Bella Black élete (Remus Lupin Fanfiction) (Íródik)

Lelkizések- nem először, és nem is utoljára (27. fejezet)

Bella szemszöge:

Hihetetlen, hogy repül az idő! Már megint egy hónapot kihagytam. Pedig megígértem valakinek, akitől a naplót kaptam, hogy legkésőbb akkor, amikor a Roxfortba jövök elkezdem írni. Én pedig betartom a szavam! Igazából azért beszéltük meg, hogy végig írni fogom, hogy a hetedik évünk után az az illető is megismerje a sulit, ha már nem járhat ide. De a naplóm soha nem fog odakerülni hozzá.
-Kihez?-tolakodott be a képbe James Potter.
-Hallottál már olyanról hogy magánélet?-érdeklődtem dühösen.
-Igen. Általában a húgom szokta ezt üvölteni mikor bemegyek kopogás nélkül a szobájába.-vigyorgott rám. Apropó, Hanna. Vele rendszeresen tartom a kapcsolatot. Igazából kb. minden este leírjuk a távpergamenre milyen napunk volt.
-De Bells. Azt vágod hogy a legjobb barátaid vagyunk, akiknek bármit elmondhatsz?-kérdezte. Csak akkor szoktak Bells-nek hívni, ha ilyen vagy hasonló téma van.
-Tudom Jamie. Csak ez egy olyan téma, amiről szerintem akkor se tudnánk beszélni, ha akarnánk. -suttogtam.
-Ha abban nem vagy teljesen biztos, hogy, megbízhatóak vagyunk, akkor közlöm, hogy olyan titkok vannak nekünk egymásról, amiért lazán Azkabanba kerülhetnénk.- bizonygatta.
-Jamie! Bízunk benned. Mellékesen megjegyzem, hogy amiatt a titok miatt csak én kerülhetek Azkabanba. Csak... Minket születésünk óta úgy neveltek, hogy magunkon kívül ne bízzunk senkiben sem. -Magyaráztam.
-Értem én Hugesz.-Zárta le a lelkizést.

-Biztos hogy ezt így kell készíteni?-kételkedett Peter.
-Nem. Szerinted? Így csinálnám ha nem így kéne?-forgattam a szemem.
-Amúgy Pete te nyugodt lehetsz. Ezt mi fogjuk meginni!-szólalt fel fogadott bátyám is.
-És akkor én nem bízom bennetek?-Emlékeztettem néhány órával korábbi beszélgetésünkre.
-Kuss már! Hagyjátok már, hogy nyugodtan csinálhassa! Ezen múlik az életünk!-csattant fel Sir is.
-Ez egyre jobb!- Tudniillik, épp a bájitalt csináltam, mivelhogy ma telihold van. (Megint). Konkrétan ugráltak örömükbe, hogy 1 hónap után kiköphették a mandragóra levelet. De én is csodálom a kitartásukat. Nekem egyszer újra kellett kezdenem, mert nem bírtam tovább.
-Nagyon jól haladtok fiúk! Becsléseim szerint Remus szülinapjáig meglesz.-Dicsértem meg őket.
-Akkor megvan neki a tökéletes ajándék!-öklözött a levegőbe Sir. (Elégedettségében.) Ő már ismer annyira, hogy tudja hogy nálam a "becsléseim szerint" annyit jelent, hogy 99.9% esély van rá.
-Neked is elsőre sikerült ez a mandragóra-leveles-izé, ugye?-Kérdezett rá Jamie. Nemár, nem akartam bevallani. Viszont csak akkor hazudok, ha muszáj, (Alexa White, sárkányok, Roxfort előtti életünk...),így hát elmondtam.
-Hátöhm... Én a hónap felénél nem bírtam tovább... Így kiköptem...- Vallotam.
-Tényleg?
-Aham.-és itt le is zártuk.
Órákkal később készen is lett a "kicsit se bonyolult" animágus bájital, benne a nyállal átitatott mandragóra levelekkel.

Késő van már, estefele. 9 óra. 10-kor van takarodó. Bár az elsősök közül sokan már 9-kor alszanak. Na, én pont nem vagyok köztük. Január 14.-e óta nem tudok 2 óránál többet aludni. Rohadt fura, mert ha mondjuk elalszok kereken 11-kor, akkor hajnali 1-kor felkelek.  Valahogy ez így beosztódott. 22 óra ébrenlét mellett 2 óra alvás. És egész jól bírom. Oké, van két halvány lila karika a szemeim alatt, de egy kis korrektor, és no problem. És már megint! Ilyen szépségápolós cuccokról írok a naplómba. Kétségkívűl egy elkényeztetett kis "úrihölgy" vagyok, és ez nem jó.
-Nyugi Bella, nem vagy elkényeztetett úrihölgy!-nevetett a hátam mögött Sir, a szívbajt hozva rám.
-Ti tisztára ugyanolyanok vagytok Jamie-vel!-sóhajtottam.
-Kösz a bókot! De viccet félre téve, van kedved kijönni sétálni velem?- érdeklődött.
-Megyek!-álltam fel.
-Te Bells!-kezdte. Tehát lelkizni szeretne.
-Igen?
-Mi van veled?
-Hogy érted?
-Hol van az az életvidám, kedves kislány aki régen voltál?-kérdezte.
-Mire gondolsz?
-Aki Iza volt. Aki nem a varázslóháborúval volt elfoglalva. Aki... Boldog volt.
-Iza? 1964 január 14.-én eltűnt.- válaszoltam. Az a nap volt az ami, megváltoztatta az életem. Különben nem lennék olyan, amilyen, és nem lennék az, aki vagyok.
-És...-habozott.-Van esélyem hogy egyszer olyan légy mint régen?
-Sajnálom Sir. De te is tudod hogy esélytelen.
-Igen. Túl jól tudom. Én is ott voltam. Azon a napon én is összeomlottam. De az közel sem volt semmi ahhoz képest, amilyen változáson te átmentél.
-Sajnálom hogy akkor csak magamra figyeltem. Önző voltam.
-Ugyan már Iza. Természetes volt, hogy a saját dolgaid is sokak voltak neked.
-Menjünk vissza. Jó?
-Menjünk.-Visszasétáltunk a klubhelyiségbe, én pedig felrohantam a szobába, és azonnal ágyba bújtam.  Inkább egész éjszaka forgolódok, de én nem fogok erről többet beszélni. Ma már kétszer is lelkiztek velem. És mindkétszer én is benne voltam. Tanácsot adok meg minden, de azon kívül nem szeretek lelkizni. (Szinte gyűlölöm.)