatják, vagy mert felelőtlen volt, vagy hogy bement az erdőbe.
-Nem akarom hogy ő is elmenjen! -nyöszörgött Lily.
-Ha elbocsájtják, akkor megyünk vele! -harciaskodott Hanna.

-Egy kis  csendet szeretnék kérni! -tapsolt Dumbledore vacsoránál. Két másodpercen belül síri csend lett. -Ha jól gondolom, mindannyian értesültetek a hétfő hajnali eseményekről, ha más nem, akkor a pletykákból! -hunyorgott barátságosan. -Szeretném elmondani azért jómagam is, hogy biztos az igazságot tudjátok. Hétfő éjszaka a halálfalók betörtek a Tiltott Rengeteg területére, egy bizonytalanabb ponton. Természetesen a problémát mát orvosoltuk. És egy diák szervezte meg  a védelmi rendszert, mert én sajnos nem tartózkodtam az iskolába. Sokáig tanakodtunk, hogy mi legyen eme diák sorsa, mert többszörösen megszegte a házirendet, többek között a takarodót, és a Tiltott Rengeteg kerülését. Ott harcolt Iwla mellett, a halálfalókkal szemben, ahol ketten támadtak kétszáz másikra. Ez roppant bátor, illetve vakmerő tett volt. Végül a mélyen tisztelt tanári kar arra a döntésre jutott, hogy a diákot nem tanácsolják el, sőt... Ms. Izabella Black, kérem fáradjon ide! -a barátnőm felállt, és királynői tartással kivonult az igazgatóhoz. -Maga nagyon bátor, és felelősségteljes  volt az ostrom éjszakáján. Köszönjük amit az iskoláért tett! A cselekedetei miatt 200 pontot ítélünk a Griffendélnek, és maga ma, 1973. november 7.-én, a birtokában  tudhatja az Önzetlenül az iskoláért díjat. -egy pillanatig mindenki néma csendben dolgozta fel a történéseket, majd mintha ágyú robbant volna. A Griffendél asztalánál volt a leghangosabb a tombolás, de a Hugrabugnál és a Hollóhátnál sem volt semmi. Még a Mardekárosok is udvariasan tapsoltak. Nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről.