Bella Black élete (Remus Lupin Fanfiction) (Íródik)

A megérzések fejlettsége (87. fejezet)

Lily szemszöge: 


Már több mint egy hete volt az a borzalmas reggel, mikor a tavon ébredtem. Ma október 31.-e van, este 11 óra. Pizsipartizunk a lányokkal. Nagyon jól érezzük magunkat, bebugyolálva, kényelmes utcai ruhában, vajsört iszogatva. Eddig már háromszor oda-vissza kipletykáltunk mindent, meglepő hogy Marlene és Bella hány száz féle pletykát ismer. 
-Lányok, nekem már nagyon mennem kéne. Nektek pedig nem ártana aludni, mert fáradtak lesztek holnap.-tápászkodott fel Bella. 
-Nemár, maradj még! -kérte Hanna. 
-De...-tiltakozott a Black lány. 
-Vagy tudjátok mit? Menjünk el sétálni! -ajánlottam, másik három szobatársnőm pedig lelkesen kapott az ötleten, és már húzták is a kabátjaikat, mert hidegek az októberi éjszakák a folyosókon.  
-Én tudom Lils, hogy a jó kislányok olyan rossz kislányok akik még nem buktak le, de ez szerintem kicsit túlzás.  -habozott. 
-Naa, gyere, jó lesz!- győzködte Marlene is. Bella  arckifejezése nem volt túl meggyőzött, de azért magára kapta a kabátját és követni kezdett minket. Halkan, lopakodva settenkedtünk lefelé, tudva hogy ha elkapnak, akkor gáz van, de pont ettől vált olyan izgalmassá. Már a Bejárati Csarnokban jártunk, a konyha felé terveztünk továbbmenni, mikor megpillantottam egy kis fénysugarat, ami beszűrődött a hatalmas kétszárnyú ajtó alatt, és csillapíthatatlan vágy lett rajtam úrrá a természet felé, hogy kimenjünk a friss levegőre. 
-Nem akartok kimenni? -ragadtam meg Alice karját, hogy megállítsam. 
-De! -Lelkesedett be a Fortescue lány. 
-Az már tényleg nem jó ötlet, ki tudja milyen veszélyek leselkednek kint öt szép, fiatal hölgyre.- akart eltántorítani Bella. 
-Ne már! Csak nem félsz a sötétben? -nevettem fel, elképzelve ezt az abszurditást. 
-Túlságosan szeretem a csillagokat ahhoz, hogy féljek az éjszakától. -mosolyodott el.
-Akkor? -itt már Hanna is kíváncsi lett. 
-Telihold van. -mondott ennyit, de nekem nem esett le, hogy mire akar célozni. 
-Na és? 
-A telihold a vérfarkasok ideje. -mormogta.
-Mit tudsz? -kapta fel a fejét Lena. -Van valaki a Roxfortban? 
-Nem hiszem, de nem túl jó ötlet...- de én már nem figyeltem rá, kinyitottam az ajtót, pont hogy átférjünk és kisétáltam az éjszakába. A többiek pedig követtek. 
-Persze, minek is jártatom a számat, de jó hogy figyeltek rám... -motyogta, de azért jött velünk.
-Na. Nyugi Bells, nem lesz gáz. De ha mégis... Akkor te majd megvédesz minket, úgyis évek óra erre gyakorolsz és vérprofi vagy.-puhította Hanna. Hát... Ez sem jött össze. 

A kviddicspálya körül jártunk, boldogan beszélgettünk, a friss levegő tényleg jót tett. Aztán egy hideg fuvallat futott végig az -amúgy kellemesen langyos, októberhez képest meleg - estén. Mindannyian elhallgattunk egy pillanatra és hiába próbáltunk visszatérni a beszélgetés fonalához, elfogott egy rossz előérzet. 
-Ti is azt érzitek, hogy baj fog történni? -suttogtam megrémülve, tudatomba pedig bekúszott Bella hangja, ahogy azt mondta, hogy a "telihold a vérfarkasok ideje". 
-Miért, te is? -kérdezett vissza Alice hisztérikusan. 
-Nekem elég fejlettek az intuícióim, szoktam fejleszteni őket. -kezdte Bella és már vártam, hogy kioktasson minket, hogy ő semmi rosszat nem érez, de ekkor folytatta. -Mit gondolsz, miért tiltakoztam az ellen, hogy sétáljunk, vagy kijöjjünk a birtokra? Mert már akkor rossz előérzetem volt! -Na basszus...
-Akkor nagyon jók  a megérzéseid, ha már a szobából érezted azt, amit mi most.- elmélkedett Lena. 
-Marlene Sarah McKinnon! Nagyra értékelem a csodálatod, de ez most nem a megfelelő időpont arra, hogy az intuícióim erősségét tárgyaljuk ki. -hadarta Bells kicsit sem egoistán. 
-Miért... Te mire gondolsz, mi lesz itt? -akadt el Hanna hangja a mondat elején. 
-Már mondtam, hogy a telihold a vérfarkasok ideje, köszönöm hogy figyeltetek rám. 
-Arra célzol, hogy jön egy vérfarkas és darabokra tép minket? -nyeltem egy nagyot. 
-Arra célzok, hogy jön egy vérfarkas, aki darabokra akar tépni minket. -ismételte meg a mondatom.  -De nem lesz baj, ne aggódjatok. Viszont ha valaki elveszti valamelyik végtagját, az nem az én felelősségem. -Kezdek rájönni, hogy sose fogom őt kiismerni, se megérteni. De azért mindig szerepelni fog az első öt barátnőm között, bármennyit veszekszünk is. 
-Na jó...- vett mély levegőt. -Csináltam már ilyet, szóval ne aggódjatok miattam. -kezdte az okításunkat. 
-Mit? Etetted már meg magad vérfarkassal? -vágott a mondatába Alice egyre hisztérikusabban.
-Nem. Harcoltam már vérfarkassal. Nem nagy dolog. Bár akkor mindig egyedül voltam, nem volt körülöttem több ember, aki megsérülhetne. Jó, mindegy, így is megoldjuk. De ezúttal tényleg az legyen amit én mondok. Szóval amint ideér, ti szép lassan elkezdetek hátrálni, ő pedig bejön velem az erdőbe, ott lerendezzük, mivel állatokra nem veszélyes. Világos? -érdeklődött. Mi bólogattunk, ő pedig jelentőségteljesen bámult ránk. Ez kb. olyan volt, hogy "Ha nem az lesz amit mondok, akkor én foglak darabokra szaggatni titeket és mellettem a vérfarkas aranyos kutyuska lesz." Biztató, mit ne mondjak. -Légyszi ezt vigyétek fel magatokkal a szobába, reggel érte megyek. Nem lesz baj.- Nyugtatott minket, pedig ő ment harcba. -Erre nagyon figyelj Lena. Bízom benned. De ez a táska az életemet jelenti, a túlélésemet. Nem túlzok. -Adta Marlene kezébe a táskát és rájöttem hogy még sosem láttam a táskája nélkül, mégis eddig sosem gyanakodtam arra, hogy az a táska nem csak egy átlagos használati tárgy. 
-Amúgy miért nem kezdünk el visszafelé futni? -akadtam fent egy részleten. 
-Azért, mert esélyed sincs lefutni egy vérfarkast, így pedig legalább nyugodtan fel tudunk készülni arra, hogy támadni fog és megtervezhetjük a védekezést. Kiszolgáltatottabb vagy, ha menekülsz, mintha szemben állnál az ellenféllel. -magyarázta. Nos, ő egy igazi stratéga. 
-És most? -suttogta Alice. 
-Most megvárjuk, tekintvén hogy egy percen belül itt van. -válaszolt még mindig halálos nyugalommal Bella. 
-Hányszor harcoltál vérfarkassal? -érdeklődött Hanna hidegvérűen. Ő teljesen bízott legjobb barátnője képességeiben. 
-Háromszor nyáron, meg előtte egyszer. Asszem másodikban. 15 másodperc és itt van. -fordult el az erdő irányába, feltételezem arról fog jönni a farkas. -Nem ijedtek meg, nem fagytok le, nem hívjátok fel magatokra a figyelmet, nem szóltok senkinek, szépen visszamentek a szobába. Vigyázzatok a táskámra.- Figyelmeztetett még utoljára, ekkorra pedig én is meghallottam a földön a halk dobogást. Itt van. Bella még behunyta a szemét egy másodpercre, majd mikor kinyitotta, elkezdett átváltozni. Egy tizedmásodperc alatt egy kifejlett hipogriff állt előttünk, aki nekiment a szintén kifejlett vérfarkasnak és az erdő felé kezdte terelni, taszigálni. Jézus úr Istenem. Csak lefagyva bámultunk utánuk, fogalmunk sem volt, mit kéne ilyen esetben tenni. Az egyik legjobb barátnőnk, akit lassan öt éve ismerünk a szemünk láttára változott át állattá. Szó szerint. Szerintem sokkot kaptunk. 
-Na! Indulás befelé! Kitudja meddig köti le a vérfarkast! -tért magához Lena, majd egy nagyot lökött a lefagyott Fortescue lányon és elkezdett minket a kastély felé terelni. 
-Te tudtad? -akadt ki még jobban Hanna. 
-Nem. De belőle még ennél komolyabb dolgokat is kinézek, mint az illegális animágia. -susogta Lena. Majd minden összebeszélés nélkül rohanni kezdtünk a kastélyig, onnan pedig a szobába. Nagyon komolyan hajtott minket az adrenalin. A szobában kifulladva rogyunk az ágyunkra, percekig csak pihegtünk. Mikor a légzésünk egyenletesebb lett, körbeültünk, hogy megbeszéljük, ez mi volt. 
-Szerintetek mióta lehet animágus? -kérdeztem, mert ahogy csillapodott a sokk, az agyam elkezdte a különböző teóriákat gyártani. 
-Már nagyon régóta. Olyan ösztönösen alakult át, az arcán egy csepp fájdalom sem volt, pedig az az első hónapban még jellemző. A lába sem bicsaklott meg, teljesen természetesen mozgott és úgy viselkedett mint egy hipogriff. Ha nem látom az átváltozást, meg nem mondanám hogy animágus. -gondolkozott Lena. 
-Te ezeket honnan tudod? -faggatózott Alice. 
-Egyszer én is meg szeretném próbálni, legális keretek között. -vont vállat Lena. -Amúgy biztos nem regisztráltatta be magát az elmúlt időkben? 
-Biztos hogy nem. Azzal hatalmas port kavart volna, minden újság írt volna róla, hogy a "15 éves csodagyerek". Meg gondoljatok bele. Az mennyire nem Bellás ha beíratja magát? Ráadásul hatalmas hátrány ha számítanak rá, hogy átváltozik. 1000% hogy ha ez kiderül akkor megy az Azkabanba. -magyarázta Hanna. 
-Hihetetlen... -morogta Alice. 
-Ebből viszont jön az az aggasztó kérdés, hogy... Vajon a többi Tekergő is animágus-e? Vagy egyáltalán tudják? -aggodalmaskodott a Potter lány. 
-Nem hiszem. Csak Bella akkora csodagyerek hogy ezt megtanulja 15 éves korára. -vélekedtem. 
-Szerintem a Tekergők többi tagja is átlag feletti tehetséggel van megáldva, csak ezt a csínyekre használják. -vetett ellen Lena. 
-Én megölöm Jamest ha animágus és titkolja előlem. -kiáltott fel Hanna. -Sőt! Megyek, megkérdezem! Most!- Pattant fel és csak Lena jó reflexeinek köszönhetően nem sétált ki a szobából. 
-Megőrültél? Az éjszaka közepe van, vagy alszanak, vagy nincsenek a szobába.-sziszegte Lena.
-Jó, bocs. Igazad van. -motyogta Hanna. 
-Meg amúgy is, ha nem tudják és odaállítasz úgy, hogy "ti is illegális animágusok vagytok" akkor teljesen hülyének néznek és valószínűleg rájönnek hogy ki miatt "is", akkor pedig Bella lenyakaz.-próbálta ésszerűen visszatartani Alice is. 
-Jó... Ez is igaz. 
-Kérdezd meg esetleg Bellát reggel. Úgyis beszédünk van vele. -javasolta Alice.
-Fölösleges. Pont úgy hazudik, mint a vízfolyás. Azt hitet el velünk amit akar. -legyintett Hanna. 
-Te ezt ennyire hidegvérrel tudod kezelni? -lepődtem meg. 
-Ez egy nyílt titok a közeli ismerősei számára. Szerintem aludjunk, mert holnap suli. Jó éjt!- mászott be az ágyába. Mi is ezt tettük és bármennyire is azt hittem, hogy nem fogok tudni aludni, azonnal elnyomott az álom. 


Bella szemszöge: 


-Hogy mit csináltam? -akadt ki Remy. 
-Ne aggódj, semmi különöset! 
-Semmi különös? Szerinted az, hogy majdnem megöltem a barátnőmet és a legjobb barátnőit a semmi különös kategóriába tartozik? Ráadásul még most is kiabálok veled. De nekem valahogy teljesen az az érzésem volt, hogy csak álmodom. De ezek szerint nem...- rogyott le a gyengélkedőbeli ágyára. Én rövid habozás után, (nem vagyok túl jó az emberi kommunikációban), odaültem mellé, majd átkaroltam, nem engedve neki hogy elhúzódjon. Pedig nagyon próbált, fejébe vette, hogy meg kell védenie engem magától. Én viszont úgy kapaszkodtam bele, hogy semmi esélye sem volt lefejteni magáról. 
-Bells... -kezdte, a gondolataiból pedig sugárzott hogy szakítani akar, hogy engem biztonságban tudjon(?). Ennek semmi értelme. -Szerintem...
-Na jó Lupin! -vágtam a mondatába. -Szeretjük egymást. Ugye? -bólintott. -Akkor nem értem, hogy mi a fenéért gondolod azt, hogy nekem jobb lenne nélküled. Ez hülyeség, belepusztulnék abba, ha nem ölelhetnélek meg, nem csókolhatnálak meg, nem lennél a barátom. Szóval ezt kérlek most felejtsd el. Nekem tökéletes melletted. Akkor szólj, ha már neked nem jó mellettem.
-Igazad van. -mondta.  
-Most őszinte legyek, vagy  kedves?- nevettem el magam és sikerült az ő arcára is mosolyt csalnom. 
-Legyél őszinte. -nézett rám. 
-Tudom  hogy igazam van.- nevettem el magam. -Na megyek, magyarázattal tartozom a lányoknak, illetve náluk van a táskám. -komolyodtam el. 
-Egy picikét még maradj. -kérte, és már ő húzott minél szorosabban magához és én bólintottam beleegyezően. -Ugye sehol sem sérültél meg éjjel? -aggodalmaskodott. 
-Meg tudom magam védeni, nyugi. Te határozottan barátságos vérfarkas vagy Remy, még verekedés közben is. -nyugtattam, ő viszont azonnal megdermedt. 
-Verekedtél már más vérfarkasokkal is? -gondolt bele. 
-Ja, nyáron az volt a laza levezető az olyan alkalmak után, amikor úgy szárnyaltam át a fizikai és mentális határaim fölött, ahogy annak rendje és módja. -mondtam teljesen komolyan, de elrejtettem egy kis mosolyt a szám sarkában. 
-Most nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszélsz-e, vagy sem. De azt hiszem jobb is így. -majd jóval halkabb hangon folytatta. -Tudod Bella te vagy az egyetlen ember, aki ilyen hamar tud lenyugtatni egy ilyen önbizalomhiánynál. Mondjuk ugyanilyen gyorsan viszed fel a pulzusom kétszázra, szóval ennek is megvan a... a hátránya. -merengett el egy pillanatra, majd megcsókolt, utána pedig elengedett egy "ha most nem mész, akkor egész nap itt maradsz mozdulattal." Én felálltam, elsétáltam az ajtóig, küldtem neki egy puszit, majd megszólaltam. 
-Tudod, egy nőnek két fontos szerepe van egy férfi életében. Nyugtassa mikor ideges és idegesítse mikor nyugodt. Majd még jövök. Puszi!- majd már kint is voltam. 

Lily szemszöge:

-Légy üdvözölve szerény lakosztályunkban, Izabella Walburga Black! -suttogta rekedt hangon Marlene, aki a színészkedés kedvéért még gyertyát is gyújtott.
-Ja, köszönöm meg minden. Hol a táskám? -türelmetlenkedett. 
-Csak türelem Izabella, előbb beszélgetünk.- intette le Lena. 
-Hol a táskám? -kérdezett vissza Bella. 
-Majd utána. -szabta meg a köztünk előre megbeszélt feltételeket Lena. Bella, aki már leült a földre, egy fura bukfenc szerűséggel fél másodperc alatt leterítette Marlenét és a földhöz szorította. 
-Hol a táskám?- sziszegte a Black lány. 
-Nyugi már ember, a párnám alatt. -rémült meg egy pillanatra Lena is. Bella azonnal odasietett, kikapta a párna alól és rögtön belenyúlt, hogy ellenőrizzen benne valamit, majd megnyugodva visszaült a körünkbe. 
-Na, miről akartatok beszélgetni? -érdeklődött Bella úgy, mintha mi sem történt volna. 
-Hát eredetileg az illegális animágiádról, de most már a táskára is kíváncsiak vagyunk. -felelt neki Hanna. 
-Mióta vagy animágus? -hajolt előre Alice. Bella egy pillanatig mérlegelt, hogy mit mondjon, majd kinyögte a (szerintem) igaz választ. 
-10 éves voltam amikor először átváltoztam. 
-Hogy... Hogy mennyi? -hűlt el Lena arca, aki eddig a haja igazgatásával volt elfoglalva.- De...De az animágia elsajátításához évek kellenek.- motyogta. Bella csak vállat vont. 
-És mi a legnagyobb félelmed? -érdeklődött Hanna. 
-Nem értem hogy ez hogy jön ide... De... A csend. -suttogta az utolsó szót. Szerintem ezt még soha nem mondta senkinek. Az, hogy ezt megosztotta velünk... -Ez egy mumusnál úgy jelentkezik, mint a dementorok hatása. Mintha az összes melegség és hang megszűnne létezni és csak az üresség maradna. -magyarázta. 
-De akkor ez... Olyan belső csend. Nem? -kérdezte Hanna fájdalmasan. 
-Igen. Nekem mindig pörögnek a gondolataim, egyszerre hatfelé figyelek és ha... megállnak a gondolataim... Akkor az azt jelenti, hogy hatalmas tragédia történt. Eddig kettőször fordult elő szerintem. Mindkettőnél összeomlottam. A csend... Egy hatalmas kifejezőeszköz. -Még sosem láttam ilyen szétszórtnak. Valószínűleg az váltotta ki belőle, hogy a legnagyobb félelméről beszélt. 
-Igazából azért kérdeztem a legnagyobb félelmes dolgot, mert arra gondoltam, hogy neked az, hogy animágia miatt az Azkabanba kerülsz. Megint megleptél.- mondta Hanna. Bella csak vállat vont, és öt év ismeretség után ekkor láttam először félénknek a lányt. 
-Hogyha egyszer az Azkabanba kerülök, akkor nem hiszem hogy az animágia miatt. Tettem én már rosszabb dolgokat is. Amúgy meg... 15 perc alatt már fogalmuk sem lenne hogy ki volt abban a cellában, miért, és hova tűnt. Összesen 15 perc alatt meglépnék, és kitörölném mindenki emlékezetét. Na de!- csapta össze a tenyerét. -Fogalmam sincs ki a vérfarkas, tegnap azzal voltam elfoglalva, hogy túléljük. De menjünk órára, el fogunk késni. Én még megnézem a fiúkat, gyógynövénytanon találkozunk! -intett, majd kisétált. Teljesen elterelte a gondolatmenetünket, elfelejtettük megkérdezni a Tekergők animágusságát. Majd észbe kaptunk, hogy tényleg sietni kéne, gyorsan a helyükre dobáltuk a dolgokat, majd siettünk az üvegházakhoz. Érdekes módon a Tekergők Remus nélkül, de Bellával kiegészülve hamarabb voltak ott, pedig meg mernék esküdni, hogy a klubhelyiségben még mögöttünk voltak, és mi még így is rövidítettünk.