Rejtett kastély - [Befejezett]

15. Van valaki más?

-Hazel, minden oké?- rázza előttem a kezét Anna, de nem tudok rá figyelni. Csakis az jár az agyamban, amit Isaac az előbb tett.

-Persze! -mondom, én mosolyogva ránézek a barátnőimre. Ava is itt van, de folyton csak Elena-ról tud beszélni, meg arról, amit tegnap este csináltak. Szerintem nem is tud Anna és Max majdnem csókjáról. De nem én leszek az, aki erről tájékoztatja, majd Anna elmondja neki, ha akarja.

-Tanárnő, de hiányzott nekem maga!- mondja Max, amikor kicsengetés után bejön a terembe. A matektanár csak legyint, és nem méltatja több válaszra. Nincs ma a legjobb kedvében! Max szomorú arccal jön oda hozzánk, Anna viszont őszinte undorral az arcán nézte végig a jelenetet. Felállok, Max pedig egyből levágódik a székemre. Miután beszélgetni kezdenek, furcsán érzem magam, így otthagyom őket. Ava most épp Elena-val van elfoglalva, aki mától már suliba is jár. Itt nagyjából el is fogyott a baráti köröm, de amikor meglátom Isaacet egyedül a sarokban üldögélve, belemerülve a telefonjába. Ez mondjuk nem meglepő, általánosságban így látni.

-Mit csinálsz?- megyek oda hozzá. Fogalmam sincs, hogy honnan jön ez a bátorság, hisz ezt amúgy nem mertem volna.

-Semmit!- csúsztatja a zsebébe a telefonját, majd felnéz rám. Az arca tiszta vörös, és nem is néz bele a szemembe. Már kezdem magam nagyon szarul érezni, amiért idejöttem, ugyanis ezekszerint nagyonis zavarok. Inkább szó nélkül visszafordulok, és egyenesen kimegyek a teremből. Berohanok a mosdóba, és bezárkózom az egyik fülkébe.

Jó sokáig egyedül vagyok az egész mosdóban, ami viszont elég furcsa, ugyanis ez mindig tömve szokott lenni emberekkel. A pillanat, amikor besétál az első iskolatársam, és kezet mos, ráébreszt arra, hogy nem egyedül vagyok itt, ráadásul itt vagyok, így nem otthon. Nem akadhatok ki, és nem sírhatok. Megtörlöm az arcom, és már majdnem kinyitom az ajtót, amikor Lisa és Abby ront be a mosdóba.

-Képzeld el, az előbb olyan kínos szitu volt Isaac és Hazel között! Pedig a múltkori jelenetük után már azt hittem, hogy együtt vannak, de ezek között semmi sincs! Isaac ma egy másik lányról mutogatott képeket Aidennek, mert pont ráláttam a telefonjára. A feje pedig tiszta vörös volt közben! Még nekem is fájt egy kicsit, el sem tudom képzelni, hogy Hazel mit érezhet most!- Lisa csak beszél és beszél, amikor pedig Abby kerül sorra, akkor ő sem hagyja abba egy jó ideig. Már zsibbadni kezdenek a lábaim, mire végre kimennek, ugyanis végeztek az életem kivesézésével. Hatalmas levegőt fújok ki, és kinyitom az ajtót. Már pár perce megszólalt a figyelmeztető csengés, így már a cuccommal együtt el kellett volna indulnom a matekterem felé. De mégis itt állok, könnyes szemmel, és a tükörképemet bámulom. Az utolsó mondat, amit Abby kiejtett a száján, nagyon fájdalmas volt.

,,Nem baj, hogy nem jöttek össze, egy olyan helyes srác, mint Isaac, úgysem maradt volna sokáig egy olyan lánnyal, mint Hazel."

Nem vagyok hülye, értettem a mondandója lényegét. Ezért kezdett el folyni a könnyem, és nem volt kedvem szenvedni azzal, hogy visszafogjam. A mondat a szívemig hatolt, de tudom, hogy igaza van. Csak rá kell nézni Isaacre. Aztán rám. Nem vagyunk egy súlycsoport. Ő népszerű, a kosár miatt rengeteten látják, hisz rengeteg meccse van, és jó is abban, amit csinál. Én viszont most költöztem ide, és nem is beszéltem még konkrétan senkivel.

-Hazel?- fordul felém Isaac, én pedig eléggé meglepődöm, ugyanis már a rendes csengő is megszólalt az előbb. Azaz én épp eléggé késésben vagyok, de inkább visszarohanok a mosdóba. Most valószínűleg hülyének néz, de nem baj. Lisa biztosított abban, hogy az történt az előbb, amire gondoltam. Úgyhogy inkább hagyjon engem Isaac békén.

Pár perc csend után kilépek a folyosóra, ami szerencsére teljesen üres. Elrohanok a terem felé, ahol órám lesz, majd sűrű bocsánatkérés közepette leülök a helyemre. A tanár elfogadja a magyarázatomat, miszerint nem találtam meg időben a termet. Ezért jó dolog, ha új az ember. Akkor még elfogadnak ilyen, és ehhez hasonló borzasztóan kamu kifogásokat.