Rejtett kastély - [Befejezett]

5. Te és az egód

Úristen! Mi a francot műveltem az előbb? Az én hibám, de miért keverem magam ilyen helyzetekbe? Kalapáló szívvel lépek fel Walshék jachtjára. Nagy levegőt veszek, aztán felmegyek a lépcsőn. Jók a színészi képességeim, de nem tudom, hogy az előtt a lány előtt el tudnám e játszani, hogy nem őrjít meg csupán a létezése is. Mindenesetre amikor felérek a fokok tetejére, Isaac meztelen hátát pillantom meg. Kétszer pislogok, hátha a túlfűtött képzeletem szórakozik velem. De nem. Isaac ott áll tőlem pár méterre póló nélkül. Miért is jöttem? Ööö... Elfelejtettem.

- Hazel!-fordul meg Isaac. Észrevehette, hogy bámulom? Remélem nem.

-Isaac!-próbálom utánozni a nyugodt hangját.

-Mit keresel itt?-kérdezi. Pár perce, hogy anyuék elmondták, de Isaac meztelen felsőteste teljesen kiverte a fejemből.

-Robert küldött, hogy áthívjalak vacsorára.- a gondolataim össze vissza kavarognak, így ez az össz, amit meg tudok fogalmazni.

-Öhm, köszi! Mikor mehetek?

-Most is jöhettek. De olyan 10 perc múlva kezdődik szerintem. Vagyis igazából ráértek, de mehetünk együtt is, ha gondolod!- hát ja, amikor nincs egyben az agyam, akkor marad a locsogás. És megint elejtettem azt a kis célzást, hogy jöhettek, és ráértek.

-Tudunk most menni. Veled is mehetünk?- ezt nem tudom miért kérdezi. Megint. Én láttam azt a lányt! De lehet, hogy mégsem. Pedig nagyon valóságosnak tűnt. Mondjuk mostanában megesik, hogy képzelődöm.

-Mármint te meg az egód? Persze, gyertek!-és megint megmentettem magam egy kínos szituból. Nem kéne így célozgatnom, mert a végén majd egyenes rá fog kérdezni, hogy miért beszélek többesszámban.

Felveszi a pólóját, így végre én is tudok koncentrálni. Amikor viszont vissza akarok lépni a stégre, elcsúszik a papucsom. Már kezdek pánikolni a tudatra, hogy újra belemerülök a vízbe. Mint fél éve abba a medencébe. Viszont mielőtt ez tényleg megtörténhetne, egy erős kéz elkapja a karomat. Nem tudom, melyikre figyeljek jobban. Az előtörő pánikomra, vagy Isaac bőrére az enyémen. Végül a második győz, ami jó, ugyanis nem szeretném, ha látna engem pánikhelyzetben. Nem vagyok túl szép látvány. Amint megint két lábbal állok a hajón, kimászom a papucsomból, és úgy ugrok át. A bénázásom után Isaac egy pillanat alatt lép át, és semmi nehézséget sem okoz neki. Max és Parker a kanapén ülnek, és a húgom azzal próbálja meggyőzni Maxszet, hogy mégpedig az unikornisok léteznek. Amikor észrevesz, Parker odafut megölelni Isaacet. Mondtam már, hogy a húgom jobban kijön a velem egykorú fiúkkal, mint én?

-Isaac! Örülök, hogy át tudtál jönni!-üdvözli őt Robert. Anyu is odamegy hozzá, és megölelgeti. Isaac türelmesen megvárja, amíg mindenki körberajongja, aztán rám néz, amit nem tudok nem észrevenni. Lassan odasétál mellém, aztán a fülembe suttog.

-Kékség, minden oké?

-Miért?-kérdezem. Tudom, hogy mire gondol. Hogyne tudnám? Nem sikerült annyira jól lepleznem a pánikomat, mint amennyire reméltem. Viszont amellett sem tudok elmenni szó nélkül, hogy megint Kékségnek nevezett.

-Az előbb a hajón. Mi történt?-kérdezi akarva akaratlanul közelebb húzódva hozzám, ugyanis Parker és Max elkezdek körülöttünk kergetőzni.

-Minden oké.-ezt közben magamban is ismételnem kell. Minden oké. Minden oké. E közben Robert beindítja a motort, és kihajózunk a tengerre.

-Hazel...-próbál kiszedni belőlem még valamit, és talán a normál hangerőnél kicsit hangosabban szólok neki vissza.

-Minden oké!- amikor észreveszem, hogy konkrétan leordítottam Isaac fejét, már aki a hajón van, mindenki engem figyel. A szemem elé teszem a kezemet, és felfutok a lépcsőn.