Rejtett kastély - [Befejezett]

13. A meccs

-Akkor elmegyünk?-kérdezi Ava, Anna pedig boldog arcot vág. A pénteki napom egy kész katasztrófaként indult, azóta kicsit rendeződtek a dolgok. Hétvégén Ava elrángatott minket vásárolni, amit Anna-val mindketten halálra untunk. De titokban vettem Ava-nak ajándékot szülinapjára, szóval mégiscsak hasznos volt.

-El!- kiabál Anna, és pacsiznak Ava-val.

-Igen! Ott fogunk ülni, és bámuljuk őket. Te Maxet, te Aident, én meg Isaacet!- gondolom át a tervünket, majd végigmutatok magunkon.

-Nagyratörő tervek! És eszünk gumicukrok!- a beszólást hatalmas nevetéssel díjazzuk, így Anna boldogan tervezgeti tovább, hogy mégis milyen gumicukrot akar venni.

-Meg fagyit is!- teszem hozzá úgy csendben, ugyanis ha nem lesz fagyi, még Isaac sem ér nekem annyit, hogy kimozduljak a szobámból.

Egyébként a nappaliban ülünk, és filmet nézünk, de mivel senki nincs itthon, ezért simán beszélhetünk ilyen dolgokról hangosan is. A Verdák című mesét nézzük, ugyanis az mindenkinek megfelelt, Anna külön lelkesedett az ötletért. Péntek óta nem láttam Isaacet, de ezekszerint a holnapi kosármeccs jó alkalom lesz arra, hogy rendesen megbámuljam. A délután további részében, miután befejeztük a filmet és a pletykálást a lányok hazamennek, én pedig a konyhában öntök magamnak egy kis müzlit. Egészen jól érzem magam, amíg meg nem hallom a szokásos lépteket a lépcső felől. Idő közben csak Max ért haza, így kínos lesz ez a találkozás. Még pénteken délután azt mondta, hogy minden oké, és nem haragszik, de én nem tudok túllépni azon. Úgy is viselkedik, mint aki megbocsájtott, de én valahogy mégis tele vagyok bűntudattal. Mert konkrétan kierőszakoltam belőle a vallomást, pedig nem akarta elmondani. Mind a ketten csendben csináljuk a dolgunk, majd kinyitom a felső szekrényt, hogy elő tudjam venni a müzlit. Túl magasan van. Elindulok a székek felé, hisz ha arra felmászok, már tökéletesen fel fogom érni. Viszont mire székkel a kezemben visszafordulok, Max a konyhapultnak dőlve röhöh rajtam, kezében a müzliszacskóval.

-Nagyon viccesen nézel ki! Tedd azt le, tessék itt van.- teszi le maga mellé, és tovább nevet a kinézetemen.

-Köszi!- suttogom, és csak remélni tudom, hogy hallotta. Valószínűleg igen, mert bólint, de nem szól semmit. Elgondolkozom, hogy itt egyem e meg az asztalnál, vagy zavarom Maxet, és inkább menjek fel vele a szobámba. Már épp elindulok fel, amikor Max megszólal.

-Tudom, hogy azt hiszed még mindig, hogy haragszom. De nem. Akkor sem haragudtam, csak fáradt voltam és bunkó. Szóval nem kell kerülnöd engem, megeheted itt is!- mondja, én pedig akkora lendülettel fordulok vissza, hogy kilöttyen a müzlim.

-Jajj, Hazel!-nevet, és odadob nekem egy adag papírtörlőt. A kezébe adom a tálam, és elkezdem feltörölni a tejet. Sammy ekkor fordul be a konyhába, és kikapja a papírt a kezemből. Pillanatokon belül már ő ül a földön helyettem. Max odahív az asztalhoz, így leülök mellé, és enni kezdem a müzlit. Jó sokat szenvedtem már érte.

A régi házban vagyok. De teljesen üres, egy bútor sincs benne. Ez az egész így nagyon félelmetes. Egyszer csak lépteket hallok a bejárati ajtó felől, ezért elbújok egy eldugott sarokba, hisz más lehetőségem nincs. Csak egy picit nézek ki a fal mögül, és egy hatalmas porfelhőt kavaró testet. Míg az egyre csak közeledik, a porfelhő is egyre csak nagyobb, és sötétebb lesz. Hirtelen becsapódik a bejárati ajtó, és a jelenség megszólal.

-Hazel, itt vagy valahol?- mivel mást nem tudok csinálni, így előbújok a takarásból. A porfelhő fehérré változik, és gyengédebben szólal meg a hang. - Ülj le!- ebben a pillanatban megjelenik előttem egy szék, én pedig helyet is foglalok. Csinálom amit mond, valahogy semennyi félelemérzet nincs most bennem. Azért kicsit furán érzem magam, végtére is egy kicsi tornádó beszél hozzám. A szék magától tolódik közelebb a forgószél felé. -Hazel, valami rossz fog történni valakivel, akit szeretsz! És az szintén a te hibád lesz!- mi ez? Valami rossz vicc? És hogy megint az én hibám? Akaratlanul is folyni kezdenek a könnyeim, és felállok a székről.- Mondtam, hogy felállhatsz?- teszi fel a kérdést rögtön a porfelhő.