Rejtett kastély - [Befejezett]

3. Kék szempár

-Szia! A nevem Isaac.-nyújtja felém a kezét. A szemem látja, az agyam érzékeli, a kezem mégsem tud mozdulni. Úgy érzem, mintha a hasamban több millió pillangó kelt volna életre. Csak nézem a kék szemét, és azt sem tudom, mit csinálok éppen. Veszek egy hatalmas levegőt, és kitárom az ajtót. Viszont nem akarom több kínos helyzetbe hozni magam, úgyhogy megrázom a kezét. Jó kezdés? Na nálam olyan tuti nem létezik.

-Hazel!-bólogatok.

-Egyébként azért öltöztem így, mert nem akartam, hogy felismerjenek. De téged még nem láttalak itt, úgyhogy muszáj megkérdeznem, hogy...

-Hogyan kerültem ide?

-Igen...- mondja, és kínosan elneveti magát. A nevetése mosolyt csal az arcomra, de aztán belekezdek a magyarázkodásba.

-Anya és Robert eljegyezték egymást, így mi is ideköltöztünk a húgommal. Röviden ennyi.

-Akkor köszöntelek a városban. Az pedig anyukád ruhája lehet. Örülök, hogy találkoztunk!- mutat a táskára, aztán mégegyszer rám mosolyog, és elindul kifelé.

-Én is!- integetek neki, aztán gyorsan becsapom az ajtót. Mi a franc történt velem az előbb? Mielőtt elindulok, jól hallhatóan kifújom a levegőt. Felmegyek a lépcsőn, és közben azon gondolkozom, hogy mi ütött belém akkor, ami 2 perce történt. A húgom szobájához érve lelassítok, és bekopogok. Anyu nyitja ki az ajtót, és elveszi a kezemből a szatyrot, majd be is csapja.

-Szívesen!- kiabálom be, és átviharzok a saját szobámba. Mivel már lassan esteledik, én is elkezdek készülődni. Ma már voltam a medencében is, ezért úgy gondolom, hogy előbb inkább gyorsan lezuhanyzom. Amint kinyitám a fürdőszoba ajtaját, az magától kitárul előttem, és kilép rajta a bunkó szőke.

-Te meg ki vagy?- áll meg az ajtóban, így nem férek el mellette. Lehunyom a szemem. Elég idegesítő, hogy mostanában ennyiszer megkapom ezt a kérdést.

-Max mostohahúga. Gondolom több nem érdekel, nem tűnsz olyannak. Most pedig ha nem baj, zuhanyoznék!- hadonászok a kezemben lévő törölközővel az ajtó túloldala felé. Szőke nem engedett, még mindig gyanús szemmel méregetett.

-Nem említette, hogy lennél.- mondja, és két karját feltámasztja az ajtókeretre. Rájövök, hogy ez így nem fog menni. Ezért taktikát váltok.

-Na ide figyelj szívecském! Vagy elmész előlem, vagy úgy megrúglak ott, ahol a legjobban fáj, úgy, hogy három napig nem tudsz lábraállni. Na? Mit válaszolsz?- húzom gonosz mosolyra a számat. Természetesen ellép az utamból, sőt még be is megy Max szobájába. Természetesen. Én is pontosan így gondoltam.

Zuhanyzás után gyorsan fogat és arcot mosok, aztán visszamegyek a szobámba. Az a szerencse, hogy senki nem volt a folyosón, ugyanis egy szál törülözőben sétálni nem az én stílusom. Felveszem a ruhát, és megállok a tükör előtt. Régen mondtam ilyet, de igazából tetszik. Szerintem jól áll. Felkenek egy kis hozzá illő világoskék szemfestéket, és egy rózsaszín rúzst. A hajam felkötöm egy copfba, a végét pedig hajvasalóval göndörre csinálom. A két tincset, amit elöl hagytam, még befonom, és azt is hozzákötöm a copfhoz. Ezzel késznek is érzem magam, úgyhogy előveszem a dobozt a szekrényemből, amiben egy elegáns fekete magassarkú van. Bár magamon sosem szerettem ezeket, és inkább a sportcipőt választottam, azért néha élveztem, ha ilyen cuccokat is hordhattam.

-Hazel nézd!-jön be Parker az ajtómon. A ruhája rózsaszín, a haja göndör. Mosolyog, és nekem ez a legfontosabb.

-Parker! Gyönyörű vagy!- mondom neki.

-Köszi! Nézd a cipőm!- mutat rá a rózsaszín szandáljára. Fordul egyet, aztán kimegy, mert Maxnek is meg akarja mutatni. Pár perccel később anyu jön be, aki majdnem sírva fakad, ahogy meglát.